2016. március 30-31-én a Rózsa Imre Középiskola egyik pályázati csoportja szakmai tanulmányúton vett részt. 

Regisztrált tehetségpontként a Nemzeti Tehetség Program támogatásával az NTP-SZTG-15-0073 kódszámú Komplex tehetségazonosító és tehetséggondozó program az újszászi vasúti szakképzésben című pályázat keretében válhatott valóra ez az üzemlátogatás. 

A programban 15 diák tevékenykedik. Vegyesen 10. osztályos közlekedés ágazaton, valamint 13. és 14. osztályos vasútforgalmi szolgálattevő és vasúti személyszállítási ügyintéző tanulók. Mindannyiukról elmondható, hogy rajonganak a vasútért, jövőjüket ott képzelik el. Legtöbbjüknek hobbija a vasútfotózás, vonatmegfigyelés vagy éppen a makettezés. 

A foglalkozásokat öt tanár tartja. Muzslainé Raj Bernadett az újszászi és a szolnoki üzemlátogatás lebonyolításában vett részt. Jenes Ferenc az üzemlátogatás és a kétnapos tanulmányút kíséretében vett részt, valamint a program szakmai részét segíti. Ács Julianna és Barta Zoltánné a program német és angol nyelvű részét irányítják. Kasza Ágnes az alkotóműhelyi foglalkozásokat vezeti, valamint a program szervezési munkálatait végzi. 

Célunk a résztvevők elméleti és gyakorlati ismereteit elmélyíteni, bővíteni, az idegen nyelvi és a kerettantervekben meghatározott szakmai kompetenciákat fejleszteni, alkotópedagógiai műhelyt létrehozni, működtetni, valamint a szomszédos települések általános iskoláiban a közlekedés iránt érdeklődő tehetségígéreteket azonosítani, motiválni. 

A programhoz kapcsolódó kétnapos tanulmányutunkat Győrben és Bécsben valósítottuk meg. 

Győr állomáson megnéztük a számítógép által vezérelt elektronikus biztosítóberendezést. Távvezérléssel Győr személypályaudvar, rendező-pályaudvar és deltavágány berendezését kezelik az irányító központból. Ehhez kapcsolódik a KÖFE rendszer, amely Budapesttől Hegyeshalomig mutatja az összes közlekedő vonatot. A berendezés műszaki géptermét is megtekintettük, ahol számítógépek kártyás illesztésekkel működtetik az egész rendszert. 

Másnap Bécsbe utaztunk, ahol lehetővé tették számunkra, hogy bepillantást nyerhessünk az osztrák vasút (ÖBB) irányítóközpontjába. Itt a körzetekre osztott vasútvonal forgalmának az irányítása történik. Ha menetrendszerinti a közlekedés, a rendszer automatikusan, a kezelőszemélyzet felügyelete mellett, végzi a vonatforgalom szabályozását. Csak rendkívüli vonatközlekedtetéskor vagy esetleges vonatkésésnél kell a személyzetnek a berendezés működtetésébe beavatkoznia. Az irányítási rendszer Ausztria teljes, fővonalként működő vasútvonalára kiterjed. Kb. 30 munkahelyen történik a forgalom szabályozása. Körzetenként forgalmi szolgálattevő, menetirányító és rendkívüli helyzeteket kezelő személy végzi az irányítást. 

A munkakörnyezet a XXI. századnak megfelelő, a munkáltató a dolgozóinak pihenőhelyeket, gyümölcsöt, kávét, üdítőt, ásványvizet biztosít munkavégzés közben. 

Külön kérésünkre a gépterembe is bemehettünk, ahonnan számítógép vezérléssel történik az esetenként több száz kilométerre fekvő állomásokon lévő modern berendezések működtetése. 

Foglalkozásainkon a tanulókkal műanyagból és papírból vasúti jármű maketteket, épületeket, berendezéseket, terepasztal részleteket készítünk. Üzemlátogatásainkon és szabadidőben fotózunk. Most is több száz kép készült határon innen és túl. A soron következő foglalkozások témája óriási képanyagunk feldolgozása lesz. Az alkotásokat májusban egy vasúti témájú fotó és makett kiállításon bemutatjuk a tisztelt érdeklődőknek. 

Kasza Ágnes 

 

 

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.