Mint minden évben, az idén is megrendezték Gyomaendrődön a Fekvenyomó Kupa Versenyét. A résztvevők ezen a versenyen mutatják meg a kitartó edzések eredményét. Meg kell mutatniuk a tudásukat, megmérkőzve az ellenfelekkel és legyőzni a súlyok hatalmát. A súlytömeg emelése, kinyomása, megtartása hihetetlennek tűnő erőnlét megnyilvánulását jelenti az átlagember számára. Ebben a sportágban igazán látványosan mutatkozik meg a kidolgozott izmok mozgása.

Noha itt Újszászon ennek a sportágnak nincs kultusza, mégis létezik.

A május 30-án rendezett versenyen önszorgalommal felkészülve Újszászról már ketten is próbáltak szerencsét. Nem sikertelenül.

A kupaversenyen 72 fő serdülő, junior, felnőtt és Masters I., Masters II., Masters III. külön női és férfiversenyző vett részt.

Jakus István Masters III. korcsoportjában az első helyezettként 160 kg kinyomásával lett kupagyőztes.

Kovács Tibor Istvánnak közeli rokona (keresztfiú) a felnőtt korosztályú férfi versenyen a dobogós harmadik helyezést érte el. A 25 éves fiú 5-6 éve magánúton edz. Az első versenyen való részvétele már komoly eredményt igazolt. Nagy tehetsége lenne a sportágnak, ha több ideje lenne edzésre. Egy szolnoki cégnél három műszakban dolgozó fiatal idejét nehezen tudja koordinálni a sport gyakorlására. Húga, Kovács Alexandra (Szandi) is ismerkedik a súlyokkal. Próbálkozik erőnlétét növelni, és talán egy év múlva eredményes versenyzéséről is számot adhatunk.

Krassóiné Gyüre Rozália Margit

 

Jakus István
(Fotó: Kovács Tímea)

 

Kovács Tibor és Jakus István
(Fotó: Kovács Tímea)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.