Vivicittá - éljen a város, szeresd a várost!

Fantasztikus hangulatot és hihetetlen számokat produkált az április 10-i budapesti 26. T-Home Vivicittá Városvédő Futás. A különböző futamokban 15050-en neveztek, és az indulók 105 ezer kilométert futottak az eseményen. A T-Home Vivicittá nem véletlenül a tavasz legnagyobb futóeseménye. Előzetesen 13 ezren neveztek. Aki így tett, minden bizonnyal ott is volt az 56-osok terén.

Elsőként a Midicittá futói rajtoltak el. Az egész napra jellemző remek hangulatot is megalapozták a 6.5 kilométeres táv résztvevői. És innentől kezdve, mintha valami lavina indult volna el, szinte maguktól alakultak az események. Jött a Minicittá bemelegítése, aztán a 3.5 km-es táv első rajtja, melyre az iskolai indulók teremtettek hihetetlen hangulatot. Rögtön utánuk a gyaloglók indultak el a 3,5 kilométeres távra, aztán egy órán belül a Minicittá egyéni indulóinak népes rajtja görgette tovább azt a bizonyos lavinát.

 

Képtár

Fotó: Fehér János, Kézér Béla, Szaniszló Miklós, BSI

 

A rajtfolyosóban időközben már-már végeláthatatlan futótömeg sorakozott fel. A Vivicittá és az újdonságnak számító félmaraton rajtjelét György István főpolgármester-helyettes és Cseh László világ- és Európa-bajnok úszó adta meg. A több ezres mezőny tíz percig haladt át a rajtkapu alatt.

A város legszebb helyeinek érintése után a két táv befutói folyamatosan érkeztek az 56-osok terére a napos, de erősen szeles időben. A befutók mellett persze olyan programokból is választhattak a szurkolók, mint a kiállítói sor megtekintése, különböző mérések és tanácsadások, vagy a T-Home internetkamionja. E mellett kivetítőn látható volt a tavalyi Vivicittá sok-sok emlékezetes pillanata. Az idei városvédő futásra is számos híresség látogatott ki, sőt rajthoz is állt.

Mint 25 éve minden Vivicittán, most is voltak újszászi indulók. A Minicittá 3.5-km-es távján Kanálos Róbert 17:20, Bakóné Táncos Krisztina 21:00 és Bakó Zsolt 24:00 futott. A 6.5  km-es Midicittát (1717 célba érkező) 236. Tóth István 32:28, 920. Papp Zsuzsanna 38:10, és 1639. Fehér János 45:49 teljesítette. A klasszikus Vivicittá 11.2 kilométerén a 2714 induló között öt újszászi: 114. Bakos Dániel 48:09, 148. Kanálos Csoki Róbert 49:03, 210. Sebestyén László 51:13, 838. Tóth Gábor 58:55, 2714. Nyíri Lajosné 1:28:57 érkezett a célba.

BSI, Fehér János

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.