Óvodánkban húsvéti játszóházat szerveztünk március 21-én. 

Csoportjainkban az ünnephez kapcsolódó játékokat játszottunk, ahol felidéztük a húsvéti népszokásokat. Kézműves tevékenységek során, a gyerekek szüleikkel együtt készíthettek ünnepi díszeket, húsvéti ajándékokat. Ezúton köszönjük Dobozi Róbert vállalkozónak a felajánlott tojásokat. 

A közös élmény segítette a tavaszi ünnepre való ráhangolódást, az ünnepi készülődést. 

A húsvéti játszóház sikeresen előkészítette a Nyuszi napunkat, melyet a játszótéren szerveztünk meg március 23-án. 

Korán reggel, a nyuszi levelet küldött minden csoportba, amivel meghívta a gyerekeket a „Nyuszi bulira”. A gyerekek nagy lelkesedéssel keltek útra, és három útvonalon közelítették meg a játszóteret. Az út során a nyuszi játékos feladatokat hagyott, amit sikeresen megoldottak a gyerekek, így tovább indulhattak. 

A játszótéren a nyuszi várta őket, akit verssel, dallal, mondókával, játékkal köszöntöttek a gyerekek. A fűbe elrejtett édességek keresése, a „kincsvadászat” tetszett számukra a legjobban, majd a nyuszitól mindenki egy Kinder tojást kapott. 

A gyerekek nagyon jól érezték magukat annak ellenére, hogy az időjárás nem volt elég tavaszias. 

Ménkű Jánosné
óvodapedagógus 

 

Találkozás a nyuszival

 

Tojásfestés

 

Újszász 2016©