2017. február 25. XVI. forduló

Újszász – Tószeg 0-1 (0-1)
Újszász, 120 néző. vezette: Dobó Sándor

Újszász: Kovács György – Veréb Viktor, Szurmai Tibor, Tóth Nándor, Veréb Dániel, Dóra Ákos, Rézsó Péter, Gazdag Gyula, Sipos Zsolt, Szabó Gábor (Fekete Tamás), Paplanos Ádám (Győrfi Richárd)

Az idei év első tétmérkőzésén Tószeg csapatát láttuk vendégül. A kellemetlen, szeles időben lejátszott találkozón mérsékelt teljesítményt nyújtottak a csapatok, a nagy küzdelem mellett szinte igazi helyzet sem volt a kilencven perc során. Egy gól mégis született, amit ugyan mi szereztünk, de a vendégeknek ért három pontot. A 40. percben egy szabadrúgásból kapunk elé ívelt labdába Szabó csúsztatott bele szerencsétlenül, amely így védhetetlenül jutott a hálóba. A második félidőben hiába támadtunk többet és próbáltunk egyenlíteni, a játékunkban abszolút nem volt benne a gól. Az eredmény nem változott, így vereséggel kezdtük a tavaszi szezont. Hétvégén Kisújszálláson lesz lehetőség a javításra.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.