Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 1491

Besenyszög-Újszász 2:2 (0:0)
Besenyszög 150 néző. vezette: Tóth Pál.

Újszász: Kovács - Sebők, Varga, Czifra, dr. Katona, - Dóra (Püspöki), Szurmai, Sipos, Kovács Sz. (Szőllősi) - Mérész, Konka (Pápay)

Nem kezdődött túl biztató előjelekkel a Besenyszög elleni mérkőzésünk, mert Konka Csaba játéka a térde miatt kétséges volt, Farkas Gabiról pedig az utolsó pillanatban derült ki, hogy nincs sportorvosi engedélye (jellemző, hogy ezt is a játékvezető „derítette ki”), pedig Gabi fél éves sérülés miatti kényszerpihenője után készen állt a visszatérésre. Jobb oldali védőként így ismét Sebők kapott lehetőséget, a csapat többi része pedig nem változott a múlt hetihez képest.

Besenyszögön szeretünk játszani (én személy szerint annyira nem, mert legutóbbi itt jártamkor eltörték a lábamat), mert jó a pálya, és a hazaiak emberemlékezet óta nem vertek meg bennünket. Az első félidő óvatos, tapogatózó játékkal telt el, egyik csapat sem tett sokat a vezető gól megszerzéséért. Fordulás után aztán némileg váratlanul vezetést szereztünk, Konka egy szögletet gyötört a hálóba. A hazaiak kezezést reklamáltak, de a bíró közel volt, minden bizonnyal jól látta az esetet, és nem lehet azzal sem vádolni, hogy elfogult lenne Konka irányában, mert legutóbbi találkozásukkor egy enyhe feddést kapott Csabától, így vezettünk 1:0-ra.

A második gólunk gyorsan követte az elsőt, nem telt el öt perc sem, megdupláztuk előnyünket. Egy hazai felszabadítást lőttem vissza az ellenfél térfelére, Konka pedig hamarabb eszmélt, mint a besenyszögi kapus, és kissé kisodródva, bal oldalról kilőtte a hosszú sarkot (0:2). Amint az várható volt, vendéglátóink mindent egy lapra feltéve támadtak, és szépítettek is, amikor egy kapusunkról kipattanó labdát a hazaiak veterán csatára, Tóth kotort a kapuba (1:2). Hozzá kell tenni, többen is hibáztunk, mert nem támadtuk meg kellő eréllyel a lövő játékost, és nem reagáltuk le gyorsan a kipattanó labdát. Sajnos az egyenlítő gólnál is nagy hibákat követtünk el. Jobb oldalon kerültek védelmünk mögé a besenyszögiek, majd a keresztbe lőtt labdára sem védőink érkeztek először, így már 2:2 volt az eredmény. Azt pedig, hogy nem távoztunk vesztesen, megköszönhetjük a kapuba visszatérő Kovács Gyurinak, mert a második hazai gólhoz hasonló szituációban bravúrral védte Tóth közeli lövését. Összességében elmondható, hogy igazságos eredmény született, mert kétgólos vezetésünk után nekünk is voltak még lehetőségeink (1:2-nél is), viszont az egyenlítő találat után a Besenyszög könnyen meg is nyerhette volna a rangadót.

 

A megyei I. osztály állása a 23. forduló után
1 Jánoshidai SE +55 60
2 Nagyiváni KSE +19 47
3 Újszászi VVSE +14 46
4 Kunhegyes ESE +18 43
5 Karcagi SE +12 41
6 Tiszafüredi VSE +12 39
7 Kisújszállási SE +28 37
8 Besenyszögi SE +5 36
9 Túrkevei VSE +11 32
10 Csépai SE -10 32
11 Jászapáti VSE -4 30
12 Abádszalóki SE -13 25
13 Fegyvernek KSE -48 24
14 Kunszentmártoni TE -8 23
15 Jászladányi SE -13 23
16 Jászfényszarui VSE -17 23
17 Mezőtúri AFC -30 20
18 Jászárokszállási VSE -31 15

Újszász, 2010. április 15.

dr. Katona Károly

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.