Szent István királyunk éves ünnepének előestéjén immáron sokadik alkalommal, a városi ünnepség után koncert várta a megemlékezőket a katolikus templomban.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar vonós szekciójából alakult vonósegyüttes népszerű és méltán közkedvelt, a szerenádok műfajában íródott zeneművekkel varázsolta el az érdeklődőket. A szerzők között köszönthettük Mozartot, Csajkovszkijt, Grieget, sőt a nagyszerű magyar zeneszerzőt, Weiner Leót is.
Különös élményt nyújtott, ahogyan a vonósegyüttes a templom adta hangzásbeli viszonyokhoz illeszkedett.
Sokszor gondolkodom azon, milyen nagy szerencsém van, hogy képes vagyok hallani. A fizikusok azt mondják, csak ott van hang, ahol van közvetítő közeg. A mi bolygónk megadja nekünk ezt a pompás érzékelést. Főiskolai mestereim is gyakran emlékeztettek: tiszteljétek, hogy a Földön van muzsika!
No és micsoda kiváltság, hogy a hangok, a zene érzékelésével változni képes a lelkünk, a hangulatunk!
Emlékszem, milyen varázslatos pillanat volt, amikor megismerkedtem 5 éves koromban a zongorával. Anyukám az általános iskola alsó tagozatának épületében korrepetált néhány gyermeket, s engem átengedett a szomszédos terembe, ahol ott állt a nagy, fekete csoda: a zongora. A klaviatúra közepén volt egy sárgult billentyű – először ebből kiindulva próbáltam dallamokat kanyarítani; majd találtam két fekete billentyűt, melyeket egyszerre megszólaltatva gyönyörű harmónia úszott a levegőben. A mai napig érzem, ahogyan akkor összeszorult a gyomrom ettől a „többszólamúságtól”, s ahogyan titkos szövetség kötődött a ZENE és köztem.
A Szolnoki Szimfonikus Zenekar vonósegyüttese
(Fotó: Fehér Judit)
Ilyen egyszeri pillanat volt az is, amikor az augusztus 19-i koncert kezdéseként felcsendültek Mozart „Kis éji zene” c. művének első taktusai.
A vonós hangszerek együttzenélése egyébként is lenyűgöző! Egy hegedűn, brácsán vagy csellón nincs a húrokon semmilyen jelzés, hogy az adott hangmagasságot hol keresse a muzsikus. Csak a belső hallására hagyatkozhat, hogy a helyes dallamot megtalálja hangszerén. A vonós kamaraegyüttesben zenélő művészek egymáshoz illeszkedőn, alkalmazkodón formálják a helyes zeneíveket! Bizony, ez több évtized kitartó munkájának, gyakorlásának eredménye!
Ezért is szomorított el, hogy igen kevesen voltunk kíváncsiak az idei koncertre.
Bizony, manapság a médiákban szereplő, a figyelmünket csupán deviáns magaviseletükkel magukra vonzó ún. „celebek” népszerűbbek, mint a 20-30 év során művészi alkotásokat produkáló művészek.
De gondoljunk csak bele: a kisgyermekek is igen nagy kedvvel képesek – a szó negatív értelmében vett – „bohóckodással” mulattatni felnőtt környezetüket, felrúgva a már megtanult viselkedési normákat. Teszik ezt mindaddig, míg a felnőtt – talán pillanatnyi mosoly után – megálljt parancsol, s visszatereli a rábízott emberpalántát a helyes irányba.
Kedves Újszásziak!
Legyünk mi is felelős felnőttek, s tegyük le szavazatunkat a magyar kultúra értékei mellett: az augusztus 19-i koncerthez hasonló rendezvényeken jelenlétünkkel fejezzük ki, hogy mi ezt választjuk, ez ad megtisztulást, ez köt össze bennünket, s ezt akarjuk örökül hagyni az utódainknak!
Mert:
„Hiszem, hogy az álmok valóra válnak.
Hiszem, hogy a jótett jót tesz a világnak.
Hiszem, hogy az ÉLET a legfőbb ÉRTÉK,
S hiszem, hogy az érték mindig MÉRTÉK!” (Simon E.)
Simon Erika
a Szolnoki Szigligeti Színház
ének-korrepetitora