Legutóbb a tavaly szeptemberi Tengeri kavalkád után hallhattak rólunk. Ezúton, utólag is köszönjük a sok dicséretet és pozitív visszajelzést, hálásak vagyunk érte, és örömmel tölt el minket, hogy sokak tetszését elnyerte a sok munkával összeállított program. Reméljük, hogy idén is lesz lehetőségünk megrendezni egy hasonlót.

 

 

Az együttes, a legutóbbi koreográfia premierje után már bele is vágott a következő tanulásába, ismét egy új tájegység táncaival bővítjük repertoárunkat. Januárban két alkalommal is láthatott minket a közönség. Elsőként az Ifjúsági klub új helyiségének átadóján, majd pedig a Magyar Kultúra Napján rendezett kiállítás megnyitón mutattunk ízelítőt a széki táncokból. Mindkét felkérésnek örömmel tettünk eleget, az itt kapott elismerő szavakat pedig szintén köszönjük, hisz amellett, hogy azért táncolunk, mert szeretjük, a közönségnek is szeretnénk kellemes élményt nyújtani, valamilyen módon átadni azt a rendkívüli érzést, amit mi érzünk a színpadon, tánc közben. Reméljük, sikerült/sikerül! Február elején pedig egy budapesti rendezvényen vesz részt az együttes egy része, erről is beszámolunk majd legközelebb.

Az egyik legfontosabb dolog azonban, hogy az utánpótlás csoportunk, a Kisliliom is gőzerővel tanul, készül. A gyerekek az alapvető, a magyar néptáncra jellemző lépésekkel kezdték 2012 szeptemberében a tanulást. Mára rengeteget fejlődtek, melyet rendkívül jó látni. Annak érdekében pedig, hogy a közösség is fejlődjön, hogy hasonló jó élményekkel gazdagodjanak, mint a felnőtt csoport, decemberben úgy döntöttünk, hogy a Liliomnál szokásos karácsonyi összejövetelt az utánpótlásnak is megszervezzük. Az év utolsó próbája így átalakult egy karácsonyi partivá, mézeskaláccsal, teával, játékos, ám néptánccal, népviselettel kapcsolatos feladatokkal. A gyerekek arcán azt láttuk, jól érzik magukat, reméljük, hogy valóban így volt!

Mind a felnőtt, mind az utánpótlás csoport várja a táncolni vágyókat, aki kedvet érez hozzá, bátran csatlakozhat az együtteshez. A felnőttek próbái jellemzően vasárnap 17 órától, a gyerekeké pedig hétfőnként 17 órától vannak a templommal szembeni, volt hosszúiskola épületében található tánctermünkben.

Elérhetőségeink:

Facebook: http://www.facebook.com/liliom.neptanc

e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Újszászi Liliom Néptánc
Hagyományőrző Egyesület

 

2013. január 22-én, a Himnusz születése napján a művelődési házban kettős rendezvénnyel ünnepeltünk. Újszászi fellépők adtak műsort az újszászi amatőr képző- és iparművészeti alkotók kiállításának megnyitója előtt.

Nemes Zsuzsanna megbízott igazgató köszöntő szavai után az estet a Kvint Kör nyitotta meg négy dallal, Bakó Jánosné vezényletével. Gonda Adrienn az ünnephez szorosan kapcsolódó verssel (Radnóti: Nem tudhatom…) gondolkodtatta el a szép számú közönséget. Az „Ez itt az én hazám” című Máté Péter daltTóth Renátó Gergő énekelte el mindenki örömére, majd a népi kultúra egy-egy szeletét nyújtotta át az általános iskola citeracsoportja magyar népdalcsokorral (betanítójuk Bakó Jánosné) és a Liliom Hagyományőrző Egyesület széki táncokkal.

 

Képtár

Fotó: Fehér Judit

 

A műsort követően Simon János festő, Újszász város díszpolgára nyitotta meg a kiállítást. Beszélt arról, hogy a művészetek gyakorlása, a kézműveskedés építő jelleggel hat az emberre. Hobbiként kiváló elfoglaltság és örömforrás, főleg, ha ezt másoknak is meg tudja mutatni. Minden kiállítót arra biztatott, hogy folytassa tevékenységét, csiszolja meglévő tudását.

A paravánok, tárlók sorrendjében haladva, először a Foltvarró Kör szebbnél-szebb terítőivel, táskáival, faliképeivel, állat figuráival találkozhatott a látogató. Alkotóik: Barta Katalin, Kókai Gáborné, Kovács Nándorné, Kurdiné Tóth Melinda, Nagy Lászlóné, Nyolczas Károlyné és Péteriné Beviz Katalin.

