2017. május 13. XXVII. forduló

Csépa – Újszász 1-2 (1-0)
Csépa, 50 néző. vezette: Katona Balázs

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, Rédei Csaba, Veréb Dániel, Tóth Nándor, Rézsó Péter, Gazdag Gyula (Szabó Gábor), Sipos Zsolt, Gergi Róbert (Fekete Tamás), Paplanos Ádám (Dóra Ákos)

Góllövők: Szarvák Krisztián (47. perc), Rédei Csaba (76. perc)

2016. augusztus 27-én a bajnokság 3. fordulójában Rákóczifalván nyert utoljára idegenbeli mérkőzést csapatunk. Azóta nem sok babér termett számunkra vendégként, de a hétvégén sikerült véget vetni rossz sorozatunknak Csépán. A felejthető első félidő 39. percében hátrányba kerültünk, és – bár megvoltak a lehetőségeink az egyenlítésre – a szünetig ez nem jött össze. A folytatásra egy egészen más felfogásban játszó csapat ment ki a pályára, és gyorsan, a 47. percben sikerült ledolgozni hátrányunkat Szarvák Krisztián góljával. Ez a találat nagy „lökést” adott nekünk és egyértelművé vált, hogy ezt a mérkőzést megnyerhetjük. Mentünk előre, és próbálkozásaink sikerrel jártak. A 76. percben egy kapu elé ívelt labdát Rédei fejelt a hálóba, amellyel sikerült megfordítani a mérkőzést, és hosszú idő után újra három pontot szereztünk idegenben. A következő fordulóban hazai pályán nehezíthetjük meg a bajnoki címre pályázó és listavezető Tiszafüred dolgát.

Szurmai Tibor

 

Rédei Csaba fejese döntött

 

Újszász 2016©