Az átszervezések és életkorunk miatt egyre kevesebb a bemutatkozási lehetőségünk. Vállalni is kevesebbet vállalunk, de élünk s dolgozunk.

A jászberényi történelmi játszóház többórás munkát adott. Sok gyermek s felnőtt érdeklődött mit, hogyan készítünk. Öröm volt velük lenni, felcsillanó szemüket látni, amint sikerült valamit alkotni. Nyolcan dolgoztunk egymást biztatva.Veres Józsefné számára újdonság s boldogság volt a bemutató, mert először volt velünk. Krassóiné Gyüre Rozália a körmöcskézéshez maga készítette helyben az eszközöket, s még a fotózásra is vállalkozott.

Itthon meghívó várt mindenkit. A Hajdú-Bihar megyei Népművészeti Egyesület meghívója az országos „Kitesszük a szűrét” című pályázat kiállítás megnyitójára. E pályázaton Gara Istvánné és Szabó Pál Antalné vett részt hímzéseivel. A kiállításon szereplő munkáknak rangsorolása nem volt, de a 15 000-15 000 forintnyi díj, azt hisszük, önmagáért beszélt. Berettyóújfaluban vásárolhattuk le az ajándékutalványt. Sajnos, csak ketten voltunk, mindenkinek akadt más problémája. A nevükben is megígértük, hogy igyekszünk a kapcsolatot ápolni, a hagyományt fenntartani.

Szeretnénk a nyári pihenő után is magas szinten helytállni, az elvállalt feladatokat teljesíteni.

Szabó Pál Antalné
szakkörvezető

Munkában Gara Istvánné és Szabó Pál Antalné
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.