A patchwork munkák mellett Szabó Pál Antalné népi iparművész különféle technikával készült csipkéit lehetett megcsodálni, köztük zsűrizett alkotásokat is.

A foltvarrók bemutatkozása mellett érdekes színfolt volt Rózsa Györgyné és Gömöri Ferencné drót illetve gyöngy ékszereket tartalmazó tárlója. Gyönyörű nyakláncok, fülbevalók, karkötők, nyakékek voltak láthatók.

Vincze Melindának, a középiskola 11. osztályos tanulójának rajz szakköri társairól készült grafit portréi tehetséget sejttetnek.

Asztalos Józsefné tájképei, csendéletei sokak tetszését elnyerték. Elvezetett minket a hegyekbe, idegen tájakra, még Afrikába is.

Batta Sándor portréival jelent meg először a nagyközönség előtt. Ismerős arcok tekintettek le ránk. Többeknek a „Kislányok” című festmény tetszett a legjobban. A „Varró nő” című kép Munkácsi Mihály stílusára emlékeztet.

Kaizer Kata fekete-fehér, többnyire szürreális alkotásai elgondolkodtatóak. Rávilágítanak az élet sötét oldalaira még azok a képek is, melyek - a címük szerint - valami jót fejeznek ki (Csók, Boldogság). Rendkívül kifejező a „Harag” című grafikája.

A kiállítás nyitvatartási ideje alatt sem állt meg a művelődési ház nagytermében zajló élet, így azok is rácsodálkozhattak a művekre, akik a karate, zumba vagy a kung-fu edzésekre érkeztek.

A kiállítótér a különböző művészeti ágak mellett a generációk találkozásának is helyet adott. Az általános iskola sok-sok éve rendszeresen szervez az alsó tagozatosok számára komolyzenei ismeretterjesztő műsort, kecskeméti zenetanárok által. A sorozat egyik előadása éppen a kiállítás nyitvatartási idejére esett. A kezdés előtt az Idősek Napközi Otthonának tagjai látogattak el hozzánk, és ha már ott voltak, ott is maradtak a hangversenyre, és az álarcban érkező kisgyermekekkel együtt élvezték Saint Saens: Az állatok farsangja című művét. Még aznap délután színpadi próbát tartott a nyugdíjas Ki mit tud?-ra készülve a Százszorszép Népdalkör. Közben több kisgyermekes család érkezett a kiállítás megtekintésére, így kettős élvezetben lehetett részük.

Köszönet a tárlat létrehozásában és annak őrzésében segédkezőknek a közreműködésért.

F. Szekeres Zsuzsa

 

Túljutottak az országos megmérettetésen a Nosza Mami táncosai. Az elődöntőt követően a középdöntő után is toppon voltak, hogy végső céljukat elérjék. A december 9-én Szegeden megrendezett II. Országos Népek Tánca, Népek Zenéje rendezvénysorozat Ki mit tud? 2012. döntőjén is sikerrel mutatkoztak be ír táncukkal. 388 produkció közül arany minősítést kaptak. Jutalmul fejenként tíz-tízezer forintos utazási jogosultságot, azaz 130 ezer forintot nyertek, amelyet a HONTRAVEL Kft. által biztosított erdélyi körutazáson használhatnak fel 2013 májusában. Kedvezményes részvételi díj ellenében családtagok, ismerősök is részt vehetnek a 4 napos kiránduláson.

 

