Nyomtatás
Kategória: Kulturális hírek, események
Találat: 1235

Kaizer Kata kiállítását volt szerencsém megtekinteni az érdeklődőkkel november 18-án az UGSZI–ban. A 20 éves, jelenleg a Kaleidoszkóp Kiadóban gyakornok, illetve a Magiszter Alapítványi Iskola diákjaként alkalmazott grafikusnak készülő hölgy első önálló tárlata volt ez, amelyre Pálinkásné Földi Mária bíztatta. Ahogyan azt Rózsa György, az UGSZI igazgatója megnyitójában elmondta, másokkal közös kiállításokon már ízelítőt kaphattunk műveiből.

 

A kiállítás megnyitóján

 

Nagyon tetszett a megnyitó utáni zenei produkció, mely során Tóth Renátó Gergő gitáros-énekes előadása, a jól megválasztott, keserédes dalok abszolút harmonizáltak a vizuális élménnyel.

Mint ahogyan Kaizer Kata is változatos, nem beskatulyázható személyiség, és képes egyik nap hanyag eleganciával bakancsban, málhazsákkal, majd másnap, mint elegáns középvezető hölgy megjelenni, képei is változatosak, eltérő technikákat, színvilágot, mondanivalót jelenítenek meg. A megnyitóban elhangzott – és teljesen egyetértek ezzel –, hogy a címek, melyek a képek mellé, alá lettek elhelyezve, csak jelzésértékűek, hiszen mindenkiben más gondolatokat, emóciókat váltanak ki művei.

A négyzetrácsos papírra készült tollrajztól, a számítógépes grafika segítségével elkészített festményig, szabad non-figuratívtól a precízen szerkesztettig, minimalista megjelenítéstől a filozófiai bonyolultságig, érzelmektől a tiszta struktúrákig képes megjeleníteni az őt foglalkoztató gondolatokat. Bár vannak képein vissza-visszatérő szereplők, motívumok, azok mindig új mondanivalóban, perspektívában jelennek meg. Érdekes, egységes tárlat volt ez, látható jelekkel arra, hogy olyan egyéni stílusjegyek és kifejezéskészlet kezd kialakulni nála, melyek később tisztán megkülönböztethetővé teszik őt másoktól.

Értékes, gondolatébresztő kiállítása volt ez egy kortárs, szárnybontogató művésznek, egy pillanatnyi elcsendesedés, melynek személy szerint élveztem minden percét.

Aki esetleg kíváncsi lett, vagy ismét megtekintené a tárlatot, az Újszászi Ifjúsági Klub szervezésében megteheti ezt a közeljövőben.

Kata köszönetet mond a következőknek:

Anyu, keresztszülők, Rózsa György, Pálinkásné Földi Mária, Borbály Bence, Tóth Renátó Gergő, Fehérné Szekeres Zsuzsa, Mihá Roland, Cs. Viktor.

Fási Attila

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.