2015. november 14. XIV. forduló

Újszász – Fegyvernek 1-0 (0-0)
Újszász, 100 néző. vezette: Bosnyák Sándor

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, dr. Katona Károly, Veréb Dániel, Fekete Tamás, Szurmai Tibor, Gazdag Gyula, Juhász Márk, Fodor Gergely (Simon Ádám), Paplanos Ádám (Rézsó Péter)

Góllövő: Gazdag Gyula (54. perc)

Az őszi szezon utolsó hazai mérkőzését játszottuk a hétvégén. A legutóbbi Fegyvernek elleni hazai összecsapásunkról kellemes emlékeink vannak, mivel 5-0-s kiütéses győzelmet arattunk ellenük. Jelenlegi helyzetünkben nyilván senki sem számított hasonló gólzáporos eredményre, a lényeg az volt, hogy mindenképpen nyerjünk. Nem volt egy látványos mérkőzés, a nagy szél megnehezítette mindkét csapat dolgát. Összességében kevés helyzet volt a 90 perc során, de akarásban és játékban is valamivel többek voltunk ellenfelünknél. Az 54. percben szereztük meg a vezetést, és egyben a győztes gólt is Gazdag Gyula révén, aki Veréb Dániel beadása után átvette a labdát, majd a léc alá bombázta azt. A vendégek cseréik után valamivel veszélyesebben támadtak, de az eredmény már nem változott, így nagyon fontos győzelmet arattunk. Az utolsó fordulóban Kunszentmárton otthonába látogatunk, ahonnan mindenképpen szeretnénk elhozni a három pontot.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.