Dr. Szóró Magdolna a szép eredményt tanúsító oklevéllel és az utazási utalvánnyal
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Évek óta figyelem, olvasom az írói néven ismertté vált Fehér Majzik Sarolta (Fehér Jánosné) írásait. Felkeltette kíváncsiságomat. Igyekeztem közelebbről megismerni az írások mögött rejtőzködő, már több mint 17 éve Újszászon élő írónőt. Kicsit kutakodtam életéről, munkásságáról. Megtudtam, hogy igen gazdag, sorstörténeti életrajz az övé, írói tevékenysége pedig Újszászon szökött magasba. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Új Néplap gondozásában megjelent (2011) Ki kicsoda kiadvány névtárát böngészve azt is megtudtam, hogy a Majzik család kisnemesi rangot kapott. Alispánok, katonatisztek, táblabírók voltak a híres felmenők között. Fehér Majzik Saroltának pedig „Nagyapám bekerült a magyar irodalomba” címet viselő írása, amely az Újszászi Híradó 2009. szeptemberi számában olvasható, a meglepetés erejével hatott rám. Ugyanis nem mindenki mondhatja, hogy nagyapja Mikszáth Kálmán (1847-1910) kisnemesi származású íróval, politikussal kvaterkázott. Kellemes társaságban kedélyesen és mértékkel borozgatott, poharazgatott, és időnként még kártyázott is. Végül egy kártyaparti körüli vita miatt belekerült az író 1895-ben megjelent Szent Péter esernyője című regényébe. Úgy gondoltam, Fehér Majzik Sarolta nyugalmazott iskolai igazgatónővel, Újszász város Év írójával (2003) illene kérdés-válasz formában, egy nagyobb lélegzetű beszélgetést folyatni. Gazdag életútja mások számára is érdekes lehet. Megragadtam hát az alkalmat, amikor a XVII. Nyílt Magyar Nemzetközi Lábtoll-labda Bajnokság 2012. 08. 18-i ünnepi megnyitóján találkoztunk, és feltártam előtte szándékomat. Nem zárkózott el a beszélgetés elől. Így hát egy előre megbeszélt időpontban, az írónő újszászi lakásán, kényelembe helyezve magunkat, elkezdtük a beszélgetést. Először azt kérdeztem meg az írónőtől, hogyan szólíthatom. ő azt felelte: általában Sárikának szólítanak. Megköszöntem a lehetőséget, illendőségből mégis úgy gondoltam, a beszélgetés során Fehér Majzik Sarolta monogramját (FMS) használom.

 

VF: Írói neve ismert. Megtudhatjuk anyakönyv szerinti nevét, születési adatait?

FMS: Majzik Sarolta Klára néven anyakönyveztek a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei Abonyban. Ott születtem az Újszászi út egyik családi házában 1926. 09. 19-én.

 

VF: Lehetne hallani röviden a Majzikok nemességéről, híres felmenőkről, a maga szüleiről, testvéreiről?

FMS: Felmenőim kisnemesek voltak. A tarcsai Majzik család tősgyökeres Heves megyei birtokos família. Nemességét, címerét, birtokát 1639-ben a Habsburg-házból származó III. Ferdinánd osztrák főhercegtől kapta, aki 1637-től német-római császár, és magyar-cseh király volt. Felmenőim alispánokat, katonatiszteket, táblabírókat adtak Heves vármegyének.

Apám, tarcsai Majzik Károly köztisztviselő volt Abonyban. A háború után az új rezsim állásvesztésre ítélte, ami természetesen kihatott az egész család életére. Anyám Hevesi Erzsébet tanítónő. Tíz éves szolgálat után nyugdíjba ment, hogy családjának élhessen.

Két nővérem van. Majzik Lenke (Dóka János Dezsőné), a Pázmány Péter Tudományegyetem elvégzése után Abonyban tanított, mint biológia - földrajz - kémia szakos középiskolai tanár. Később átvette a Kinizsi Pál Gimnáziumban az igazgatói feladatkört, és igazgatóként onnét ment nyugdíjba. Már nincs az élők sorában. Másik nővérem Majzik Borbála Olga. Budapest Székesfővárosi Védőnőképző elvégzése után Budapesten élt hivatásának. Férjével, Fodor István tisztviselővel, művészi munkával is foglalkoztak, tűzzománcot égettek és kerámiát festettek. Férje halála után Mendly Árpád festőművészhez ment újból feleségül. Napjainkban is Budapesten él.

 

VF: Hol végezte tanulmányait?

FMS: Tanulmányaimat Abonyban, a Római Katolikus Elemi Népiskolában kezdtem, és a helyi állami fiú- és leány polgári iskolában, majd a Cinkotai Magyar Királyi Állami Tanítónőképző Intézetben folytattam. Az intézet szigorú körülmények között hivatástudatra, emberségre, helytállásra, felelősségtudatra nevelt bennünket. 1945-ben, a háború befejezésekor lettem okleveles tanítónő. Mivel vonzódtam a szépirodalomhoz és az újságíráshoz, szerettem volna tanulmányaimat az egyetemen folytatni, de továbbtanulásról szó sem lehetett. A háború befejezése és az új társadalmi rendszer megváltoztatta az életünket. Ezért friss diplomával a kezemben elindultam állást keresni, és csak pár évvel később tudtam elvégezni (1955-ben) a szegedi Pedagógiai Főiskolán a magyar és történelem szakot, vagyis lettem magyar és történelem szakos tanár.

