Újszász-Jánoshida 0:4 (0:1)
Újszász 300 n. vezette: Laczkó

Újszász: Kovács - Sebők (Nagy), dr. Katona, Varga K. Farkas,- Kovács, Szurmai, Sipos, Püspöki (Kövesdi) - Mérész (Szaszkó), Dóra

A magasabb osztályt megjárt, Jánoshidán futballozó játékosok ellen még komplett csapattal is nehéz dolgunk lett volna, úgy azonban, hogy különböző okok miatt négy játékos: Konka, Czifra, Szőllősi, Pápay nem állhatott Mérész Zoltán rendelkezésére, csak a csodában reménykedhettünk. Csoda nem történt, azonban a gólkülönbség kicsit túlzott, mert az elkerülhető kategóriába tartozó gólokat kaptunk. Az első például úgy történt, hogy egy gyengécske lövés megpattant a – valószínűleg lesről visszasétáló – vendégcsatár sarkán. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Jánoshida jó néhány nagy lehetőségét hatástalanította Kovács György, tehát semmiképpen sem érdemtelenül vitte el a bajnokságot tulajdonképpen már megnyerő vendégcsapat a három pontot. A mérkőzés egyik pozitívuma, hogy Farkas Gábor hosszú kényszerpihenő után végre pályára léphetett, és 35. születésnapján Szaszkó Csaba is bemutatkozhatott a megyei I. osztályban – mezőnyjátékosként!

 

A megyei I. osztály állása a 25. forduló után
1 Jánoshidai SE +59 63
2 Nagyiváni KSE +19 48
3 Kunhegyes ESE +18 46
4. Újszászi VVSE +10 46
5 Tiszafüredi VSE +14 42
6 Karcagi SE +12 42
7 Kisújszállási SE +28 39
8 Túrkevei VSE +14 36
9 Besenyszögi SE +3 36
10 Csépai SE -12 32
11 Jászapáti VSE -4 31
12 Abádszalóki SE -16 25
13 Fegyvernek KSE -48 25
14 Kunszentmártoni TE -9 24
15 Jászfényszarui VSE -17 24
16 Mezőtúri AFC -29 23
17 Jászladányi SE -13 22
18 Jászárokszállási VSE -29 18

 

dr. Katona Károly

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.