Nyomtatás
Kategória: Kulturális hírek, események
Találat: 1809

Tánccsoportunk, a Sparkling Diamonds harmadjára rendezte meg Karácsonyi Ajándék című jótékonysági gálaműsorát december 17-én. Idén is szerettünk volna változatos műsorcsokorral kedveskedni mindazoknak, akik a belépőjegy megvásárlásával támogatták a rendezvényünk célját. A produkciók közt megtalálhatóak voltak az énekes, a zenei, a prózai és verses, valamint a táncos műsorszámok is. Tánccsoportunk idén két produkcióval készült: egy komolyabb, dinamikus koreográfiával, mely mozdulataival és lendületével kívánta magával ragadni a nézőket, továbbá egy vicces, pörgős tánccal, melybe szerettünk volna minden szereplőt bevonni pár ütem erejéig. Reméljük, a jelenlévők jól érezték magukat, és mindenki megtalálta a szívének legkedvesebb műfajt.

A tavalyi gálán a táncház vizesblokkjának kialakítására gyűjtöttünk, és az idén még mindig erre vártuk az emberek felajánlását. Most a tavalyi 57 500 Ft mellé 35 500 Ft-ot sikerült gyűjtenünk. Tehát most összesen 93 000 Ft-unk van, de ez még mindig csak a teljes költség töredéke. Közben megtudtuk, hogy az önkormányzat pályázatot nyújtott be, szintén erre a projektre. Amennyiben sikerül megnyerni, és önrész szükségeltetik hozzá, a tánccsoport a pénzt erre szeretné fordítani, de ha nem szükséges önrész kifizetése, akkor a művelődési ház hangtechnikáját szeretnénk bővíteni egy jó minőségű térmikrofonnal. Reméljük, segíteni tudunk e nemes cél megvalósításában.

Mi is szerettük volna megköszönni vendégeinknek egy kis meglepetéssel, hogy jelenlétükkel támogatták rendezvényünk célját: a belépőt váltottak közt a műsor végén három ajándékcsomagot és egy különdíjat sorsoltunk ki. Gratulálunk a nyerteseknek!

Szeretnénk köszönetet mondani a fellépésért az újszászi óvoda Hófehérke csoportjának, akik betlehemes játékkal készültek, felkészítőiknek: Kocza Antalné Mucza Melindának és Szeremeta GábornénakSallai Péternek és felkészítőjének, Kovács Józsefnének, Pallér Dávidnak, Bogár Lászlónak, Tóth Renátó Gergőnek, Fási Attilának, Némethné Baráth Mártának, a Nosza Mamiknak, a Senoráknak, a Százszorszép Népdalkörnek, végül, de nem utolsósorban Tukacs Ágnes tápiógyörgyei Enigma és Sándor Nóra tápiószelei Csiri-biri tánccsoportjának és szüleiknek, akik az utazást is vállalták, hogy a gyermekek részt vehessenek a műsorban.

Továbbá köszönetet mondunk konferansziénknak, Harsányi Juditnak, Mikulásunknak, Kovács Sándornak, a jegyszedőknek: Belányi Evelinnek és Biacs ViktóriánakFarkas Bélának, aki a hangosítást és a világítást kezelte, Pápai Péternek a meghívók megtervezéséért, Szeremeta Gábornak a nyomtatásukért. Köszönjük Kovács Jánosnak és az újszászi óvodának Mikulásunk jelmezét, Szabóné Balogh Etelkának az anyagi támogatást, a Fecske Kft. és a Multi Optika felajánlását, Tukacsné Horkai Ágnesnek csoportunk fellépő ruháinak elkészítését, valamint Szanyi Eliza, Vágóné Kis Andrea, Fehérné Szekeres Zsuzsanna és Némethné Varga Edit segítségét. Hálásak vagyunk szüleinknek és barátainknak is, akik végig mellettünk álltak, és segítettek a rendezvény lebonyolításában.

Itt szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy tánccsoportunk januártól kezdő csoportot indít, 6-12 éves korig. Várjuk az olyan gyermekeket, akik szeretnének egyszer a Sparkling Diamonds nyomdokaiba lépni, szeretnének egy jó csapatba kerülni, és nem riadnak vissza a megmérettetésektől sem (megfelelő felkészültség esetén akár országos amatőr versenyen is indulhatnak). Jelentkezni a tánccsoport tagjainál vagy a Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges. e-mail címen lehetséges.

Szeremeta Ágnes

 

Az ovisok betlehemes játéka

 

A Sparkling Diamonds vidám tánca

 

A Nosza Mamik ír tánccal készültek

 

Nagy sikert aratott a Senorák retro tánca

 

Fotó: Fehér Judit

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.