A Magyar Kultúra Napja alkalmából kiállítás nyílt a művelődési ház klubtermében. Az önkormányzat nevében Barta Imréné köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket. A műsorban közreműködött Szacskó Levente, a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 8. osztályos tanulója, aki mezőségi népdalokat énekelt, valamint Domokos Albert, a Rózsa Imre Középiskola és Kollégium 12. osztályos diákja is, aki verseket szavalt Turza Ferenc: Fakéreg íze van a levegőnek című verseskötetéből. A kiállítást Bogárné Simon Klára, az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatónője nyitotta meg. 

 

Picasa | Google Photos

Fotó: Kovács Györgyi

 

"Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását. Ennek emlékére 1989-től január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját. 

Ha ez a nap nem is mérhető történelmi eseményeink évfordulóihoz, és pirossal sincs jelölve a naptárban, mégis fontos dátum. Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni, és azokra a tárgyi és szellemi értékekre, amiket a magyar ember magáénak érezhet. 

Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények. Egy-egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből. 

Így történik ez most itt Újszászon is, hisz minden magára valami kicsit is adó település számon tartja azokat az embereket, alkotókat, akik tevékenységükkel, műveikkel felhívták, felhívják magukra embertársaik figyelmét. 

Ilyen embert köszönthetünk itt a mai napon, az Újszász festőjeként tisztelt sokoldalú művészt: Turza Ferencet

Kedves Jelenlévők! 

Boldog izgalommal készültem a mai napra. Az elmúlt 25 évben 3 alkalommal ért az a megtiszteltetés, hogy a művész urat méltathassam a kiállítása kapcsán; egyszer Szolnokon, és két alkalommal itt a szűkebb hazában, a szülővárosban, ahol 1945. február 14-e óta él. 

Elbeszéléseiből tudom, hogy gyermekkora meghatározó élménye a szülői háztól nem messze folyó Zagyva, Tápió környéke és a titkokat rejtő erdő volt. Az iskolai szakkör nyitott utat számára a művészet felé, hisz a szakköri foglalkozások keretében kezdett el a folyóparton rajzolni, festeni. Még mindig boldog izgalommal éli újra azt az időt, amikor bebarangolta nemcsak Újszász környékét, hanem az ország számos vidékét, különös szeretettel az Alföldet. 

Autodidakta módon kezdett el festeni, ám a művészi pályáján volt szerencséje nagy művészektől tanulni: három évig Baranyó Sándor, egy esztendeig Weszely Tibor volt a tanára. 

A valamikori gépésztechnikusból elhivatott művész lett, hiszen az évtizedek során minden szabadidejét a festésre fordította. Saját bevallása szerint: „minden fehér vászon vagy lemez egy-egy kihívás, a vászon nagy fehér ürességében megfesteni egy emberi arcot, egy játszó gyereket, csobogó vizes folyókanyart, fodrozó felhős nyári égbolt alá egy virágos mezőt. 

Mindez nem más, mint a semmiből létrehozni valamit, ami szinte él, hasonlít a teremtéshez.” 

És Feri fáradhatatlanul teremt. A festészet mellett a kisplasztika és a szobrok, mellszobrok készítését is vállalta, de gyakran vet papírra verseket. Sokoldalú művész! 

Több mint tízezer művet hozott létre: akvarellt, temperákat, olajképeket, kisplasztikákat, gipsz és terrakotta portrékat, köztéri szobrokat. 

Művészi pályája elején alkotásaival kollektív kiállításon jelent meg, majd önálló kiállításokon is megmutatta tehetségét. Szám szerint jóval több, mint 50 alkalommal. Büszke boldogsággal mesélte, hogy állami megrendelésre vagy magán vásárlással Angliába, az Egyesült Államokba, Kanadába és Ausztráliába is eljutottak művei, és ami talán legnagyobb büszkeségének egyike, hogy két – Rákóczi fejedelemmel kapcsolatos – képe bejárt Európa 8-10 városát. 

