2013. november 23. XV. Forduló

Újszász – Szajol 1-1 (1-0)
Újszász, 100 néző. vezette: Skultéti Csaba

Újszász: Szaszkó Csaba - Ágoston Kristóf, Mérész Zoltán, Szurmai Tibor, Varga I. Krisztián - Juhász Márk, Lengyel András, Sipos Zsolt, Csernus Csaba, - Balogh Zsolt (Varga II. Krisztián), Markót Zoltán

Góllövő: Juhász Márk (25. perc)

A hatalmas fegyverneki „pofon” után hazai pályán fogadtuk Szajol csapatát. A tabellán két ponttal előttünk álló vendégek ellen győzelmet várt mindenki. Az első perctől kezdve nagy küzdelem folyt a pályán, játékról nem igazán lehetett beszélni. A vezetést a 25. percben szereztük meg Juhász révén, aki Csernus bal oldalról belőtt labdáját pöccintette a kapu jobb felső sarkába. 1-0-s vezetésünk után Csernus szinte eldönthette volna a mérkőzést, de emelését a kapufa, míg szabadrúgását Rigó hárította nagy bravúrral. Ehelyett a félidő utolsó percében a szajoliak kis híján kiegyenlítettek, de szerencsénkre Májer tiszta helyzetben a kapu fölé fejelt. A folytatásban már sokkal veszélyesebb volt ellenfelünk, érthetetlen módon visszaálltunk, míg elől nem tudtuk megtartani a labdát. A 85. percben azonban bekövetkezett az, ami az őszi szezon folyamán sajnos több mérkőzésen is szokásossá vált, azaz ellenfelünk kiegyenlített. Bujáki tologatta a labdát a tizenhatosunk előterében, majd lőtte el azt, ami a kapufa segítségével a hálóban kötött ki. Ellentétes félidők után azt kell mondani, hogy nem érdemeltünk győzelmet. A csapat hozzáállása nagy fordulatot vett az elmúlt hetekhez képest, de hiába küzdöttünk, akartunk, ez kevésnek bizonyult a győzelemhez. Jelenlegi helyzetünkben az egy pont sajnos nagyon keveset ér. Ezzel az őszi szezon hivatalosan véget ért, viszont vár még ránk egy, a tavaszról előrehozott mérkőzés, amelyen Csépát fogadjuk hazai pályán.

 

Ifi: Újszász – Szajol 8-0
Góllövők: Pető Dániel (3), Mozsár József (2), Hájas Levente, Fodor Gergely, Szarvák Krisztián

Gólzáporos győzelmet aratott az ősz utolsó mérkőzésén ifjúsági csapatunk, amely így a második helyről várhatja a tavaszi folytatást.

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.