 

VF: Szabad legyen érdeklődni, hol, mikor kötött házasságot? Férjéről, akivel igen jól ismertük egymást, hallhatnánk valamit?

FMS: 1948. 10. 16.-án, Budapesten kötöttem házasságot Fehér Jánossal, akivel első polgárista koromban egy diákbálon ismerkedtem meg.

A diákszerelem túlélt sok megpróbáltatást, túlélte a háborút, és valóban házasság lett belőle. Fehér János 1925. 09. 24-én született Abonyban. Családja a tősgyökeres abonyi református családok közé tartozott. Iskoláit ő is Abonyban kezdte, majd a polgári elvégzése után a szolnoki Felsőkereskedelmi Iskolában tanult egy évig. Az 1941-42-es tanév számára már Erdélyben kezdődött. Édesapját, aki jegyzői szakvizsgával rendelkezett, és néhány évig Zagyvarékason volt segédjegyző, behívták katonának, és Erdély 1940-ben történő visszafoglalása után, a katonai közigazgatás bevezetésekor, Szabolcs-Szatmár- Bereg megyei szamossályi jegyzőség élére állították, mint főjegyzőt. Felesége, Pálfi Ilona és az egyetlen fia utána költözött, így János tanulmányait a közeli városban, Szatmárnémetiben folytatta, és ott is érettségizett.

Érettségi után eredményes jegyzői vizsgát tett, és a háború alatt Abonyban dolgozott segédjegyzőként. 1948-ban, az új vezetőség menesztette a községházáról a régi szakembereket. ő is állás nélkül maradt. Zala megyében, a Nagykanizsa és Zalaegerszeg között fekvő, Felsőrajkon kapott körjegyzői állást. Pötréte és Alsórajk kistelepülések tartoztak még a körjegyzőséghez. A Rákosi korszakban, a padlássöprések éveiben éltünk ott. Férjem, nagyon sokat tett az emberekért. Mentette őket, hogy senkit ne vigyenek el, és a termésből mindenkinek maradjon ennivalója télire. 1950-ben megalakult tanácsrendszer után, Pötrétén dolgozott tanácstitkárként. 1953-ban, Szolnokon, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Szolnok Megyei Igazgatóságán helyezkedett el. Ingázott minden nap. Számos rangos kitüntetés tulajdonosaként ettől a hivataltól ment nyugdíjba, mint a Szolnok Megyei Igazgatóság igazgatóhelyettese. Közben a keszthelyi egyetemen kertészmérnöki diplomát szerzett, és letette a munkájához szükséges statisztikai vizsgákat is. Nagyon sokan ismerték, szerették, tisztelték. Rendkívül megnyerő modorával, őszinte egyszerűségével, emberségével, segítőkészségével és sporttevékenységeivel sok barátot szerzett magának. 1994 júliusában halt meg. Abonyban, ősei mellett nyugszik a református temetőben.

 

VF: Hol tanított, milyen körülmények között?

FMS: Első munkahelyem 1945 szeptemberében az abonyi Római Katolikus Népiskola volt. 1946 tavaszán megpályáztam az abonyi Külterületi Iskolák egyik állását. Így kerültem az abonyi Nagyjárási Iskolába. Nyílt, becsületes, nagyon szorgalmas, igaz magyar emberek gyermekeit tanítottam – közel százat – a két tantermes gróf Klebersberg Kuno-féle iskolában, ahol hosszú ideig egyedül voltam pedagógus. Abonyból az iskolába és onnét vissza, gyalog tettem meg minden nap a tíz kilométeres utat. Egy év múlva a régi igazgató-tanító hazakerült a fogságból, és egy nagy felelősséget, a külterületi iskolák (Nagyjárás, Rózsás dűlő, Pintérföld, Akadémia tanya, Sashalom) igazgatói teendőinek ellátását levette a vállamról. Mert addig az is az én feladataim közé tartozott, bár még alig voltam húszéves. 1948-ban átkerültem Sashalomra, a volt báró Harkányi tanyára. Naponta 16 km-t kerékpároztam, és megint egyetlen pedagógusként dolgoztam, pedig itt is legalább száz gyerek várta minden nap, hogy tanulhasson. Tanítottam délelőtt is, délután is. A földosztás ekkor már megtörtént, a cselédsors megszűnt, de nagyon nagy szegénységben, még a régi módon éltek az emberek. Hosszú cselédházakban laktak, közös konyhákban főztek és dolgoztak hajnaltól késő estig. Budapestről a csepeli gyári munkások, a „falujárók” segítették őket. Jöttek minden vasárnap, és javítgatták a mezőgazdasági gépeiket, szerszámaikat, néha hoztak újakat is. Cserébe ennivalót vittek, és politikai oktatásokat tartottak. Megkívánták, hogy minden vasárnap kinn legyek én is, mint a tanító, a tanyán, sőt tanulóim színdarabokat és verseket adjanak elő minden alkalommal.

