2016. augusztus 13. I. forduló

Tószeg – Újszász 1-2 (1-2)
Tószeg, 150 néző. vezette: Szabó József

Újszász: Kovács György – Fekete Tamás, Szurmai Tibor, Szarvák Krisztián, Veréb Dániel, Tóth Nándor, Rézsó Péter, Gazdag Gyula, Sipos Zsolt (Gergi Róbert), Polgár Zoltán, Paplanos Ádám (Szabó Gábor)

Góllövő: Paplanos Ádám 2 (13. és 22. perc)

Fontos győzelemmel kezdtük a szezont Tószeg otthonában. Egy frissen feljutó csapat ellen sosem könnyű a kezdés, ennek ellenére az első félidőben inkább a mi akaratunk érvényesült. Két gólt is szereztünk, a 13. és a 22. percben is betalált Paplanos Ádám, amellyel így megnyugtató előnybe kerültünk. Sajnos, ezt nem sikerült megtartani a szünetig, a 45. percben elkerülhető gólt kaptunk, amivel szépítettek a hazaiak. A folytatásban nagy erőket mozgósítottak vendéglátóink az egyenlítés érdekében, mi pedig jóval mérsékeltebb teljesítményt nyújtottunk az első 45 perchez képest. Szerencsére sikerült megtartani előnyünket, így mind a három pontot elhoztuk Tószegről. A második fordulóban a visszalépő Túrkeve helyett induló Kisújszállás csapatát fogadjuk hazai pályán.

Szurmai Tibor

 

Paplanos Ádám két góllal nyitotta a szezont

 

Újszász 2016©