• A civil szervezetek középkorú és idősebb tagjai igen jól töltötték a szilvesztert. Saját maguk által összeállított műsorszámokat adtak elő (skót viccek, táncjelenet bugyogóban, vers, stb.), saját, finomabbnál-finomabb étkeiket, italaikat fogyasztották. Vakhal László szintetizátorán kiszolgálta a közönség mindenféle igényét. A tombolán kisorsolásra került a „káromkodós persely” és számtalan apró ajándék. Az éjfélt, az új év kezdetét a művelődési házban ünneplő három társaság együtt köszöntötte egy pohár pezsgővel a Himnusz közös eléneklésével.
  • Január 16-án adtak számot első féléves előrehaladásukról az Ádám Jenő Magánzeneiskola újszászi növendékei. A követelményeknek mindenki megfelelt.
  • Jól sikerült 12 órás vetélkedőt szervezett január 20-án a művelődési házban az Újszászi Ifjúsági Klub. A közel 40 fős rendezvényen résztvevőkből hat 3-4 fős csapat a humoros, játékos, sportos vetélkedőn kívül kézügyességéről, műveltségéről és a népi kultúráról (tánc) is bizonyságot tett. Az első három csoport szoros küzdelemben kialakult helyezettjeinek jutalma egy-egy finom torta volt. I. ARANY ÁSZOK, II. ANTI DOHÁNYOSOK és Ádám, III. Gyantázott MAMUT (Alattyán). A rendezvény színvonalát emelte Fási Attila és Kovács Zoltán, valamint Tóth Gergő élő zenei előadása.
  • Zöld jelzésre szabad utat kapott a NOSZA MAMI tánccsoport! A Monoron rendezett II. Országos Nyugdíjas „KI-MIT-TUD?” regionális elődöntőjében január 27-28-án kétnapos megmérettetésen hatalmas sikert aratott a „Vasutasok” és a „Cabaré” színpadi táncuk. Az örömmámorban úszó közönség tapsviharral jutalmazta az előadott Huszárosan,fiatalosan mazsorett és Ír tánc produkciójukat is. A szakmai zsűri értékelte a város életéhez kapcsolódó vasutas tradícióból felépített Szerelemvonat és az elegáns, mutatós táncot. Döntésükkel jogosultságot adott a Mamiknak a Hévízen március-április hónapban rendezendő középdöntőn való részvételre.
  • Január 27-én a Fekete József Kertbarát Kör összevont ünnepséget szervezett. Kovács Ferenc beszámolójával lezárták a 2011. évet, pótszilvesztert tartottak, amelyre meghívták a társ kertbarát körök tagjait is. Az összejövetel fehér asztal mellett vacsorával folytatódott, majd egy kis műsor, zeneszó, éneklés, tombolahúzás és tánc mellett folytatódott.

 

Skót viccek előadása. Fodor Gábor és Fodor Imre
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

 

Táncjelenet bugyogóban. Polónyi Illésné és Krizsán Gáborné
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Pár mondat a kultúráról

Szerettem volna írni a kultúráról, elsősorban természetesen a magyar kultúráról, 22-én volt a napja. Én a kultúrát szolgáltam egész felnőtt életemben, ezért van, lenne késztetésem most is az íráshoz.

Az írás ma nem megy, mert lesújt, szinte elnémít az a kulturálatlan céllövöldözés, amit az EU tesz a hazámmal szemben. Remélem, azok talpon maradnak és cselekvőképesek, akiknek joga és kötelessége e hazát az igaztalan, nemtelen, mocskos vádak ellen megvédeni.

Ez a történet úgy jön ide, hogy a politika is és a vele kapcsolatos viselkedés is a kultúra része. Ha az EU – ahová mi csatlakoztunk – annyira és olyan kulturált, mint a bennünket ócsároló, sikoltozva gyalázó, szinte őrült módján kapálózó képviselőik (mint pl. K. B.) és több baloldali felszólaló, akkor nagy a baj. Nagy a baj, de nem velünk, hanem az Unióval. Itthon is megy a gyűlölködés és a rosszindulatú fröcskölődés, ez pedig baj, mert nem tartozik a több ezer éves magyar kultúrához, amit én csodálok, amire mindig is büszke voltam és vagyok.

