2015. október 10. IX. forduló

Jászárokszállás – Újszász 0-0
Jászárokszállás, 150 néző. vezette: Ács Zoltán

Újszász: Nagyistván Ádám – Veréb Viktor, Szarvák Krisztián, Szurmai Tibor, Veréb Dániel, Rédei Csaba, Gazdag Gyula, Juhász Márk, Fodor Gergely, Fekete Tamás (Rézsó Péter), Czibak Tibor (Paplanos Ádám)

A nyáron több új játékost igazoló és eddig remekül szereplő Jászárokszállás otthonában léptünk pályára a hétvégén. A hazaiakat eddig senki sem tudta legyőzni, ezért egy harcos, szoros mérkőzésre számítottunk. A biztos védekezésből indultunk ki, és abban bíztunk, hogy kontráink eredményesek lesznek és meg tudjuk lepni vendéglátóinkat. Meg is volt az esély erre, mindkét félidőben ziccereink voltak, de gólt – úgy, mint az elmúlt négy(!) fordulóban – most sem sikerült szerezni. A mérkőzés előtt a helyezéseket nézve talán mindenki elfogadta volna az idegenben szerzett egy pontot, ám a játék képe és a helyzetek alapján ezen a napon győzelmet érdemeltünk volna. Hétvégén javuló helyzetkihasználásra és gólokra lesz szükség ahhoz, hogy hazai pályán le tudjuk győzni Jászfényszaru csapatát.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.