Megyei I. osztály 21. forduló, 2010. március 20.

Újszász-Kunszentmártoni TE 1:2 (1:1)

Újszász 150 néző. Vezette: Felföldi

Újszász: Szaszkó, Sebők (Pápay), Czifra, dr. Katona, Varga K (Püspöki).,-Dóra (Varga P.), Szurmai, Sipos, Szőllősi, Mérész, Konka

Tudtuk, hogy minden sorozat megszakad egyszer, de szerettük volna, ha a hazai veretlenségünk elvesztése minél később következik be. Figyelembe véve, hogy legutóbb tavaly májusban szenvedtünk vereséget bajnoki mérkőzésen, hazai pályán (Jászladány volt az ellenfél), elmondhatjuk, hogy elég szép sorozatot produkáltunk.

Március 20-án a télen alaposan megerősödött és a kiesés elkerüléséért küzdő Kunszentmárton látogatott Újszászra. Mivel Kovács Gyuri kisujja még Jászapátiban eltörött, kapunkat továbbra is a reaktivált Szaszkó Csaba védte. Az első félidőben a vendégek veszélyes pontrúgásaikkal vetették magukat észre, melyeket a 16. percig, - ha üggyel, bajjal is – de sikerült hárítanunk. Ekkor viszont egy – véleményünk szerint tévesen megítélt – szögletet a vendégek játékosa érintés nélkül csavart a hosszú sarokba. Igaz, hogy a szél is segítette, de ez nem von le semmit kapusunk „érdemeiből” (0:1). A bekapott gól felrázta csapatunkat, több veszélyes támadást is vezettünk, egyik ilyen végén Sipos még a kapufát találta el, a 36. percben viszont már Szurmai eredményes volt, egy lepattanó labdát 20 méterről lőtt a kapu bal oldalába (1:1). A második félidőben nagy erőket mozgattunk meg a győzelem megszerzése érdekében, és sokáig úgy is tűnt, siker koronázhatja erőfeszítéseinket, de minimum a pontosztozkodás megmaradhat. A 73. percben viszont védekezési hibáinkat kihasználva, a vendégek megszerezték győztes találatukat. A bal oldalunkon kibontakozó kunszenti támadást több alkalmunk is lett volna megakasztani, majd a középre lőtt labdát kirúgni, ennek ellenére a beadás eljutott a vendégek csatáráig, aki védőnket megelőzve védhetetlenül lőtt Szaszkó kapujába (1:2). A meccsből hátralévő negyed órában még lett volna lehetőségünk egyenlíteni, de ahogy ilyenkor lenni szokott, semmi sem jött össze. A javítás következő idegenbeli mérkőzésünkre maradt. Március 27-én a szintén kiesés ellen küzdő Fegyverneket kell legyőznünk.

 

A megyei I. osztály állása a 21. forduló után
1 Jánoshidai SE +54 56
2 Újszászi VVSE +13 42
3 Nagyiváni KSE +15 40
4 Karcagi SE +12 37
5 Kunhegyes ESE +11 34
6 Kisújszállási SE +29 33
7 Tiszafüredi VSE +10 33
8 Besenyszögi SE +4 32
9 Csépai SE -7 28
10 Túrkevei VSE +6 25
11 Abádszalóki SE -7 25
12 Jászladányi SE -8 24
13 Jászapáti VSE -8 24
14 Jászfényszarui VSE -12 22
15 Kunszentmártoni TE -9 19
16 Fegyvernek KSE -48 18
17 Mezőtúri AFC -29 16
18 Jászárokszállási VSE -26 15

 

dr. Katona Károly

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.