Bízzunk a békésebb, kulturáltabb közeli jövőben!

Turza Ferenc

 

1989 óta január 22-én ünneplik ezt a napot mindazok, akik művelik, élvezik, magukénak érzik a magyar kultúra áldásait. Az újszászi művelődési házban évről-évre más-más programmal emlékezünk meg a Himnusz megszületésének napjáról. Az idén szomszéd településünk művészeti csoportja, az abonyi Bihari Színkör két előadása tette emlékezetessé az eseménysorozatot. Nevüket az alapító Bihari János Zeneiskoláról kapták. (Bihari János híres cigány zeneszerző és hegedűművész volt a 19. század elején).

Január 21-én a színkör egy pótszilveszteri operett gálával állt a kisszámú közönség elé. A vendégeket Nemes Zsuzsanna megbízott igazgató köszöntötte, majd az est háziasszonya, Bakosné Kocsi Judit vette át a szót. Az első részben ismert operett dallamok csendültek fel magyar szerzőktől, a második részben pedig ugyancsak kedvelt slágereknek tapsolhattunk. A színpadon bravúrozó színészek mögött óriási stáb állt táncosokkal, profi hangtechnikával, világosítással. Jelmezeik, díszleteik igazi színházi hangulatot varázsoltak. Az est valamennyi résztvevője – az énekesektől a táncosokig, a világítóktól a hangtechnikusokig – dicséretet érdemel. Kár, hogy megint csak kevesek részesültek az élményből.

Január 27-én a nagycsoportos óvodások és az alsó tagozatosok élvezhették a társulat előadását. A Pinokkió című két felvonásos darabot nézhették meg, ugyancsak színházi környezetben. Pedagógusként (is) kicsit féltem, hogyan bírnak ki a gyerekek kétszer egy órát. Hát kibírták, mégpedig pisszenés nélkül. Nagyobb dicséret talán nem is illetheti az előadókat, mert a gyerekek őszinték. Természetesen vidultak, tapsoltak, bekiabáltak, ha a helyzet úgy adta. Egyszóval: élvezték. A pedagógusok egyöntetű véleménye is az, hogy érdemes volt megnézni az előadást. Várva-várják a következő darab, a Dzsungel könyve előadását.

F. Sz. Zs.

 

Fiatalok a színpadon
(Fotó: Fehér Judit)

 

 

Operett gála
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Nagy sikere volt a Pinokkiónak
(Fotó: Mérész Bernadett)

 

Tánccsoportunk, a Sparkling Diamonds harmadjára rendezte meg Karácsonyi Ajándék című jótékonysági gálaműsorát december 17-én. Idén is szerettünk volna változatos műsorcsokorral kedveskedni mindazoknak, akik a belépőjegy megvásárlásával támogatták a rendezvényünk célját. A produkciók közt megtalálhatóak voltak az énekes, a zenei, a prózai és verses, valamint a táncos műsorszámok is. Tánccsoportunk idén két produkcióval készült: egy komolyabb, dinamikus koreográfiával, mely mozdulataival és lendületével kívánta magával ragadni a nézőket, továbbá egy vicces, pörgős tánccal, melybe szerettünk volna minden szereplőt bevonni pár ütem erejéig. Reméljük, a jelenlévők jól érezték magukat, és mindenki megtalálta a szívének legkedvesebb műfajt.

A tavalyi gálán a táncház vizesblokkjának kialakítására gyűjtöttünk, és az idén még mindig erre vártuk az emberek felajánlását. Most a tavalyi 57 500 Ft mellé 35 500 Ft-ot sikerült gyűjtenünk. Tehát most összesen 93 000 Ft-unk van, de ez még mindig csak a teljes költség töredéke. Közben megtudtuk, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtott be, szintén erre a projektre. Amennyiben sikerül megnyerni, és önrész szükségeltetik hozzá, a tánccsoport a pénzt erre szeretné fordítani, de ha nem szükséges önrész kifizetése, akkor a művelődési ház hangtechnikáját szeretnénk bővíteni egy jó minőségű térmikrofonnal. Reméljük, segíteni tudunk e nemes cél megvalósításában.

