Nyomtatás
Kategória: Labdarúgás
Találat: 1969

Remekül indult, és jól is végződött a november, hiszen a hónapban lejátszott öt mérkőzésből háromszor nyertünk, egyszer-egyszer pedig kikaptunk, illetőleg remiztünk. A Jászfényszaru elleni döntetlenünkkel megőriztük hazai veretlenségünket, és biztossá vált, hogy az utolsó forduló eredményétől függetlenül harmadik helyről várhatjuk a tavaszi folytatást.

 

Mindenszentek ünnepén a temető helyett Kisújszállás felé vettük az irányt, és ha már az ünnepen focizni kellett, igyekeztünk győztesen elhagyni a pályát. Vendéglátónk tavasszal jutott fel a megyei II. osztályból, ennek ellenére nem lehetett félvállról kezelni őket, hiszen több NB-s játékossal megerősített kerettel vágtak neki már az alsóbb osztály küzdelmeinek is. A megyei fociportál tippjátékán nem is tettek sokan a győzelmünkre, de még a döntetlenre sem. Várakozásaink ellenére nem estek nekünk a kisújiak, inkább mezőnyjáték folyt a felázott talajú pályán. A 30. percben aztán egy labdaszerzés után Dóra Ákos lőtt ballal nagy gólt jó tizenhat méterről. A nézők hibáztatták egy kicsit a kapust, de hát ők nem ismerik Ákost! A hazaiak a második félidőben természetesen nagy erőket mozgattak meg az egyenlítés érdekében, mégis mi növeltük előnyünket egy jobb oldali kontratámadás után. Az 56. percben Balogh centerezését Mérész egy védővel a nyakán átvette, majd jobbal a kapuba lőtt. Érdekes módon ekkor is a kapust hibáztatták, de erről szerintem még kevésbé tehetett. A hajrára szinte az egész kisúji csapat a tizenhatosunkon belül tartózkodott, de vagy Fortuna, vagy Kovács Gyuri mentett, így a szépítésen kívül újabb gólra már nem futotta a hazaiak erejéből, nagy meglepetésre (nekünk azért nem volt olyan nagy meglepetés) 2:1-re győztünk.

Egy hét elteltével, november 7-én a másik újonc, Csépa látogatott Újszászra. Eddigi szereplésük alapján nekik sem lesznek kiesési gondjaik, de ezen sincs mit csodálkozni, mert itt kunszentmártoni, szentesi labdarúgók alkotják a csapat gerincét. A csúszós talajú „pályán” inkább a küzdőjelleg dominált, első ordító ziccerünket Balogh hibázta el. Mérész azonban az első játékrész hajrájában bevette a jól védő Gácsi hálóját, így előnnyel vonulhattunk szünetre (1:0). A második félidő elején eldönthettük volna a meccset, de vagy a kapufa, vagy a kapus hárított – utolsó megmozdulásaként fejjel, minek következtében le is kellett cserélni. A 74. percben Dóra - Mérész - Sípos volt a labda útja, és utóbbi a tizenhatos bal széléről kilőtte a hosszú sarkot. 2:0 ide. A mérkőzés végét ismét sikerült izgalmassá tennünk, Kovács Gyurival „töketlenkedtünk” egy kicsit, Határ Attilát ez viszont nem érdekelte, és megszerezte csapata szépítő gólját (2:1).

November 14-én a szebb napokat megélt, most viszont kieső helyen tanyázó Mezőtúr volt a vendégünk, amelyik a táblázaton elfoglalt helye ellenére a megye egyik legjobb csatárpárosával rendelkezik. Rajtuk kívül azonban nincs igazán jó futballistájuk, ezért csak a győzelem volt elfogadható eredmény. A 16. percben Sípos a saját buktatásáért megítélt büntetőt váltotta gólra, majd a 30. percben szép egyéni megmozdulás után meg is duplázta góljai számát. Hat perc múlva pedig Szurmai már ki is alakította a végeredményt egy szerencsés góllal (3:0). A második félidőben a csendes játszogatást csak a mezőtúriak védőjének kiállítása zavarta meg. Csoda, hogy a bíró ilyen sokáig tűrte az állandó reklamálást. Csak az eredménnyel lehettünk elégedettek, és az a sejtelmünk, hogy ez játék Tiszafüreden kevés lesz, sajnos egy hét múlva be is igazolódott.