Munkáját mind a mai napig a szülőföld szeretete élteti. A szülőföld; Újszász szeretete. Műveinek első rendű témája az Újszász környéki táj, azokról a Zagyva folyó szépsége tükröződik vissza. És milyen csodálatos! A képei előtt állva, az ecsetvonások lendületében elmerülve, szinte hallatszik a Zagyva, a Tápió csobogása, a levelek zizegése, érezhető a kikelet, a tavaszi zsongás, a rétek illata, az avar ropogása, a hó csikorgása a talpunk alatt, vagy a tenger zúgása, robajlása sziklafalról visszacsapódva. Merthogy néha megengedi magának, hogy lélekben elkalandozzon szeretett tájairól a nagy vizek partjaira, a komor hegyekbe, a magányos völgyekbe. 

És a portréin vajon kiket fedezhetünk fel? Újszászi arcokat, hétköznapi embereket. Közöttünk él, velünk beszélget, belőlünk merít témát és erőt a mindennapi léthez. Ezért is olyan kedvesek számunkra a művei, amelyeket nem kell magyarázni, az üzenetét bogozni. Akikhez szól, azok jól értik. A valóságot ragadja meg, az apró szépségeket fedezteti fel velünk úgy, hogy azok emberi lélekre gyakorolt hatásait használja ki, s így alkot egyedit a tájábrázolásban. 

Képi világa színes és egyszeri, megismételhetetlen, mint az örökkön-örökké változó természet. 

A kiállítást megtekintve fedezzük fel azokat a csodákat, amelyek mellett a valóságban úgy megyünk el, hogy észre se vesszük. 

Alkotásaiban a természetre és benne az emberre, és ezek elszakíthatatlan kapcsolatára figyelmeztet bennünket, és hogy mit üzen? Mondhatnám: hát kinek mit. A legfontosabb mindannyiunknak szól: humanizmusra, a szépségre, a világosságra, a mulandóságra, a sebezhetőségre int, mert hisz mi emberek olyanok vagyunk, mint a bennünket ölelő táj: mulandók és sebezhetők. 

Vigyázzunk az emberi kapcsolatokra, mint ahogyan dédelgeti, ápolja őket az ünnepelt. 

Az elénk tárt festői világ azokról a varázslatokról szól, amelyek emberré teszik az embert és otthonná a lakott tájat. 

Kedves Feri! 

Légy Te sokáig az újszászi táj szerelmese! Adj nekünk fogódzókat a művészeteddel, hiszen vagyunk itt jó néhányan, akiknek Veled együtt: „nem térkép e táj”. 

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, fedezzék fel a képek előtt az apró csodákat! 

A kiállítást ezennel megnyitom.” 

művelődési ház 

 

Számtalan kiváló ember él Újszászon. Sokszor nem is tudjuk, mennyi, s milyen kincseket rejtegetünk önmagunk, családunk, városunk, társadalmunk számára. Nyitott szemmel járva és látva tevékenységüket, az egyszerű emberek mindennapi hőseit, az egymás iránti figyelem teszi naggyá.

Több alkalommal már hírül adtam a „hátrányos” nagykerti részen élők egy-egy kiválóságát. Dicsekedhetünk, felnézhetünk, tisztelhetjük és megismerhetjük a nagyszerűségüket, amellyel önbecsülésük és Újszász hírneve is gyarapodik.

Pásztorné Ónodi Erika mindig is a Nagykertben lakott. Egyszerű, szorgalmas családból származik. Szülei betegek voltak, viszonylag korán elhunytak. Nevelőapja Ónodi Sándor, a régmúltban jól ismert kis „vasboltos” életében meglátta és megtanulta a tisztességet, a becsületes munkás életet. Erikát a sors nem kímélte. Meg kellett küzdenie az élet nehézségeivel. Az első férje szakács volt, akitől két gyermeke Zoltán (23 éves) és Erika (13 éves) született. A főzés-sütés alapjait, bizonyos fogásokat tőle is ellesett. Válásuk után nem maradt egyedül, társat talált Pásztor Mihály személyében, aki segítségére van a mindennapi élet bajainak megoldásában. Közös gyermekük Misike (6 éves) a Nagykerti óvodába jár, ahol gyakran összefutunk. Társalgásaink során kiderült hobbijának hódolata, az égetett torta készítése. A hasznos csemegét családjában előszeretettel fogyasztják, tudva azt, hogy a népi gyógyászatban is szívesen alkalmazzák köhögés ellen, nagyobb mennyiségben pedig serkenti az emésztést. Elmondása szerint nyugtatja, kikapcsolja, alkotásra ösztönzi. Örömet okoz számára, ha a díszítés szép és mutatós, de az is, amikor a „nyalánkság” ízlelése elégedettséget okoz.

