2015. március 8. XVII. forduló

Jászfényszaru – Újszász 0-0
Jászfényszaru, 150 néző. vezette: Csányi Tamás

Újszász: Kovács György - Szabó Attila, Szurmai Tibor (Gazdag Gyula), Veréb Dániel, Lengyel András, Rézsó Péter (Rédei Csaba), Veréb Viktor, Csernus Csaba, Juhász Márk (Czibak Attila), Sipos Zsolt, Czibak Tibor

 

Hétvégén megkezdődött csapataink számára a tavaszi pontvadászat. Ellenfelünk Jászfényszaru együttese volt, akik ellen nem számíthattunk egyszerű mérkőzésre, ugyanis ősszel hazai környezetben gyűjtötték pontjaik nagy részét, és csupán az első két helyezett Tiszafüred és Jászapáti tudott náluk nyerni. A jó hazai mérleg mellett nem elhanyagolható dolog, hogy öt-hat új játékost is igazoltak a téli szünetben. Óvatosan kezdett mindkét csapat, elmaradtak a várt jászfényszarui rohamok, mindemellett nagyon masszívak és fegyelmezettek voltunk védekezésben. Gyakorlatilag a kapunkig sem jutottak el a hazaiak, míg nekünk két-három komoly gólszerzési lehetőségünk is volt. A legnagyobb Rézsó előtt adódott, aki szép labdaátvétellel helyzeti előnyt harcolt ki, majd lőtt kapura, de Papp nagy bravúrral védeni tudott. Előny helyett gól nélküli döntetlennel térhettünk pihenőre. A második félidőben folytatódott a nagy küzdelem azzal a különbséggel, hogy a vendéglátók többet birtokolták a labdát, és inkább ők irányították a játékot. Egy kapufáig is eljutottak, ami a legnagyobb gólszerzési lehetőségük volt, de mi sem maradtunk helyzet nélkül, Sipos és Rédei is eldönthette volna a mérkőzést, de ezen a napon senkinek sem ment a góllövés. Nem lehetünk elégedetlenek az egy ponttal, de mindenképpen hiányérzetünk lehet a sok elpuskázott lehetőség miatt. Hétvégén hazai pályán fogadjuk a Kunhegyesen meglepetésre vereséget szenvedő Jászapáti csapatát.

 

Ifi: Jászfényszaru – Újszász 1-4
Góllövők: Kenyó Márk (3), Szarvák Krisztián

Új edzővel, végre megfelelő létszámban szép győzelmet aratott ifjúsági csapatunk az év első bajnoki mérkőzésén.

Szurmai Tibor

 

Kérjük, kedves szurkolóinkat vásároljanak támogatói bérletet!

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.