Mi is szerettük volna megköszönni vendégeinknek egy kis meglepetéssel, hogy jelenlétükkel támogatták rendezvényünk célját: a belépőt váltottak közt a műsor végén három ajándékcsomagot és egy különdíjat sorsoltunk ki. Gratulálunk a nyerteseknek!

Szeretnénk köszönetet mondani a fellépésért az újszászi óvoda Hófehérke csoportjának, akik betlehemes játékkal készültek, felkészítőiknek: Kocza Antalné Mucza Melindának és Szeremeta GábornénakSallai Péternek és felkészítőjének, Kovács Józsefnének, Pallér Dávidnak, Bogár Lászlónak, Tóth Renátó Gergőnek, Fási Attilának, Némethné Baráth Mártának, a Nosza Mamiknak, a Senoráknak, a Százszorszép Népdalkörnek, végül, de nem utolsósorban Tukacs Ágnes tápiógyörgyei Enigma és Sándor Nóra tápiószelei Csiri-biri tánccsoportjának és szüleiknek, akik az utazást is vállalták, hogy a gyermekek részt vehessenek a műsorban.

Továbbá köszönetet mondunk konferansziénknak, Harsányi Juditnak, Mikulásunknak, Kovács Sándornak, a jegyszedőknek: Belányi Evelinnek és Biacs ViktóriánakFarkas Bélának, aki a hangosítást és a világítást kezelte, Pápai Péternek a meghívók megtervezéséért, Szeremeta Gábornak a nyomtatásukért. Köszönjük Kovács Jánosnak és az újszászi óvodának Mikulásunk jelmezét, Szabóné Balogh Etelkának az anyagi támogatást, a Fecske Kft. és a Multi Optika felajánlását, Tukacsné Horkai Ágnesnek csoportunk fellépő ruháinak elkészítését, valamint Szanyi Eliza, Vágóné Kis Andrea, Fehérné Szekeres Zsuzsanna és Némethné Varga Edit segítségét. Hálásak vagyunk szüleinknek és barátainknak is, akik végig mellettünk álltak, és segítettek a rendezvény lebonyolításában.

Itt szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy tánccsoportunk januártól kezdő csoportot indít, 6-12 éves korig. Várjuk az olyan gyermekeket, akik szeretnének egyszer a Sparkling Diamonds nyomdokaiba lépni, szeretnének egy jó csapatba kerülni, és nem riadnak vissza a megmérettetésektől sem (megfelelő felkészültség esetén akár országos amatőr versenyen is indulhatnak). Jelentkezni a tánccsoport tagjainál vagy a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. e-mail címen lehetséges.

Szeremeta Ágnes

 

Az ovisok betlehemes játéka

 

A Sparkling Diamonds vidám tánca

 

A Nosza Mamik ír tánccal készültek

 

Nagy sikert aratott a Senorák retro tánca

 

Fotó: Fehér Judit

 

Kaizer Kata kiállítását volt szerencsém megtekinteni az érdeklődőkkel november 18-án az UGSZI–ban. A 20 éves, jelenleg a Kaleidoszkóp Kiadóban gyakornok, illetve a Magiszter Alapítványi Iskola diákjaként alkalmazott grafikusnak készülő hölgy első önálló tárlata volt ez, amelyre Pálinkásné Földi Mária bíztatta. Ahogyan azt Rózsa György, az UGSZI igazgatója megnyitójában elmondta, másokkal közös kiállításokon már ízelítőt kaphattunk műveiből.

