„ősz szele zümmög”

„ősz szele zümmög” elnevezéssel, szeptember 24-én rendeztük meg szokásos őszköszöntő programunkat. A szép napsütéses időben az óvó nénik meglepetés műsora, A vajaspánkó c. mese előadása nyitotta meg a rendezvényt. Ezt követően különféle tevékenységek várták a gyerekeket és szüleiket, nagyszüleiket. Volt kézműves vásár is. 

Lisztgyurmából sünit, dugólenyomattal szőlőfürtöt, falevelek felhasználásával pedig lenyomatot készíthettek, melyből állatok formája rajzolódott ki. 

A Mi van a takaró alatt? elnevezésű játékban a gyerekeknek őszi gyümölcsöket kellett felismerni tapintás alapján. 

A népszerű kakasviadal népi játékban a barátok mérhették össze erejüket, a vállalkozó szelleműek pedig birsalmával célba is dobhattak. 

Örömünkre szolgált, hogy ellátogattak az eső osztályosok, akik boldogan köszöntötték volt óvodás társaikat, és az óvó néniket is, majd bekapcsolódtak a különböző tevékenységekbe. 

A szülők felajánlásainak köszönhetően volt büfé is, ahol ropogtatni való, frissítő várta a gyerekeket. 

Kellemes délelőttöt töltöttünk el így együtt a gyerekekkel, hozzátartozóikkal és az iskolásokkal. 

Szabóné Nagy Orsolya
óvodapedagógus 

 

A Zene Világnapján 

Az óvodások szereplését a Zene Világnapján, október 1-jén az idén is izgatott készülődés előzte meg. Minden évben örömmel teszünk eleget ennek a kedves meghívásnak. Ezekben az őszi napokban sok helyen a termények betakarításával, az érett gyümölcsök leszedésével, szüretelésével és feldolgozásával foglalatoskodnak, országszerte vásárokat rendeznek. Mindezekhez népszokások is kapcsolódnak, amelyek megismerését, a hagyományok ápolását óvodánk kiemelten fontosnak tartja. A Zene Világnapjára a szürethez kapcsolódó dalos játékokból válogattunk, megidézve egy melegebb, barátságosabb és emberszeretőbb népélet dolgos napjait. Kis műsorunk előadása után óvodásaink boldogan fogadták a szép számú közönség lelkes tapsát, és büszkén mesélték el élményeiket az óvodában maradottaknak. 

Ulviczki Dóra
óvodapedagógus 

 

A szolnoki Vadasparkban jártunk! 

Az Állatok Világnapja alkalmából a nagycsoportosokkal ellátogattunk a szolnoki Vadasparkba (NEFAG). 

Egy állatgondozó sokféle új ismerettel bővítette a gyerekek tudását, szókincsét. Az állatsimogatóban a bátrabbak megsimogathatták a kecskéket, nyuszikat, és egy vadászgörényt is. Az állatok etetését is sokan kipróbálták. A láma a gyerekek kezéből lakmározott. 

Visszaindulás előtt egy játszótéren nagyon jókat játszhattak az óvodások és a hátizsákok mélyéből előkerülő finomságok és üdítők is elfogytak. 

Nagyon tartalmas és vidám kirándulást tudhatunk maguk mögött. 

Konkáné Pozsgai Tímea
Gyüréné Miskolczi Aranka
óvodapedagógusok 

 

Lisztgyurmázás

 

A Zene Világnapján

 

Falevélfestés

 

A meglepetés műsor

 

Újszász 2016©