Legutóbb a tavaly szeptemberi Tengeri kavalkád után hallhattak rólunk. Ezúton, utólag is köszönjük a sok dicséretet és pozitív visszajelzést, hálásak vagyunk érte, és örömmel tölt el minket, hogy sokak tetszését elnyerte a sok munkával összeállított program. Reméljük, hogy idén is lesz lehetőségünk megrendezni egy hasonlót.

 

 

Az együttes, a legutóbbi koreográfia premierje után már bele is vágott a következő tanulásába, ismét egy új tájegység táncaival bővítjük repertoárunkat. Januárban két alkalommal is láthatott minket a közönség. Elsőként az Ifjúsági klub új helyiségének átadóján, majd pedig a Magyar Kultúra Napján rendezett kiállítás megnyitón mutattunk ízelítőt a széki táncokból. Mindkét felkérésnek örömmel tettünk eleget, az itt kapott elismerő szavakat pedig szintén köszönjük, hisz amellett, hogy azért táncolunk, mert szeretjük, a közönségnek is szeretnénk kellemes élményt nyújtani, valamilyen módon átadni azt a rendkívüli érzést, amit mi érzünk a színpadon, tánc közben. Reméljük, sikerült/sikerül! Február elején pedig egy budapesti rendezvényen vesz részt az együttes egy része, erről is beszámolunk majd legközelebb.

Az egyik legfontosabb dolog azonban, hogy az utánpótlás csoportunk, a Kisliliom is gőzerővel tanul, készül. A gyerekek az alapvető, a magyar néptáncra jellemző lépésekkel kezdték 2012 szeptemberében a tanulást. Mára rengeteget fejlődtek, melyet rendkívül jó látni. Annak érdekében pedig, hogy a közösség is fejlődjön, hogy hasonló jó élményekkel gazdagodjanak, mint a felnőtt csoport, decemberben úgy döntöttünk, hogy a Liliomnál szokásos karácsonyi összejövetelt az utánpótlásnak is megszervezzük. Az év utolsó próbája így átalakult egy karácsonyi partivá, mézeskaláccsal, teával, játékos, ám néptánccal, népviselettel kapcsolatos feladatokkal. A gyerekek arcán azt láttuk, jól érzik magukat, reméljük, hogy valóban így volt!

Mind a felnőtt, mind az utánpótlás csoport várja a táncolni vágyókat, aki kedvet érez hozzá, bátran csatlakozhat az együtteshez. A felnőttek próbái jellemzően vasárnap 17 órától, a gyerekeké pedig hétfőnként 17 órától vannak a templommal szembeni, volt hosszúiskola épületében található tánctermünkben.

Elérhetőségeink:

Facebook: http://www.facebook.com/liliom.neptanc

e-mail: Ez az email cím védett a spam robotoktól. A megtekintéséhez JavaScript szükséges.

Újszászi Liliom Néptánc
Hagyományőrző Egyesület

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.