 

A kiállítás megnyitóján

 

Nagyon tetszett a megnyitó utáni zenei produkció, mely során Tóth Renátó Gergő gitáros-énekes előadása, a jól megválasztott, keserédes dalok abszolút harmonizáltak a vizuális élménnyel.

Mint ahogyan Kaizer Kata is változatos, nem beskatulyázható személyiség, és képes egyik nap hanyag eleganciával bakancsban, málhazsákkal, majd másnap, mint elegáns középvezető hölgy megjelenni, képei is változatosak, eltérő technikákat, színvilágot, mondanivalót jelenítenek meg. A megnyitóban elhangzott – és teljesen egyetértek ezzel –, hogy a címek, melyek a képek mellé, alá lettek elhelyezve, csak jelzésértékűek, hiszen mindenkiben más gondolatokat, emóciókat váltanak ki művei.

A négyzetrácsos papírra készült tollrajztól, a számítógépes grafika segítségével elkészített festményig, szabad non-figuratívtól a precízen szerkesztettig, minimalista megjelenítéstől a filozófiai bonyolultságig, érzelmektől a tiszta struktúrákig képes megjeleníteni az őt foglalkoztató gondolatokat. Bár vannak képein vissza-visszatérő szereplők, motívumok, azok mindig új mondanivalóban, perspektívában jelennek meg. Érdekes, egységes tárlat volt ez, látható jelekkel arra, hogy olyan egyéni stílusjegyek és kifejezéskészlet kezd kialakulni nála, melyek később tisztán megkülönböztethetővé teszik őt másoktól.

Értékes, gondolatébresztő kiállítása volt ez egy kortárs, szárnybontogató művésznek, egy pillanatnyi elcsendesedés, melynek személy szerint élveztem minden percét.

Aki esetleg kíváncsi lett, vagy ismét megtekintené a tárlatot, az Újszászi Ifjúsági Klub szervezésében megteheti ezt a közeljövőben.

Kata köszönetet mond a következőknek:

Anyu, keresztszülők, Rózsa György, Pálinkásné Földi Mária, Borbály Bence, Tóth Renátó Gergő, Fehérné Szekeres Zsuzsa, Mihá Roland, Cs. Viktor.

Fási Attila

 

November 25-én, pénteken egy rendhagyó irodalom órán vehettem részt. Nem tudtam mire számíthatok, hiszen ilyen előadáson még nem voltam.

 

Bogár László szemléletes előadása
(Fotó: Kovács Nándor)

 

A prezentációt Nemes Zsuzsa, a városi könyvtár vezetője nyitotta meg egy, az irodalom szépségeit kifejező idézettel. A műsor Romhányi József életének és munkásságának bemutatásával folytatódott. Romhányi nevét talán sokan nem ismerik az én korosztályomban, inkább a szüleink, hiszen kiskoruk az író meséi és rajzfilmjei által vált színesebbé. Az előadásban felidézték számunkra a régi kor hangulatát. Megismerhettünk számos olyan művet, amely nagy hatással volt az akkori néző- és olvasóközönségre.

Az emberek nem egyformák, így van, akinek egy ilyen esemény nem meghatározó, de a Bogár László által elszavalt versek mindenkire nagy hatással voltak. A teremben hirtelen csend lett és az összes tanuló át tudta érezni a versek szépségét, mondanivalóját és hangulatát. Kaptunk egy ajánlatot. Ha az irodalom témakörében beadunk egy jól megírt fogalmazást, akkor egyikünké megjelenik a Kossuth rádió anyanyelvi műsorában. Úgy gondolom, hogy ez egy nagy lehetőség.

Az irodalom gyakran magával ragadja a fantáziámat, ez most sem történt másként. Rendkívül érdekesnek és hasznosnak tartom az efféle rendezvényeket. Ilyenkor mindig egy lépéssel közelebb kerülünk a valódi tudás birtokához, ugyanis játékosan, jókedvűen sokkal jobban megy a tanulás. Ezúton szeretném megköszönni a szervezőknek ezt a csodás rendhagyó irodalom órát.

Bózsó Martina 11. a

 

Újszász 2016©