2013. június 1. XXIX. Forduló

Túrkeve – Újszász 4-1 (3-1)
Túrkeve, 200 néző. vezette: Kerepesi János

Újszász: Kaló Róbert - Varga I. Krisztián, Lengyel András, Szabó Attila, Tímár Martin, - Rédei Csaba (Földi Gergő), - Fekete Tamás, Sipos Zsolt, Mérész Zoltán, Juhász Márk, - Konka Csaba

Góllövő: Sipos Zsolt (15. perc)

Nem éppen ideális körülmények között játszottuk Túrkevén a szezon utolsó mérkőzését. A pálya nagy részén hatalmas víztócsák álltak, így már a kezdő sípszó előtt tudni lehetett, hogy nem ez lesz az a 90 perc, amelyen szép és élvezhető játékot láthatnak a kilátogató nézők. Jobban kezdtünk, már az elején sikerült szögletekből és bedobásokból veszélyt teremteni a hazaiak kapuja előtt. Ennek ellenére a 10. percben mi kerültünk hátrányba. Nagy tekert szabadrúgásból a kapunkba jó 18 méterről. Sokat nem kellett várni az egyenlítésre. A 15. percben Sípos adott nagyszerű labdát Mérésznek, aki betört a tizenhatoson belülre, majd belépett üldöző védője elé, aki szabálytalankodott vele. A büntetőt ügyeletes végrehajtónk, Sípos értékesítette. Ezután akár 3-1-re is elhúzhattunk volna, de Lengyel a kapufát találta el, míg Konka tiszta helyzetben a kapu mellé fejelt. Ami nekünk nem, az a túrkeveieknek viszont sikerült. A 24. percben Szentmiklósi használta ki Kaló hibáját, és egészen közelről fejelt a kapunkba. Ezzel még nem volt vége a félidőnek. A 42. percben Varga kapott jó labdát, és higgadt megoldást választva berúgta csapata harmadik gólját. Szünet után folytatódott a küzdelem, játékról nem igazán lehetett beszélni. Próbálkoztunk, de nem volt bennünk a gól. A 82. percben Debreczeni egy kapufáról kipattanó labdát vágott a kapunkba, ezzel beállította a 4-1-es végeredményt. Túlzónak mondható a különbség, sőt egy kis szerencsével másképp is alakulhatott volna a mérkőzés. Ezzel véget ért a 2012/2013-as szezon, amelyet a 11. helyen zártunk.

 

Ifi: Túrkeve – Újszász 0-1

Góllövő: Nagy Gábor

Nagyot küzdött csere nélkül kiálló fiatal csapatunk, amely már a 3. percben megszerezte a vezetést, és meg is tartotta azt 90 percen keresztül. Az otthon maradó játékosok nehéz helyzetbe hozták csapatukat és a felnőtt csapatot egyaránt. Komolyan el kellene gondolkodniuk rajta, hogy mit jelent az, és milyen kötelezettségekkel jár, ha valaki egy közösséghez tartozik!

Szurmai Tibor

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.