Rekord létszámú nevező és hőmérsékleti rekord volt július 9-én a 8. E.ON Délibáb Sportfesztiválon. 1800-an neveztek az eseményre, ami a délutáni órákban 38 fokos kánikulában zajlott. Ilyen meleget még nem mértek egyik korábbi hortobágyi versenyen sem. A hangulat azonban hamisítatlan pusztai és sportfesztiváli volt.

 

Hátsó sor: Tóth Gábor, Molnár Nikolett, Molnár Krisztina,
Furcsa Ernő, Bakos Dániel, Kanálos Róbert
Első sor: Papp Zsuzsanna, Zvolenszki Károly, Papp Jánosné, Nyíri Lajosné

Fotó: Nagy János

 

Minden résztvevő tudta, hogy ez az amúgy sem akármilyen verseny a nagy forróságban igazán extrémnek ígérkezik. Már reggel 28 fok körül alakult a hőmérséklet. A bringások még mondhatni kellemes nyári időjárási viszonyok között rajtoltak, de aztán egyre melegebb lett, és egyre feljebb és feljebb kúszott a hőmérő higanyszála.

A kerékpáros rajtok után a teljesítménytúrázók, kora délután pedig a gyalogtúrára indulók vágtak neki a Hortobágynak. A versenyközpontnak helyet adó Mátai Ménes bemutató lovaspályán igazi pusztai hangulat uralkodott. A nagy tapsot kiváltó lovas- és csikósbemutatót kétszer is előadták.

Délután három órakor rajtoltak a futók. A félmaratonin indulók három, a később bekapcsolódó 14 kilométeres távon futók kettő, míg a 7 kilométer teljesítői egy kört futottak a versenyközpont körül a Hortobágyon. A forróságban valószínűleg nem a legjobb időeredmény elérése volt a cél a futók többsége számára, hanem a biztos célba érkezés.

A kánikulai futásnak tíz újszászi résztvevője volt.

Eredményeik:

7 km: 12. Zvolenszki Károly 31:25, 75. Papp Zsuzsanna 56:58, 76. Molnár Krisztina 57:15, 93. Nyíri Lajosné 1:43:23.

14 km: 62. Furcsa Ernő 2:03:04

21 km: 70. Bakos Dániel 1:59:23, 402. Tóth Gábor 2:58:23.

A 14 kilométeren induló Molnár Nikolett és Papp Jánosné a nagy meleg miatt 7 kilométernél a versenyrendezők tanácsára feladták a versenyt. Idejük 58:29. Hasonlóképpen tett a 21 kilométerre vállalkozó Kanálos Róbert (38:20) is.

BSI, Fehér János

 

Képtár

Fotó: BSI

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.