2014. március 16. XVIII. Forduló

Újszász – Mezőtúr 2-1 (1-0)
Újszász, 50 néző. vezette: Skultéti Csaba

Újszász: Kovács György - Farkas Gábor, Szurmai Tibor, Szabó Attila, Lengyel András, Varga I. Krisztián, Fekete Tamás, Csernus Csaba, Kerekes Dávid (Vasas Ádám), Mérész Zoltán (Markót Zoltán), Czibak Tibor (Fajkó Richárd)

Góllövő: Czibak Tibor 2 (11. és 53. perc)

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

A múlt heti Tiszafüred ellen szerzett bravúros egy pont után vasárnap Mezőtúr csapatát fogadtuk. Sipos fejsérülése miatt nem vállalta a játékot, Juhász pedig ötödik sárga lapját gyűjtötte be az előző héten, ezért csak az ifiben szerepelhetett. Kerekes Dávid első mérkőzését játszotta Újszász színeiben. Az időjárás ezúttal sem kedvezett a csapatoknak, óriási, orkánerejű szél fújt az egész mérkőzés alatt, amely alaposan rányomta bélyegét a játék képére. Viszonylag korán, már a 11. percben megszereztük a vezetést Czibak révén, aki első bajnoki gólját rúgta csapatunkban. Vezetésünk után továbbra is mi irányítottunk, de a szünetig már nem sikerült növelni előnyünket. A folytatásban nyolc percet kellett várni az újabb találatra. Az 53. percben ismét Czibak vette be a vendégek kapuját. Játékunk nem volt annyira meggyőző, mint az előző héten, viszont így sem forgott veszélyben a győzelmünk egy percig sem. A mérkőzés legvégén szerencsétlen gólt kaptunk. Farkas próbált felszabadítani egy beívelés után, de lövése fejbe találta az előrehúzódó Sőrést, akiről pontosan a kapunkba pattant a labda. Így alakult ki a 2-1-es végeredmény és szereztük meg a rendkívül fontos három pontot. Hétvégén Martfűt fogadjuk, és bízunk a hasonló folytatásban.

 

Czibak Tibor

 

Kerekes Dávid

 

Ifi: Újszász – Mezőtúr 0-1

Második mérkőzését is elveszítette ifjúsági csapatunk, ezúttal a középmezőnyhöz tartozó mezőtúriak ellen.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.