2008 óta készíti a varázslatosan szép tortákat. Legtöbb alkotásáról fénykép készült. Albumát megmutatta nekem. Ámultba ejtett. Csodálkozásomban eldöntöttem, hogy segítem, népszerűsítem munkáját, mert a látvány nem lehet csak a miénk, másnak is látnia kell.

Több mint egy éve hajtogattam, hogy nyilvánosan mérettesse meg magát. Végre bátorságot merített barátaitól is, akik megerősítették abban, hogy közkincsé tegye tudományát, ami nem szakmája, nem is tanult mestersége. Izgalommal készült. Tétovázott, tervezett. A bizonytalanság, belső feszültség leküzdése sok energiát vett el tőle, de mellette volt segítőtársa a férje, a család és a barátai. Egy virágkosarat álmodott meg. Többek elnevezési tippel segítették. A sok felsorolt szóból a virágvarázs szó ragadt meg a fejében. Néhány díszítőelemet a jászsági hímzés sokformátumú világából választott ki. Újszásziként joggal használhatta a motívumokat, mivel a Jászság széle Újszász város a jászsági járáshoz tartozik. Így kapta a torta a jászsági virágvarázs elnevezést. Az igényesség, a munka iránti alázat, a szorgalom, a sok befektetett energia és a szép kidolgozásra fordított idő meghozta gyümölcsét.

Május 17-én Lajosmizsére került az alkotás, az égetett torta, népiesen mondva pergelt torta, szaknyelven grillázs torta. A művelődési ház nagytermében minden versenyző kapott egy asztalt. A bemutató asztalt Újszász zászló színeivel díszítettük (sötétzöld selyemszatén borítással óarany színt helyettesítő sárga virág pomponok), amelyen átlósan elhelyezett jász mintájú sötétzöld színnel hímzett futóra helyezett barna színű fehér habbal díszített grillázs, fából készült névtábla és a fehér alapon fekete betűvel megjelölt alkotás megnevezése jól mutatott. A hatás fokozásaként jászsági népviseletben hárman is kínálgattuk a grillázs darabokat kóstolásra. Mert nem csak szép, ami bemutatásra került, hanem rendkívül ízletes is volt!

A zsűri tagjai mind neves világ- olimpiai és országos bajnok mestercukrászokból álltak. Horváth Ferenc, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestület elnöke, Benke László, Lajosmizse szülötte, többszörös világbajnok mesterszakács és mestercukrász, Erdős Hanna olimpiai és világbajnok mestercukrász, Szabó Pál, aMagyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Nagykövete, Rimóczi László lajosmizsei grillázsguru, a Magyar Grillázs Szövetség elnöke, Vígh Maya mestercukrász (karamell királynő), Perjési Sándor mestercukrász.

A Magyar Grillázs Szövetség által szervezett 6. Grillázs Majális Verseny és Vásáron bemutatott munkát a zsűri hagyományos kategóriában bronzéremmel, oklevéllel és ajándék köténnyel díjazta Pásztorné Ónodi Erika Újszász Nagykert ügyes kezű grillázsát, a „Jászsági virágvarázs” alkotását.

Nagy öröm volt számára az elismerés. Erika szerényen, meghatódva fogadta a sok gratulációt. Örömkönnyeket hullatott a dicsérő szavak hallatán. A helyszínen a Magyar Katolikus Rádió és a Bács-Kiskun megye Petőfi Népe, valamint itthon az Új Néplap napilap munkatársai interjút készítettek az amatőr alkotóval.

