2013. május 4. XXV. Forduló

Újszász – Kisújszállás 2-1 (1-0)
Újszász, 200 néző. vezette: Bodac Tamás

Újszász: Kovács György - Ágoston Kristóf, Farkas Gábor, Lengyel András, Tímár Martin, - Szabó Attila, Rédei Csaba (Rézsó Tamás), - Fekete Tamás (Földi Gergő), Sipos Zsolt, Juhász Márk, - Konka Csaba (Mérész Zoltán)

Góllövők: Juhász Márk (3. perc), Sipos Zsolt (48. perc)

Hétvégén a középmezőnyhöz tartozó Kisújszállás csapatát fogadtuk, és nem titkoltan győzelemre készültünk. Álomszerűen is kezdődött számunkra a mérkőzés, ugyanis már a 3. percben megszereztük a vezetést. Konka remekül ugratta ki Juhászt, aki a kifutó kapus felett a hálóba emelt. Jó iramban folytatódott a mérkőzés, amit a játékvezető érdekes ítéleteivel gyakran széttördelt. Bár lehetőségek voltak, újabb gól már nem született az első játékrészben. A második félidő hasonlóan jól indult számunkra. A 48. percben tizenegyeshez jutottunk. Sipossal szemben szabálytalankodott a vendégek kapusa a tizenhatoson belül. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette. 2-0-s vezetésnél kicsit fellélegezhettünk, de az 56. percben elkerülhető gólt kaptunk. Kisújszállási szabadrúgás pattant ki Kovácsról, amit Ferenczi lőtt a kapunkba. A gól felébresztette a vendégeket, folyamatosan nyomtak, mi pedig egyre jobban fáradtunk, de szerencsére sikerült megtartanunk az eredményt. Értékes győzelmet arattunk. Szerdán Csépára utazunk, ahol a 18. fordulóból elhalasztott mérkőzést pótoljuk.

 

Képtár | Picasa

Fotó: Fehér János

 

Ifi: Újszász – Kisújszállás 2-2

Góllövők: Paplanos Ádám, Gulyás Zsolt

2-0-s hátrányból sikerült egyenlítenünk, majd emberelőnybe kerültünk,és a győzelemhez is közelebb álltunk. Molnár András lábában maradt a győztes gól.

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.