A Dalma Dance táncosai Polgár Edina oktató vezetésével június 16-án tartották évzáró előadásukat
a művelődési házban, melyen nézőként, barátként Veres Robi is megjelent

 

„Hősök voltak mindannyian…” című, az első világháború hőseinek emléket állító időszaki kiállítás nyílt a szolnoki Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárban. A tárlat létrehozásában az egész megye területéről közel 70 gyűjtő és magánszemély nyújtott segítséget dokumentumok, fényképek, háborús kori levelezőlapok, emlékek kölcsönadásával. Újszászról többek segítettek az országban elsőként létrehozott kiállítás előkészítésében, akik egy speciális tárlatvezetésen vehettek részt. Az őrzött kincsek közreadásáért jutalmul számos levéltári dokumentumot, adatbázist, I. világháborús verseket és dalokat tartalmazó elektronikus kiadványt (DVD) kaptak. A gyűjtők automatikusan részt vesznek a Jász-Nagykun-Szolnok Megye a Nagy Háborúban című pályázatán is, amelynek eredményhirdetése 2011. szeptember 20-án, a Levéltári Napon lesz a Megyeháza dísztermében. A kiállítás megtekinthető 2012. február végéig.

***

Szomszéd községünkben, Szászberken a 2011. június 18-án, a sportpályán megrendezett első juniális rendezvényen szerepeltek a Nosza Mamik. Ritmikus zenéikkel, táncaikkal jó hangulatot teremtve hozzájárultak a rendezvény színvonalának emeléséhez.

***

2011. június 24-én a református templomban dicsőítő koncertet tartottak. A zenét és éneket az újjáalakult újszászi dicsőítő csoport szolgáltatta. A rendezvény evangelizációs istentisztelettel folytatódott, amelynek szónoka az indiai vendég: dr. Jacob Kurien lelkipásztor volt.

***

Jókedvükkel, vidámságukkal és táncukkal új térséget hódítottak meg a Nosza Mami táncosai. Többszöri meghívásnak most eleget téve a 2011. június 25-én, Kabán megrendezett III. Szépkorúak Kistérségi Tánctalálkozóján vettek részt hatalmas sikerrel. Ezzel a szereplésükkel Újszász város nevét Hajdú-Bihar megyében is hírül vitték.

K. Gy. R. M.

 

Június 25-én, majdnem az év leghosszabb napján, Szent Iván éji rendezvényre került sor, ezúttal a művelődési ház nagytermében és udvarán. A helyszűke, a gyönyörűen zöldellő fák és nem utolsósorban a közönség védelme miatt ezúttal nem gyújtottunk tüzet, de hagyományosan néptánccal telt az este.

A Liliom néptánc csoport Nagy Péter vezetésével és a „kis liliomok” segítségével órákon át szórakoztatta a megjelenteket. Nemcsak színpadi táncaik arattak osztatlan sikert, hanem az a három részletben megtartott táncház is, amelyeket kis szünetekkel tartottak. Az elsőben a „kis liliomok” vitték a prímet, ők mutatták be, hová, hogyan, mennyit kell lépni. A kijelölt terület kicsinek bizonyult, mert annyian kapcsolódtak be a táncba, hogy a széksorokat minduntalan hátrébb kellett rakni.

Amíg a felnőttek átöltöztek következő táncukhoz, a kicsik népi játékokra hívták a gyerekeket. Ismét színpadi produkció, ismét két fajta táncház következett.

Aki nem bírta szusszal, az a kertben hűsölhetett, lángost, üdítőt, édességeket fogyaszthatott. A gyerekek örömmel vették birtokba a szülők - nagyszülők által vásárolt játékokat. A jósnőnek egy perc szabadideje sem volt.

Sötétedéskor az asztalokon elhelyezett mécsesek mellett jóízű beszélgetések folytak. A nagyteremben a sok-sok népi tánc után diszkózenére önkéntes breakesek mutatkoztak be.

F. Szekeres Zsuzsa

 

Táncház
(Fotó: Némethné Varga Edit)

 

További képek a Liliom Néptánc Együttes Facebook oldalán

 

 

Május 18-án Jászberényben a Jász Múzeum udvarán megrendezett Rákóczi korát felidéző Történelmi Játszóház rendezvényén az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör nyolc tagja kézműves bemutatót tartott közel 650 általános iskolás korú gyermeknek. A jól sikerült rendezvényen alkotómunkájuk elismeréséért jutalmul a csoport tagjai a Szülőföldünk a Jászság című nagyon értékes könyvet kapták.
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Ez a mondat is ösztönzést adott számunkra, amikor alapítványunk népdaléneklő versenyt hirdetett a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. 2011. április 28-án nagyon szép pillanatoknak lehettünk fültanúi. A zsűri (Gintlné Nagy Melinda, Konkáné Csibrány Angelika, Sulyok Marianna, Ulviczki Dóra és Bárdosné Ulviczki Györgyi) köszöntő szavai után Földi Emese 5. a osztályos tanuló furulyaszóval nyitotta meg az öröméneklést. Összesen 29 tanuló nevezett két korcsoportban.

