Rézsó Péter volt a mezőny legjobbja

Győzelemmel tért vissza Simon Antal a szolnoki kék-fehérekhez 2010. október 23-án a labdarúgó NB I tizenegyedik fordulójában.A régi-új szakvezető dirigálásával, több mint két hónappal első NB I-es diadala után, megszerezte második élvonalbeli sikerét a Szolnoki MÁV FC labdarúgócsapata. A vezetőedző tizenkilencre lapot húzott, de elképzelése bevált. Az eddig kevesebb játéklehetőséget kapó perememberek igencsak kivették részüket az MTK 2-1-es legyőzéséből, azaz meghálálták a bizalmat. A kapuba a jó az öreg a háznál elvet követve az októberben negyvenedik születésnapját ünneplő Rézsó Pétert állította, akinek teljesítményét így értékelte az Új Néplapban Gelei József:

"A mezőny legjobbjának bizonyult a régóta jegelt hálóőr. Az első félidőben, 0-0-nál és 1-0-nál is több ziccert fogott, életben tartva ezzel a hazai kék-fehérek győzelmi reményeit. A szünet után már kevesebb dolga volt, Tischler egyenlítő találatánál kiszolgáltatott helyzetben volt."

Újszászi még nem játszott az NB I-ben. A győztes mérkőzés alkalmából mesélt pályafutásáról Rézsó Péter.

Ötödikes általános iskolás voltam, amikor a szolnoki Sportiskolában az előkészítő csoportban újszászi barátaimmal: Molnár Zoltánnal, Nagy Istvánnal és Viola Kálmánnal együtt elkezdtem futballozni. Az első edzőm Rontó Gyula bácsi volt. Újszászon jártam iskolába, délutánonként pedig Szolnokra utaztam az edzésekre. Ekkor még hátvéd voltam. Fél év edzés után kerültem először a kapuba. Nyolcadikos voltam, amikor bekerültem a Tiszaligeti Sportkollégiumba, és ott laktam, míg az ötéves Vízügyi Szakközépiskolát be nem fejeztem. A serdülő IV-től a serdülő I-ig Tari János volt az edzőm, az ifi I-ben pedig Munkácsi József. A középiskola elvégzése után 19 évesen szerződést kötött velem a MÁV-MTE, ahol az edzőim Szatmári János és Lódi László voltak. Szombatonként az ifi csapatban védtem, vasárnaponként NB II-es tartalékkapusként üldögéltem a kispadon. Egy alkalommal védtem csak, a listavezető Debreceni MTE ellen. Mi akkor a 11. helyen álltunk. Az első számú kapusunk betegségre hivatkozva nem vállalta a játékot. Az NB II-es bemutatkozás jól sikerült. 0-0 volt az eredmény. Másnapra a kapusunk is meggyógyult.

21 évesen Ceglédre vonultam be katonának. Az ottani NB III-as katona csapatban, a Bem SE-ben védtem egy évet. Mire visszakerültem Szolnokra, már csak harmadik számú kapus voltam. Ezt nem vállaltam. Inkább hazajöttem Újszászra, a Mérész József irányította csapatba. Az első szezonban Gál Tiborral félidőnként felváltva védtem. A második szezontól én voltam az első számú kapus. Másodikok voltunk, majd megnyertük a megyei I. osztályt. Feljutottunk az NB III-ba. A csapat edzői: Mérész József, Papp István és Vígh Tibor voltak. Vígh Tiborral értük el a legjobb eredményünket: Az 1998/1999 évi bajnokságban harmadik helyezést értünk el az NB III Mátra csoportjában. A csapat azóta is sokszor összejön. Januárban a nemzetközi teremfoci Újszász Kupán is indultunk együtt.

 

Névjegy

Név: Rézsó Péter
Született: 1970. október 3.
Magasság: 184 cm
Testsúly: 78 kg
Egyesülete: Szolnoki MÁV FC
Posztja: kapus
NB I-es mérkőzéseinek száma: 2
Legjobb eredményei: megyei bajnok Újszászi VVSE és Rákóczifalva,
NB III. harmadik helyezés Újszászi VVSE, NB II. 2. feljutó helyezés Kunszentmárton, NB II. bajnok Szolnoki MÁV FC.
Válogatottság: ötszörös futsal válogatott

 

Az újszászi hét év után Vígh Tibort követve Kunszentmártonban folytattam. Itt az NB II-ben játszottunk, ahonnan második helyezettként feljutottunk az NB I/B-be. Kunszentmárton után egy félévet Rákóczifalván töltöttem. A csapat megnyerte a megyei bajnokságot, feljutott az NB III-ba. 2001 nyarán hívott a Szolnoki MÁV, ahol akkor Csábi József edzősködött. Azóta Szolnokon játszom. Közben a 2010-es tavaszi szezont kölcsönjátékosként az NB II-es Ceglédi VSE-ben töltöttem. Cegléden játszottam, Szolnokon pedig kapusedző voltam. Ősszel visszatértem Szolnokra. Az NB I-ben eddig kétszer kaptam játéklehetőséget. A harmadik fordulóban Kecskeméten tizenegyest védtem, mégis kikaptunk 4-2-re. Az MTK elleni mérkőzés az első hazai védésem volt. Simon Antal korábban Szolnokon és Cegléden is edzőm volt, jól ismer, tudta mit várhat tőlem. Örülök, hogy jó védéssel sikerült hozzájárulnom a győzelemhez.

 

Melyek voltak a legemlékezetesebb meccsek?

A legemlékezetesebb mérkőzéseimet a Ferencváros ellen játszottam. Budapesten az Üllői úton 0-0 volt az eredmény. A Nemzeti Sporttól 9-es osztályzatot kaptam. Szolnokon 2-1-re vertük a Fradit. Az osztályzatom 8-as volt. Emlékezetes a Szombathelyi Haladás elleni 0-0-s meccs is, ahol tizenegyest védtem.

Szívesen emlékezem a futsal válogatott mérkőzéseimre is. 1998-1999-ben, mint a Budapest Futsal bajnokság legjobb kapusát meghívtak a magyar futsal válogatottba. A csapat vezetője Fehér Károly, az edzője Sári Géza volt. 1999-ben öt alkalommal viseltem a címeres mezt. Debrecenben Olaszország, Jászberényben és Szolnokon Belgium, kétszer pedig Szlovákiában a hazai csapat ellen. Ismert labdarúgókkal: többek között Urbán Flóriánnal, Bognár Györggyel, Vancsa Miklóssal és Farkas Józseffel játszottam egy csapatban.

 

A további tervek?

Míg fizikailag bírom, védek. Remélem, teljesítményemmel, tapasztalatommal hozzá tudok járulni csapatom NB I-ben maradásához. Majd ha befejezem a játékot, kapusedzőként dolgoznék szívesen, ehhez a B licencem már megvan.

Fehér János

Fotó: Illyés Csaba (www.szoljon.hu) és Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.