1948. október 16., vagyis a házasságkötésünk után pedagógiai munkámat férjem új állomáshelyén, a Zala megyei Felsőrajkon folytattam tovább. Az alig több mint 700 főt meghaladó Felsőrajk csodálatos hely volt, tele őszinte, jó emberekkel. 1952-ben tértem haza szülővárosomba, Abonyba. A Szelei úti Általános Iskolához (későbbi nevén Somogyi Imre Általános Iskola) kerültem. Magyar nyelvtant, irodalmat és történelmet tanítottam. Elég nehéz körülmények között kezdtem, olajos padlón, 40-45 fős osztályokban. A helyzet a ’70-es években mutatott javulást. 1953-ban kezdtem el és folytattam húsz éven át a felnőttek oktatását a dolgozók esti iskolájában. 1962-ben szakmai munkaközösség vezető lettem és voltam 15 évig. Először csak a helyi általános iskolák magyar tanárai, később a környékbeli (Kocsér, Jászkarajenő, Törtel) magyar tanárai is ehhez a közösséghez tartoztak. Ebben az időben rengeteget tanultam. Továbbképzéseken, speciális tanfolyamokon vettem részt, hogy minél jobban megismerjem a szakmát, és pedagógiai munkám minél eredményesebb legyen. Bemutató órákat tartottam és szerveztem. Pályázatokat írtam és nyertem. Igyekeztem szakmai tudásomat mindenkinek átadni. 1973-ban átkerültem a kisegítő iskolai tagozatból néhány éve önállóvá alakult Kisegítő Iskolához (ma: Montágh Imre Speciális Általános Iskola, Óvoda és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény), majd két év múlva igazgatóként átvettem az iskola vezetését. Munkám egyik legfontosabb része volt az iskola pedagógiai arculatának és távlati terveinek megteremtése, időarányos alkalmazása, továbbá új épületrészek felépítése, a legszükségesebb eszközök beszerzése és az intézmény felzárkóztatása a hasonló típusú megyei intézmények mellé. 1981-ben ettől az iskolától mentem nyugdíjba Szolgálati Emlékérem kitüntetéssel, de pedagógiai tevékenységem még nem fejeződött be, mert a Somogyi Iskola igazgatónője visszahívott a régi iskolámba nyugdíjasként tanítani. Nagyon szép évek következtek ott, egészen 1994-ig. Így majdnem 50 évet töltöttem a „katedrán”.

 

VF: Az iskolán, tanításon kívül, milyen társadalmi, közéleti tevékenységet folytatott?

FMS: Kivettem részemet az iskolán kívüli közéletből, de mindig közel maradtam a pedagógusi tevékenységekhez. A bábszínház a mesének, a szeretetnek és a jó győzelméért való közös küzdelemnek a színhelye. Jó nézni, de még jobb játszani benne, ezért 1954-ben bábszínházat alapítottam a gyerekeknek. A kezdeti nehézségeken, szegénységen túljutva, nagyméretű színpadon, gyönyörű díszletek között tartottuk az előadásokat. „Utazás a Holdra” c. általam írt színdarabbal megyei versenyt is nyertünk. A ’60-as évek elején irodalmi kört alakítottunk néhányan pedagógusok a könyvtárban. Először csak a magunk örömére mondtunk verseket, később nagy irodalmi esteket rendeztünk, magunkra vállalva a magyar irodalom terjesztésének szent ügyét. Bekapcsolódtam az úttörő mozgalomba. Szerettem a jellemnevelő és erősítő próbákat, az izgalmas kirándulásokat, a romantikus táborozásokat. Tagja voltam az Abony Nagyközségi Tanács mellett működő Közművelődési Állandó Bizottságnak, ahol a település nevelési kérdéseivel foglalkoztunk, és az ünnepségeket, kulturális eseményeket készítettük elő. Szinte mindegyik kulturális eseményen részt vettem, és rendszeresen hírt adtam róluk a sajtóban. Több száz újságcikkem jelent meg. Írtam a Pest Megyei Hírlapban, az Abony és Környékében, a PIK magazinban, az Abonyi Hírekben, az Ingázóban, és az Abonyi Kulturális Napokról készült kiadványokban. Ezek közül néhányat szerkesztettem is. Szerkesztője és újraindítói között voltam 1989-ben a háború után elhallgattatott Abony és Környékének. Alapító tagja voltam az Abonyi Lajos Falumúzeumnak és Baráti Körének. Utóbbit tíz évig vezettem elnökként. Közadakozásból, Abony első díszpolgárának, Kossuth Lajosnak reliefet (domborművet) állítottunk a zeneiskola falán. 1982-ben megalakítottam a ma is működő nyugdíjas klubot. Hosszú pedagógiai pályám alatt több ezer gyermekkel és felnőttel kerültem kapcsolatba.