Az első korcsoport (3-4. osztályosok) eredményei:

I. helyezett: Zakar József 4. b

II. helyezett: Vachal Krisztina 3. c

III. helyezett: Lakatos Mercédesz 3. c.

Különdíjat kapott: Dóka Henriett 3. c.

A 2. korcsoport végeredménye:

I. helyezett: Nagy Milán 5. c

II. helyezett: Takács Leontin 6. b

III. helyezett: Kovács Eszter, Barta Claudia, Sándor Cintia 6. a, Ágotai Csenge 7. a.

Valamennyien két-két népdalt szólaltattak meg, így közel 60 népdalban gyönyörködhettünk. Mi magunk is megtapasztalhattuk már, hogy nem könnyű közönség előtt megszólalni vagy énekelni. Ezek a gyerekek nagy bátorsággal, izgalmukon felülkerekedve álltak ki a közönség elé, s szólaltatták meg nemzetünk kincseit, amit a legdrágább „hangszerük” tolmácsolt nekünk.

Ezúton szeretnénk megköszönni a felkészítő pedagógusok munkáját, akik igyekeznek tartalmasabbá tenni a gyermekek zenei képzését az iskolában (ami a mai világban igen nehéz feladat). Kodály Zoltán szavaival élve: „... fontosabb az, ki egy faluban az énektanító, mint hogy ki a fővárosi Opera igazgatója. Utóbbi megbukhat, ha rossz, de a rossz énektanító generációk sorát foszthatja meg a zene igazi élvezetétől.”

A másik köszönet a Vörösmarty Mihály Általános Iskolát, valamint Bogárné Simon Klára igazgató asszonyt illeti, hogy helyet adott számunkra, jelenlétével megtisztelt bennünket, s egy-egy biztató mosollyal bátorította a gyerekeket.

Terveink között szerepel hasonló versenyek rendezése, melyekre szeretettel várjuk az ismerős arcokat és azokat is, akik majd ezután veszik a bátorságot az énekléshez. Mi egy olyan nemzet vagyunk, amelyik a világon egyedülálló népdalkincset tudhat magáénak. S ha ilyen lelkes pedagógusok és aranytorkú gyermekek őrzik ezt, akkor Kodály országa nem fog elveszni.

Bárdosné Ulviczki Györgyi
Újszászi Énekszó Alapítvány

 

a baba-mama zenei készségfejlesztő foglalkozás javára

A dan-ton Művészeti Kiemelkedően Közhasznú Egyesület köszönetét fejezi ki Újszász Város Önkormányzatának, a művelődési ház munkatársainak és az Újszászi Nevelési Központ Bölcsőde munkatársainak, akik támogatásukkal hozzájárultak 2011. május 21-én a Baba-Mama Zenei Készségfejlesztő foglalkozás javára tartott jótékonysági gála sikeréhez.

Külön megköszönjük Szalay Ferenc országgyűlési képviselőnek és Molnár Péter Újszász város polgármesterének a fővédnökséget, valamint Újszász Város Képviselő-testületének védnöki támogatását.

Köszönjük a műsorban fellépő szereplők, zenekarok (Madarász Katalin nótaénekes, a Nosza Mami tánccsoport, Farkas Attila nótaénekes, Laki Péter táncdalénekes és a Vörösmarty Általános Iskola 4. c. osztályos tanulói (felkészítő tanáruk Darókné Nagy Zsuzsanna) előadásait, mellyel jelentősen hozzájárultak az est színvonalának emeléséhez.

Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén a kistérségi könyvtárak által (Martfű, Rákóczifalva, Zagyvarékas) TÁMOP-os pályázat elnyerése útján – felkérésükre – lehetőségünk nyílt az otthon lévő kisgyermekek (6 hónapostól - 3 éves korig) és szüleik számára Baba-Mama zenei készségfejlesztő ingyenes foglalkozásokat tartani.

Tudomásunkra jutott, hogy Újszászon is többen érdeklődnek, igényt tartanának a fejlesztő foglalkozásokra. Ezért úgy döntöttünk, hogy az újszászi Nevelési Központ Bölcsődéjével egyeztetve elindítjuk 2011. szeptember közepétől a Baba-Mama zenei készségfejlesztő foglalkozásunkat.

Köszönet minden újszászi lakosnak, aki megtisztelte előadásunkat és a fellépő művészeket.

Szeptember elejétől a foglalkozásokra jelentkezhetnek a kisbabáikkal otthon lévő anyukák a helyi bölcsőde vezetőjénél.

A foglalkozásokról bővebb felvilágosítást a www.dan-ton.hu ill. Sülyi Károlyné 06/20/457-7077-es telefonszámon lehet kérni.

DAN-TON
Művészeti Egyesület

 

A 4.c osztály műsora
(Fotó: Fehér Judit)

 

Nosza Mamik
(Fotó: Fehér Judit)

 

Farkas Attila, Madarász Katalin és Laki Péter
(Fotó: Fehér Judit)

 

Újszász 2016©