Május 25-én megérkezett óvodánkba Muzsikás Péter, az ovisok „kedvence”. Fantasztikus pünkösdi hangulatot varázsolt, a gyerekekkel együtt énekelt, táncolt, zenélt.

Muzsikás Péter előadása után pár nappal, szintén egy élmény dús délelőtt várta a gyermekeket a gyermeknap alkalmából. Gazdag programot kínáltunk a feldíszített udvaron a szülők és a gyermekek részére. A reggelt az óvó nénik meglepetés műsora indította, „A kiskakas gyémánt félkrajcárja” című előadásában. Igazán jól sikerült interaktív produkció volt. Az óvó nénik műsora után Tukacs Ágnes közös tornára hívta a szülőket és a gyermekeket. Ezt követően megérkeztek Mici és barátai, a két bohóc, akik produkciójukkal megnevetették a közönséget. A bohóc műsor végére „felépült” az ugráló vár, amelyet a 3. Adventi vasárnap felajánlásaiból finanszíroztunk a gyermekeknek. Kedvükre ugrálhattak egész délelőtt. Az ugrálás közben megérkeztek a zagyvarékasi önkéntes tűzoltók, akik a tűzoltó kocsival és a „tűzoltással” elkápráztatták a gyermekeket. De lehetett katicát, pillangót is készíteni, közben pedig a szülőknek és Juhász Józsefnek köszönhetően a büfében szörpöt inni és nasizni. Az óvodás gyermekeket polgármesterünk is meglepte, aki motorokat ajándékozott gyermeknapra, amiknek azóta is nagyon nagy sikere van. Igazán jó hangulatú és élmény dús délelőtt volt.

 

„Búcsú az óvodától”

Június 3-án búcsúztak a nagycsoportosok az óvodától, csoportszobától, óvodás társaiktól, óvó néniktől, daduska néniktől. A köszöntők után két nagyon szép táncot mutattak be. Az első táncot, a palotást, a Hamupipőke és Hófehérke csoport gyermekei adták elő, amely csodálatos volt. Majd ezt követte egy más stílusú tánc, a contry, amelyet a Nyuszi, Süni és Csigabiga csoport gyermekei adtak elő és kápráztatták el vele a vendégeket. Itt szeretném megköszönni a „Nosza Mami” tánccsoportnak, akik kölcsönadták az óvodások részére a kalapot.

Ezt követően a búcsúzó nagycsoportosok tarisznyával a vállukon, óvó nénik és daduska nénik kíséretében verseltek, énekeltek, sok ember szemében könnyet fakasztottak. Megható volt a 42 gyermek búcsúzása, az időjárás is kegyes volt, így a napos és száraz időben az udvaron tudtuk a búcsúzást megtartani.

Persze a búcsúzással nincs vége az óvodának, hiszen a nyár is sok programot tartogat a gyermekek részére. Július 15-ig a strandóvoda megszervezését tervezzük Jászboldogházára, óvodás gyermekek részére.

Augusztusban pedig, az „Ugribugri” beszoktatós hétre várjuk az „új” óvodásokat és szüleiket.

A nyári időszakban kellemes pihenést és nyaralást kívánok Újszász minden lakosának, az Újszász Városi Óvoda és Bölcsőde valamennyi dolgozója nevében.

Molnárné Hegedűs Krisztina
intézményvezető

 

Az ugrálóvárban

 

Tűzoltás

 

Muzsikás Péter

 

Újszász 2016©