Erika elindult az úton. A grillázs úton. Az első lépéseinek megtételét sokan pátyolgattuk. Becsülettel kiállt önmagáért, helytállt Újszászért.

Köszönet a könyvtárosoknak: Nemes Zsuzsannának, Szaszkóné Borsányi Annának és fiatal segítőiknek, akik a jászsági mintákat, motívumokat másolták, nagyították. Bogárné Simon Klára iskola igazgatónőnek, aki rendelkezésre bocsájtotta a bemutató asztali díszeket. Tukacsné Horkai Ágikának a saját kezűleg készített névtábláért, Oszlányi Istvánné jász futó terítő és jász viseleti ruha kölcsönadásáért, Sárándi Józsefné Marikanéni jász viseleti ruhakölcsönzéséért. Barta Ferencné Jutka, aki elkísért, bátorított és felöltötte díszruháját. Családjának, s mindenkinek, aki támogatta, szervezte a lépések megtételét.

A tudás hatalom. Erika hobbija tudás és egyben hatalom is. Úgy elegyíteni a cukrot és diót, hogy az szép, látványos, élményt nyújtó és ízlelhető is legyen, ahhoz tudás, tapasztalat kell. A díszítés rendkívüli ügyességet, a tervezés pedig vállalkozó kedvet, arányérzéket, kreativitást igényel. Az alkotás öröme megvan benne.

Az érmes torta a legjobb helyre került. Az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános iskola diákjai, pedagógusai kapták meg ajándékként.

Szívesen készít családi ünnepekre, névnapokra, házassági évfordulókra, lakodalmakra, ünnepélyes pillanatokra grillázst, amelynek eredete a XVII. századba nyúlik vissza. Asztaldíszként különböző megjelenési formában változatosak, alkalomfüggőek, szimbolikus értékűek.

Az első versenyszerű bemutatkozás sikeres volt. Gratulálunk, Erika! Jöhet a következő megmérettetés!

Krassóiné Gyüre Rozália Margit

 

Pásztorné Ónodi Erika díjaival

 

A díjnyertes alkotás

 

2015. január 24-én egy jótékonysági műsorfolyam indult útjára. A műsort Bogár László vezette fel (részletek):

Köszöntjük a Spirit Színház előadásának szervezőit, Konka Csabát és Szórád Róbertet, akiknek a közös kezdeményezésére indul el ezzel a műsorral egy jótékonysági célú kulturális programsorozat.

A kezdeményezés nem politikai megfontolásból jött létre. Pártpolitika-mentesen, azon elgondolásból ered, hogy Újszász értékeinek megőrzése, fejlesztése, lakhatóbbá tétele érdekében összefogásra hívjuk fel a település lakóit, vállalkozóit, gazdasági szereplőit.

Első megfogalmazott célunk a római katolikus templom tornyának díszkivilágítása, illetve toronyóra kiépítése, későbbiekben a temető ravatalozójának felújítása, újjáépítése. Természetesen a szervezők is tudják, ezek a célok egyik napról a másikra nem teljesülhetnek, de bízunk a kezdeményezés sikerében, az összefogás erejében. Ezt erősíti meg az is, hogy a kezdeményezést támogatja többek között Molnár Péter polgármester és Miklós János plébános is.

Először is: miért pont a toronyóra? Ezt legjobban néhány gondolat, történelmi előzmény szemlélteti Varga Ferenc díszpolgár gyűjteményéből:

A templomtorony meghatározó látvány, fontos feladata van. Nemcsak utat jelöl az utazónak, eligazítást a településen belül, hanem az ég felé mutató formájával vallási érzelmeket is kelt.

A vándornak, bármerről közelíti is meg Újszászt, már messziről megakad a szeme a magas dombon álló, háromhajós, neoromán stílusban épült templomon, a hozzá simuló kecses templomtornyon. A templomhoz, a 41 méter magas toronyhoz úgy bújnak a település házai, épületei, mint a kotlóshoz a kiscsibéi.

Az utca embere szívesen tekintené meg a pontos időt a templomtorony óráján, ha lenne. Korábban volt.

