2016. október 16. X. forduló

Újszász – Karcag 0-1 (0-1)
Újszász, 80 néző. vezette: Fekete Tibor

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás, Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Tóth Nándor, Rézsó Péter, Polgár Zoltán (Gergi Róbert, Győrfi Richárd), Sipos Zsolt, Gazdag Gyula, Paplanos Ádám (Dóra Ákos)

Elszenvedtük első hazai vereségünket a bajnokság 10. fordulójában Karcag ellen. Borzasztóan kezdtük a mérkőzést, az első fél órában óriási különbség volt a két csapat között, természetesen a vendégek javára. A 9. percben szerezték meg a vezetést, Székely révén, amely ismét egy elkerülhető gól lehetett volna. Az első félidő vége fele már kezdtünk ébredezni, de ez kevés volt ahhoz, hogy ne hátránnyal forduljunk. A folytatásban már egy egészen más felfogásban játszó csapat jött ki és próbált meg mindent megtenni az egyenlítésért, ám hiába szorítottuk sokszor a kapujuk elé a karcagiakat, egyik lehetőségünkből sem sikerült gólt szerezni. A második félidő alapján egy kis szerencsével pontot menthettünk volna. Hétvégén folytatás Szajolban.

Szurmai Tibor

 

Google Photos

Fotó: Fehér János

 

Újszász 2016©