 

VF: Hogyan indult írói pályája?

FMS: Írói képességeimet valószínűleg édesanyámtól örököltem. ő is írt verseket, és sokszor jelentek meg színes riportjai a helyi újságban. Én is hamar kitűntem érdekes és egyénien megfogalmazott iskolai verseimmel, dolgozataimmal. Gyermekkori álmaimban, vágyaimban nemcsak az irodalom művelése szerepelt, hanem szerettem volna hó-sipkás hegyeket, messzi tengereket látni, és ülni Párizsban, a Saint-Michel kávéházban. Ezek az álmok többnyire valóra váltak, mert láttam tengereket, hó-sipkás hegyeket, jártam Párizsban, a fény városában, és ültem Ady Endre és a Párizsba vetődött XX. századi magyar írók kávéházában. Férjem is, én is szerettünk utazni. Huszonkét országban jártunk, és végigutaztuk Erdélyt Máramarosszigettől Brassóig.

 

VF: Mióta használja a Fehér Majzik Sarolta írói nevet?

FMS: 1997 óta. Akkor jelent meg az Erdei karácsonyfa című mesém az Alterra S-M Kiadó Karácsonyi ajándék című antológiájában. Szerződéskötéskor a kiadó főszerkesztője megkérdezte tőlem, hogy milyen néven akarok a kötetben szerepelni, mert asszonynéven (Fehér Jánosné) nem lehet. Hogy hű maradjak a családhoz, a Fehér Majzik Sarolta írói nevet választottam.

 

VF: Mikor, hogyan, milyen érzelmek közepette került Újszászra?

FMS: 1994 júliusában férjem meghalt. A viszonylag nagy családi házat és a sok gyümölcsfával, szőlővel betelepített kertet nem tudtam egyedül fenntartani, azonkívül nem akartam gyermekeimtől távol élni.

Végül mindent eladtunk, és hosszas töprengés után Újszászon, ahol fiam és családja lakik, vettünk a város közepén egy társasházi lakást. Azóta, 1995 júniusa óta itt lakom, de gyakran utazom Szentendrére, ahol a családom másik fele él. Természetesen ők is sokszor jönnek hozzánk. Abonyt nehéz szívvel hagytam el. Ott születtem, ott éltem családommal, ott dolgoztam. Ismerős számomra a város minden utcája, és ismerős számomra az utcák sok-sok lakója. Oda kötnek a barátokhoz, rokonokhoz kapcsolódó érzelmek, és odaköt a régi tanítványaimhoz fűződő szeretet. Újszászra költözésem azonban nemcsak szomorúságot jelentett, hanem az érdeklődést, a kíváncsiságot, az újabb emberek megismerésének lehetőségét is magában hordozta. Figyelem a város fejlődését, és örülök az új középületeknek, új utaknak, a városhoz méltó sport és kulturális rendezvényeknek. Lassan, a 17 év alatt szívembe zártam ezt a várost is. Újszászon megváltoztak az életkörülményeim. Míg eddig inkább az újságírásra összpontosítottam, itt több idő birtokosaként, mélyrehatóbban tudtam foglalkozni a szépirodalommal.

 

VF: Úgy tudom, Újszászon Ön az első, akinek önálló szépirodalmi művei, könyvei jelentek meg. Hallhatnánk szépirodalmi műveiről, könyveiről és pályázati úton különböző antológiákban megjelent meséiről, novelláiról?