Jánoska Antal: „Az újszászi Szent István templom felszentelésének 120. évfordulójára, 2005-ben írt, 24 oldalas emlékkönyvben az alábbiakat olvashatjuk: „Érdekes körülmény, hogy a templomtorony órájáról egyetlen forrás sem emlékezik meg. Nem ismerjük a felállítás idejét, az óramű gyártóját, és a szerkezet elpusztulásának körülményeit sem. Szemtanúk szerint 1944-ig a torony négy oldalán volt óralap, bár a háború éveiben az óramű már nem működött. Az óralapok helye be van falazva, ezen kívül semmi sem utal az egykori szerkezet létére.”

Több idős, újszászi születésű, ma is a településen élő személytől kapott információ szerint: volt templomtorony óra. A megkérdezettek közel egybehangzóan úgy emlékeznek, úgy hallották, a toronyóra az 1930-as évek derekáig működött. Ezt nem zárja ki, hogy az óralapok később is látszottak. Annyi bizonyos, a templomtorony óráinak helyei a fő égtájaknak megfelelően jelenleg is jó láthatóak.

Tisztában vagyok azzal, hogy nem oldódik meg a templomtornyon óra hiánya, ha „megfejtjük” a titkot. Viszont a kutatás eredménye alapján kialakulhat Újszász lakóiban egy közös elhatározáson alapuló, erkölcsi, anyagi alapra épülő erős akarat, hogy közadakozásból, esetleg pályázati forrásokból, vagy egyházi központi pénzügyi támogatás segítségével, a harangokkal egy helyen „lakó” toronyóra ismét legyen. Milyen csodálatos látvány is lenne egy számítógépes vezérlésű, súrolófénnyel megvilágított óra állását látni, figyelni. A látvány éke lehetne a formálódó, fejlődő településnek.

További terveink között szerepel a temetői ravatalozó szebbé tétele. Mindenkinek fontos és nemes cél kell, hogy legyen a temetői ravatalozó épületének megújítása, vagy esetleg egy új építése. Alapvető elvárás az mindenki részéről, hogy méltóképpen, egy méltó helyszínen tudjunk búcsút venni eltávozott hozzátartozóinktól. Szinte mindenki megfordult már a temetőben és mindenki tapasztalhatta azt a sajnálatos tényt, hogy az időjárási viszonyoknak kitéve nem tud a gondolataiban elmélyedni és igazából tisztelettel végső búcsút venni. Ezek vezérelték a kezdeményezés elindítóit abban, hogy a plébános úr terveit is magukénak érezzék és a lakosság bevonását is előtérbe helyezve tegyenek együtt a felsoroltak megvalósításáért.

Szeretnénk, ha ezen célok elérésében minél többen segítséget nyújtanának és adományaikkal hozzájárulnának a megvalósításukhoz!

Adományaikat, ki-ki lehetőségei szerint, befizetheti a helyi takarékszövetkezetben, vagy átutalhatja az alábbi számlaszámra:

Újszászi Szent István Alapítvány, számlaszáma: 70300053-11031631. A banki átutalásnál kérjük, hogy a megjegyzés rovatba írják be: „Kultúrával Újszászért”

A helyi vállalkozók és természetesen magánszemélyek támogatását is várják e nemes kezdeményezéshez.

Terveink szerint a befolyt összeg egy részét elkülönítjük további rendezvények megszervezésére. Ezzel hármas cél teljesül:

  • először is: szebbé tesszük városunkat,
  • továbbá felpezsdítjük Újszász kulturális életét.
  • és a harmadik, a legfontosabb: kialakul egy politikamentes tettre kész közösség, aki tud és képes tenni Újszászért.

A ma bemutatásra kerülő musical szerzői Stephen Schwartz és John Michael Tebelak. Máté és Lukács Evangéliuma alapján a Godspell musicalt 1971-ben írták és mutatták be nagy sikerrel.