Az időjáráshoz képest kitűnően előkészített pálya fogadott bennünket Füreden. Vendéglátóink lesgyanús góllal hamar vezetést szereztek, de ezt még sikerült kiegyenlítenünk Sípos tizenegyesével, miután Baloghot csak szabálytalanul tudták szerelni egy bal oldali akció végén. Örömünk nem tartott sokáig (bár döntetlen állásnál a bíró elfelejtett megadni nekünk még egy büntetőt), a hazaiak két pontrúgás után kétgólosra növelték előnyüket. A második félidőre úgy tűnt, rendezzük sorainkat, ám Szurmai sérülése után elfogytak középpályás védekező embereink (Czifra még a pénteki edzésen húzódott meg, Konka Csaba pedig csak negyed órára tudta vállalni a játékot rakoncátlankodó térde miatt). Tiszafüred számtalan helyzetéből kettőt még értékesített, így elég súlyos, 5:1-es vereséget szenvedtük.

Javítási lehetőség november 28-án, hazai pályán adódott Jászfényszaru ellen. Javítás helyett úgy kezdtük a meccset, ahogy Füreden abbahagytuk, minek következtében a vendégek egy jobbról jövő beívelés után megszerezték a vezetést (0:1). A gól után kicsit összeszedettebben játszottuk, és néhány veszélyes támadás után megszereztük az egyenlítő gólt, amikor egy kapu előtti kavarodásból Konka eszmélt a leggyorsabban (1:1). Pár perc múlva pedig már vezettünk is, Dóra bal oldalról középre lőtt labdáját szintén Konka váltotta gólra (2:1). A második félidő elején ismét Konka volt a főszereplő, aki nagyszerűen lépett ki a védők közül Sipos labdájával, már a kapus mellett is eltolta a játékszert, mikor Garamvölgyi buktatta. A büntetőt Sipos lőtte a jobb felső sarokba (3:1). Sajnos ekkor elhittük, hogy meg van a három pont, a vendégek viszont nem adták fel. Előbb az egykor Újszászon is megfordult Luca Marius fejesével szépítettek (3:2), majd az egyenlítő gólt is megszerezték (3:3): kapusuk saját térfelükről kapunk felé küldött felszabadítása a vizes füvön megcsúszott, és a kapunkba hullott. Ritkán látható gól volt, saját kapunkban ne is lássak több ilyet! Az utolsó negyed órában simán ki is kaphattunk volna. Kovács ziccert védett, Sebők pedig a gólvonalról rúgta ki a labdát, így örülhettünk annak, hogy megőriztük hazai veretlenségünket, és hogy úgy utazhatunk a hazai játékosokat nélkülöző Nagyiván otthonába, hogy harmadik helyünket nem fenyegeti veszély.

A bajnokság állása a 16. forduló után

1 Jánoshidai SE +39 43
2 Karcagi SE +15 36
3 Újszászi VVSE +10 32
4 Kisújszállási SE +24 28
5 Nagyiváni KSE +11 28
6 Kunhegyes ESE +7 27
7 Tiszafüredi VSE +9 26
8 Besenyszögi SE +4 25
9 Jászladányi SE +6 24
10 Csépai SE -2 22
11 Túrkevei VSE +3 19
12 Abádszalóki SE -5 18
13 Jászapáti VSE -10 17
14 Jászárokszállási VSE -15 15
15 Jászfényszarui VSE -15 13
16 Kunszentmártoni TE -9 12
17 Fegyvernek KSE -46 12
18 Mezőtúri AFC -26 10

dr. Katona Károly

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.