FMS: Újszászon valóban én vagyok az első, akinek önálló szépirodalmi művei, könyvei jelentek meg. Időrendben az Accordia Kiadó Bp. kiadásában A virággal forgó házikó (2003); Kalandozások Sanyi manóval (2004), Az öt fiú (2005); A rózsaszínű macska meg a számítógép (2008) és magánkiadásban A rózsák közti úton (2011). Ez a könyvem kimondottan újszászi, mert újszászi az írója, a két szerkesztője (Fehérné Szekeres Zsuzsa, Kovács Nándor) és újszászi a rózsákat megalkotó Simon János festőművész is. A Kalandozások Sanyi manóval c. könyvem bemutatásakor dr. Balázs Tibor (PhD) író, az Accordia kiadó igazgatója, a Magyar Írószövetség tagja, az alábbi nyilatkozatot adta:

„Örvendek, hogy gyermekirodalmunk ismét egy olyan művel gazdagodott, ami szellemiségünk kifejezője és nem lélekromboló.”

Novelláim többnyire pályázati úton kerültek a következő antológiákba

1997: Karácsonyi Ajándék, 1998: Buborék tündér, 1998: Abonyi helytörténeti tankönyv, 1998: Szívek hó-parazsa, 2000: Karácsony ajándéka, 2000: A szerelem kertjében, 2000: Gondolattánc, 2000: Antológia 2000, 2001: Abonyi Kincses Kalendárium, 2002: Átörökítendő kincsem, 2004: Betűk glóriája, 2004: őszidő, 2009: A hét mágikus hangjegy, 2011: Antológia 15 év jubileumi kiadás. Továbbá írásaim jelentek meg az Abonyi Naplóban és az Újszászi Híradóban. Ez utóbbi folyóirat 2009. szeptemberi számában jelent meg például: „Nagyapám bekerült a magyar irodalomba” című elbeszélésem.

A budapesti kiadók (Alterra Svájci Magyar Kiadó, Littera Nova, Accordia) által megjelentetett regények és antológiák mindig részt vettek a kiadók által rendezett könyvbemutatókon (pl. az Országház Kávézóban, a Duna Korzó Kávézóban, a MOM Művelődési Házban, stb.), és a megjelenés évében, az ünnepi könyvhéten, a Vörösmarty téren a kiadó könyvsátrában is, dedikálási lehetőséggel.

 

VF: Hallottam és olvastam is, hogytöbbször tartott író-olvasótalálkozót. Szabad érdeklődni ezekről?

FMS: Tíz évvel ezelőtt a helyi írók és költők felolvasó estjén vettem részt az újszászi művelődési házban. Később Abonyban, Szolnokon a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban, Újszászon és Tiszaújvárosban a Kaffka Margit Nyugdíjas Klubban tartottam író-olvasó találkozót a Virággal forgó házikó, a Kalandozások Sanyi manóval, A rózsaszínű macska meg a számítógép és Az öt fiú című műveimről.

 

VF: Írói munkásságának ismertségéről, elismeréseiről, kitüntetéseiről hallhatnánk valamit?

FMS: 1998: Budapest Kis-Duna mente Szuperinfo szépirodalmi pályázatán „kiemelkedő alkotásaival különdíjat nyert” – olvasható egy oklevelemen.

1999: Pozitív Gondolkodók Egyesülete: „Ha gyermekszemekbe nézhetek, melyek reményt, s békét fénylenek” címmel magyar és külföldön élő írók részére meghirdetett irodalmi pályázatán írásommal egy antológiában való megjelenést nyertem el. Azon kívül tíz ajándékkönyvvel is gazdagabb lettem. Ezeket a kecskeméti művelődési ház nagy színpadán vettem át.

2002: Tatabányai Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon X. ősszel is nyílik még virág pályázatára benyújtott pályamunkámért „kiváló” különdíjban és könyvjutalomban részesültem.

2002: Csepeli Alkotó Fórum által meghirdetett: „Az én Budapestem” c. országos irodalmi pályázaton Dicsérő oklevelet kaptam. Budapesten a Rátkai Márton klubban, a Művészetek Házában vettem át. Novellámból Papp János színművész olvasott fel részleteket.

2002: A Szociális és Családügyi Minisztérium Esélyegyenlőség Alapítványa (Debrecen) irodalmi pályázatot hirdetett. Átörökítendő kincseim című pályamunkámat a zsűri színvonalasnak ítélte. Különdíjban részesültem. Írásom belekerült az azonos című antológiába.

2002: Accordia Kiadó (Budapest) irodalmi pályázatán kitűnt alkotásom a kiadó Nívódíjában részesült.

2003: A tatabányai Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon, XI. ősszel is nyílik még virág c. pályázatán pályamunkámat kiemelkedőnek ítélte a zsűri, könyvjutalomban részesültem. Egy előadóművész részleteket olvasott fel belőle, és belekerült az őszidő c. antológiába.