Téma Máté Evangéliuma, melyben jelzésszerűen felvonul a világtörténelem csaknem valamennyi ideológiája. A ma felnövekvő embereket így vagy úgy megérintik a filozófiai áramlatok, melyek hol ellentmondanak, hol felelnek egymásnak. Irodalmi értelemben ez nem dráma, Máté Evangéliumának idézeteire épül a mű. A közösség, a darab résztvevői – akik sokféle szerepet játszanak –, a bohóc a naiv ember szemével ismerik meg Jézus tanait. Jézusnak először őket kell meggyőznie igazáról. Ez sok játékkal, rögtönzéssel történik, de végül a játéknak, a tréfának vége van, el kell vállalni a Golgotát. A darab fiatalos lendülettel és sok humorral szembesíti a nézőt azokkal a problémákkal, melyek a Szentírás lejegyzése óta változatlanul időszerűek, a jó és a rossz harca egy modern világban, amely kétes értékeit kínálja az esendő embernek.

Az előadást a Toldy Mária által vezetett Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdiójának növendékei, és a Spirit Színház társulatának tagjaitól látják olyan ismert művészek tolmácsolásában, mint Egyházi Géza, az Operettszínház művésze és Torres Dániel, a Megasztár felfedezettje.

Köszönjük a színházi társulatnak, hogy előadásukkal hozzájárulnak céljaink megvalósításához.

Valamint szeretnénk megköszönni Barta Imrénének, Némethné Varga Editnek és Bániczki Ilonának a rendezvény sikeres lebonyolításához a segítségét.

 

Tisztelt Újszásziak, megjelentek! Hisszük, hogy Újszász lakossága képes arra az összefogásra, amivel szebbé, jobbá tehetjük városunkat!

 

Ismert művészek a színpadon

 

Jótékonysági előadás

 

Ünnepeink sorában mindjárt az újév kezdetének közelében ott található a Magyar Kultúra Napja. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt, ezért 1989, vagyis már 26 éve ezen a napon, január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.

Kölcsey Himnusza összefogja a magyarság lelki, kulturális és vallási értékeit, és egyúttal a kulturális egységet is jelképezi.

A magyar kultúra mindannyiunké, azoké, akik művelik, tisztelik és érvényre juttatják, ez a nap az értékteremtés és megőrzés napja, tehát kötelességünk róla megemlékezni és tovább éltetni.

Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket hagyományainkra, azokra az értékekre, amelyeket kötelességünk megőrizni.

A magunk eszközeivel mi is szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy ezek az értékek fennmaradjanak, tovább éljenek, élményt nyújtsanak.

Mi Szabóné Stenczner Anikó: Fénybe zárt pillanat című fotókiállításának megnyitójával emlékeztünk erre a jeles napra.

A megemlékezés kezdeteként Szacskó Levente 7. osztályos tanuló csodálatos előadásában egy szép népdalt, Boros Andrea 11. osztályos tanuló előadásában pedig Kölcsey Ferenc Himnuszát hallgathatta meg a szép számú érdeklődő.

A fotókiállítást Csidér Bálint, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetség alelnöke nyitotta meg. Felhívta a jelenlévők figyelmét Anikó női látásmódjára, a titokra, a rejtelemre, mely a makró képeken tükröződik. A kiállított képek megállásra, gondolkodásra késztetnek bennünket. A természet szeretete, az apró csodák köszönnek vissza a képekről.

Végezetül álljon itt Anikó vallomása magáról és családjáról:

„Szabóné Stenczner Anikó vagyok, a gyerekkoromat a fiam születéséig Újszászon töltöttem. Ezután a kis családommal Szolnokra költöztünk.

A fiam, Péter jelenleg az apja nyomdokaiba lépve a Corvinus egyetemre jár, mérnöki szakra.

A természet szeretetét szüleimtől örököltem, akik biológusok voltak, és a tudást nagyon nagy szeretettel adták át nekem, a férjemnek és nagyon sok tanítványuknak. Sajnos korai haláluk miatt Péter fiam ebből nagyon keveset kapott.

A januárban megrendezett fotókiállításra Bartáné Katika kért fel, vezényelte le, ami véleményem szerint nagyon jól sikerült. Köszönöm szépen ezúton is mindenkinek, aki tiszteletét tette, vagy utólag a fotóimat a művelődési házban megnézte.

