Rekordot döntött szeptember 5-én a negyedszázados Nike Budapest Nemzetközi Félmaraton a Futás Jubileumi Évében: a futóesemény távjain összesen 10.500-an indultak. A félmaratonnak 6100-an vágtak neki, hogy a főváros legszebb részein átfutva teljesítsék a 21 kilométert. Ezt a távot párban 900-an tették meg, míg a 3,5 kilométeres Ligetkörön 3500-an futottak. A nyüzsgés már kora reggel elkezdődött a Városligetben, a Széchenyi fürdő előtti versenyközpontban, és a szombati bemelegítő reggeli futással ellentétben az időjárás is remek volt. A magyar résztvevőkön kívül öt kontinens 52 országából érkeztek futók a Nike Budapest Félmaratonra, melyre az ország valamennyi megyéjéből jöttek, mindenhonnan legalább több tucatnyian. "Itt van az egész ország" - állapította meg Péter Attila, a BSI eseményeinek állandó szpíkere.

A rajt előtti bemelegítés, melyen Varró Gyula, a Coca-Cola Testébresztő prezentere mozgatta meg a futókat, még inkább fokozta az amúgy is nagyszerű hangulatot, majd 10 órakor Kiss Dániel atléta elsütötte a startpisztolyt, és megindult a félmaratoni futófolyam. A közel 9 percig tartó rajtot a folyamatos taps mellett végig szamba kísérte. A zene az egész esemény alatt jelen volt: az Andrássy úton öt zongora, az útvonal számos pontján pedig zenészek és DJ-k adták meg a futás ritmusát.

A félmaraton rajtja után nem sokkal a Ligetkörön indulók is elstartoltak, de a 3,5 kilométeres táv befutói már negyedóra alatt meg is érkeztek a célba. A több ezres mezőny aztán lassan-lassan megtöltötte a célterületet.

A rekorddöntésben újszásziak is részt vettek. A szokásosnál ugyan kevesebb, de most is volt újszászi résztvevője a félmaratonnak. A férfiak 3979 fős mezőnyében 2017.-ként ért célba Bakos Dániel. Ideje 1:52:24. Az 1533 női befutó közül 916. Molnár Nikolett 2:08:57. Molnár Krisztina a Ligetkörön 22 perc alatt ért célba.

BSI, Fehér János

 

Bakos Dániel közel a célhoz

 

Molnár Nikolett (fehérben) célközelben

 

Még néhány méter

Fotó: BSI

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.