2003: Újszász Város Önkormányzat Kulturális és Sport Bizottsága által meghirdetett irodalmi pályázaton elnyertem az Újszász írója címet.

2004: A virággal forgó házikó c. ifjúsági regényem megjelent az országos Új Könyvek - Könyvtárak Állománygyarapítási Tájékoztatójának 3. számában, mint megvásárlásra javasolt könyv.

2005: A Könyvtárak Állománygyarapítási Tájékoztatójának 4. számában, az új könyvek között szerepelt a Kalandozások Sanyi manóval c. ifjúsági regényem.

Egyéb, számomra fontos kitüntetések: Abonyban megkaptam az „Abonyiak Abonyért” emlékplakettet és a Hazafias Népfront Pest megyei elnökségétől eredményes társadalmi tevékenységemért az „Érdemes Társadalmi Munkás” kitüntető jelvényt. A Pest Megyei Levéltár Krónikaíró jelvénnyel ajándékozott meg, amikor elkészítettem Az 1945-ös földreform Abonyban és A nőmozgalom története Abonyban a századfordulótól 1976-ig c. helytörténeti tanulmányaimat, továbbá összegyűjtöttem az abonyi mondákat.

Írói munkásságommal kapcsolatban, a felsoroláson kívül, számos gratuláló és elismerő levelet őrzök ismerősöktől, kollégáktól.

 

VF: Gyermekeiről érdeklődhetem?

FMS: Két gyermekem van. Fiam, Fehér János, Zalaegerszegen született 1951-ben. Sportvezető, edző, az Újszászi Városi Sportcsarnok igazgatója, az ÚVVSE ügyvezető elnöke, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség főtitkára, az Európai és a Nemzetközi Lábtoll-labda Szövetség alelnöke, az Újszászi Híradó alapítója és egyik szerkesztője. János fiam sportpályafutásáról, eredményeiről éppen Ön írt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sport Életrajzi Almanachban (2004) elismerően. Felesége, Szekeres Zsuzsanna középiskolai tanár, művelődési menedzser. 2011-ben, mint a Városi Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója ment nyugdíjba. Leányom Fehér Sarolta Szolnokon született 1955-ben. Nyíregyházán végezte a tanárképző főiskolát. Matematika - fizika szakos tanár és grafológus. Szentendrén él férjével, Drobni László építőmérnökkel és három leányával. Öt nagyszerű unokának örülhetek. Judit köztisztviselő, János újságíró-szerkesztő, – Zsófia környezetvédő mérnök, Adél a Műegyetem, Lotti Sarolta pedig az ELTE hallgatója.

 

VF: Beszélgetésünkre több kérdéssel is készültem. Például, édesanyja hogyan került az újszászi Nagy-Göbölyjárásba tanítani 1943 szeptemberében, de terjedelmi okok miatt a továbbiaktól kénytelen vagyok eltekinteni. Hiányérzetem lenne azonban, ha utolsóként nem kérdezném meg: gondolkodik-e életének regény formában történő megírásán?

FMS: A mostani beszélgetés kérdéseire adott válaszaimban és az eddig megjelent novelláimban sok mindent elmeséltem az életemről. Úgy gondolom, azért még van mondanivalóm.

 

VF: Köszönöm a kérdésekre adott nyílt, őszinte válaszokat. További eredményes írói tevékenységet, hosszú, betegségmentes, boldog életet kívánok egyéni és családi életében.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

 

Az újszászi Népi Díszítőművészeti Szakkör tagjai Szolnok városában is
szívesen bemutatják ügyes kezeik munkáit. (Szolnok, Méz nap)
(Fotó: Kné Gy. R.)

 

A megyei művelődési központ sok-sok éve, minden ősszel megrendezi az amatőr képző- és iparművészek számára azt a kiállítást, ami lehetőséget ad arra, hogy megmérettessék magukat. A kiállításra azok a művek kerülhetnek, amiket a zsűri jóváhagyott. Az újszászi alkotók közül már majd’ mindenki szerepelt az évek során a tárlatokon.

Az idei JNK-Szolnok Megyei Képző- és Iparművészeti Tárlatot október 5-én nyitották meg Martfűn. Újszászt ebben az évben ketten képviselték, Baranyi Kálmán és Bata Sándor festők. Baranyi Kálmán Nyári éj című festménye, Bata Sándor Alkony című festménye és egy grafit férfi portréja került a falakra. A kiállítóknak gratulálunk!

F. Sz. Zs.

 

Bata Sándor és Baranyi Kálmán

 

Újszász 2016©