Fényképezgetni mindig is szerettem, a technika fejlődése újabb kihívást tett elém, amit sikeresen vettem. Nem könnyű olyan képet készíteni, ami kicsit több mint tucat kép. A fényképezést fanatikusan lehet csak jól végezni, de férjem horgászatával ez teljesen összeegyeztethető. Mindketten hajnalban kelünk, ekkor a legszebbek a fények és legjobban kapnak a halak.

Kedvenc témám a makró fotózás, pici témák megjelenítése, úgy, ahogyan ritkán látjuk. Minden fotóba kell egy kis esztétika, egy kis izgalom.

Nagyon remélem, jövőre is a kultúra napján egy újabb sorozattal lehetőséget kapok a kiállításra.”

Barta Imréné

 

Levél

 

Oszlopok

 

FELHÍVÁS

A Kvint-kör, városunk női kamarakórusa szeretettel várja soraiba mindazokat, akik kedvet és tehetséget éreznek magukban a kórusénekléshez.

 

A kórus fellépése a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális központban

 

Karácsonyi koncert

 

Szeretnénk, ha településünkön a továbbiakban létszámban kibővülve működne ez a közösség, aki a komolyzene, az énekkari kultúra ápolását, művelését tűzte ki céljául.

A kórus szép hagyományokkal rendelkezik. Működésünk során rendszeresen fellépünk a városi ünnepségeken, a Tiszakürti Kórustalálkozó állandó szereplői vagyunk, és éves programunk csúcspontját jelenti az adventi időszakban megtartott templomi, karácsonyi koncert.

Próbáinkat minden héten hétfőn 18 órától tartjuk a Művelődési Ház 2-es klubjában.

 

 

Megható pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik részt vettek a „Szolnok kilenc arca” pályázat eredményhirdetésén.

Az egyik különdíjat egy szolnoki középiskolás diáklány vihette haza, a százezer forintos összeget pedig szinte át sem vette, máris felajánlotta iskolájának. A Szolnoki Szolgáltatási Szakközép- és Szakiskola „Közgés” tanulója, az újszászi Vistyik Mercédesz a szolnoki körforgalmak színesebbé tételét álmodta papírra. – Édesapámmal együtt találtuk ki, hogy a pályamunkámban mindenképpen a pelikáné legyen a főszerep – mesélte a díjátadó után Mercédesz. – Méghozzá a sportoló madaraké, melyek Szolnok legnépszerűbb kilenc sportját jelenítik meg. Ötletemet különdíjjal jutalmazta a zsűri. Nagyon örültem az elismerésnek és a jutalomnak is! Mivel sok mindent köszönhetek iskolámnak, ezért döntöttem úgy, inkább átadom nekik az összeget, nem tartom meg – tette hozzá a diáklány.

– Nem is számítottunk rá – árulta el az intézmény vezetője, dr. Lengyel Erzsébet. – Tudtunk arról, hogy tanulónk elindul ezen a versenyen. Annak ellenére, hogy se végzettsége, se tapasztalata nincsen a tervezés, tájépítészet terén, Merci ugyanis közgazdaságtant tanul. Sikerének nagyon megörültünk, az pedig, hogy pénzjutalmát 17 évesen felajánlotta, igazán megható. Ilyenre iskolánk történetében még nem volt példa.

Időközben kiderült, a százezer forint a Diáksport Egyesülethez érkezett. – Hamarosan sportszereket vásárolnak belőle, labdákat például. Amúgy sokan megkérdezték, miért nem veszek belőle magamnak valamit, de meggyőződésem, hogy nagyobb hasznára válik ez a pénz az iskolámnak, mintha én költöttem volna el bármire is – fűzte hozzá Mercédesz, aki megsúgta, ez a tervező-verseny „kaland” volt, a jövőben marad a szigorú matematikánál.

Új Néplap 2014. november 23.

 

Dr. Lengyel Erzsébet és diákja, Vistyik Mercédesz
(Fotó: Mészáros János)

 

 

Újszász 2016©