1963-2013

Középiskolánk életében kiemelkedő tanévet élünk ebben az esztendőben. Az ötvenedik jubileumot. E jeles alkalomból az egész tanévet átölelő rendezvénysorozatunk végére értünk 2013. április 20-án. Ezen a szombati napon több olyan ünnepi eseménynek is tanúi lehettek az idelátogatók, amelyek az emlékezés méltóságát hivatottak megteremteni.

A vendégek fél négytől érkeztek szombaton délután. Mindenki a maga vérmérséklete, múltja, jelene szerint vette tudomásul, hogy bizony ötven év telt el az iskola indulása óta. Legmeghatóbb azoknak a tanároknak az érkezése volt, akik alapítóként, pályakezdőként kerültek az iskolába, s most újra visszajöttek az emlékeket felidéző helyszínre. Kedves látvány a tanár-diák viszonyban újra látni idős és még idősebb embereket, s látni, hogy az idő is csak konzerválja a kapcsolatrendszereket: a tanár tanár marad, s a diák mindörökre diák.

Képtár

Fotó: Fehér Judit

A program az iskola aulájában kezdődött ünnepi műsorral. Vincze Melinda 11. a osztályos diákunk köszöntötte a résztvevőket egy rövid összefoglalóval, amely az iskola történetének jelentősebb állomásait ismertette. Ezt követte Rózsa György igazgató ünnepi beszéde. Üdvözölte az iskola korábbi fenntartójának képviselőjeként Molnár Pétert, Újszász város polgármesterét, majd az új fenntartó képviselőjeként Szutorisz-Szügyi Csongort, a Klebesberg Intézményfenntartó Központ járási tankerületének igazgatóját, Diószegi Sándornét, az iskola volt igazgatóját, és minden megjelentet. Majd így folytatta:

„1963.Csak művelt nép lehet gazdag, s a műveltség alapja a tudományokban való jártasság. A tudományok elsajátításához pedig az illető nép hagyományait tisztelő, történelmi gyökereire épülő, de az új ismeretek elsajátításában élenjáró iskola kell.

Az akkori oktatáspolitika közel vitte a tudás megszerzésének helyszíneit a diákokhoz. Egyre több közeli településen vert gyökeret a középfokú oktatás. Jászalsószentgyörgy, Jászladány, Abony. Ezen iskolák feladata, hogy elsősorban munkás-paraszt származású fiataloknak lehetőséget adjon a tanulásra, oktassa, nevelje őket, és meghatározó legyen a települések kulturális életében.

Jómagam 10 éves voltam. Már ekkor az iskolában éltem, hiszen a nevünk akkor Általános Iskola és Gimnázium volt. Ekkor kovácsolódott össze a folyamatosan fiatal tanárokkal bővülő tantestület. Mi, felső tagozatos diákok felnéztünk az akkori gimnazistákra, és büszkék voltunk arra is, hogy bennünket is a gimnázium tanárai tanítanak.

Az első két osztályfőnök: Nánási Zsigmondné és Mizser Lajos. Az egyikük itt ül, Marika, a másikuk, Lajos levélben üdvözöl mindenkit.

Az iskola szellemiségét ők határozták meg. Rózsa Imre, a Nász házaspár, Diószegi Sándorék, Babos János, Sándor Kati, Horváthné Marika, Szolcsvai Ildikó, Vincze Zoltán, Nagy Ilona. Ma már legendák fűződnek nevükhöz. Az este folyamán biztosan elhangzik, főleg az idősebbek szájából egy-egy anekdota velük kapcsolatban. Az akkor kialakult családias légkört követjük napjainkban is.

Az akkori, szárnyait próbálgató kis iskola 10 év alatt kinőtte a település adta kereteket. Bővült az iskola kínálata; elindult a szakképzés. Mi falusi diákok egyre messzebbre láttunk, hiszen már több megyéből érkeztek hozzánk diáktársaink más-más élménnyel, más-más látókörrel, más-más szokásokkal.

Már lázadtunk is: farmert hordtunk, a lányok kán-kán bugyit, igaz, a köpeny alatt, Szabad-Európa rádiót hallgattunk és az iskolarádióban is sugároztunk Beatles-dalokat. Mégis mindannyiunkra egyformán hatott az iskola szellemisége. Újszászi diákok voltunk és maradtunk.

Az új szakképzések (autóforgalmi és vasútforgalmi) 5 megyéből vonzottak nappali és levelezős diákokat. A nappali 450-500 fős diákságot délután és este 450-500 fő felnőtt váltotta. Sokszor tanult együtt apa és fia. (Az apák jobb tanulók voltak).

1974-ben kezdtem itt tanítani. Akkor a legfiatalabb tanárként. Régi tanáraim kollégái lettem. Később igazgatójuk. Osztályfőnökként, igazgatóként próbáltam mindazt átadni tanítványaimnak, kollégáimnak, amit én is megkaptam iskolánktól. Megbecsülést, tudást, a tudás szeretetét, mások elfogadását, mások megismerését, elismerését.

Itt tanítottak meg a munka szeretetére is. Bajnai Gabi mondta a 40 éves évfordulón, hogy akkoriban nyereségessé tettük a környező mezőgazdasági szövetkezeteket, a nyarakat építőtáborokban töltöttük, sokat kirándultunk, megismertük az ország különböző szegleteit, s ha még maradt időnk, tanultunk, országos kulturális tanulmányi- és sportversenyeket nyertünk. És lettek közülünk akár országosan is elismert vezetők, hivatásukban szakértők vagy saját környezetükben elismert szakemberek. Nehéz lenne felsorolni valamennyiüket. Azt is megtanultuk, hogy az életünk során újra és újra tanulni kell. Nem véletlenül a mai kollégák is több diplomával rendelkeznek.

Azt is nehéz lenne felsorolni, hogy ki mi mindent tett ezért az intézményért. Mi, akik most is itt élünk, dolgozunk, tanulunk, hálásak vagyunk elődeinknek. Köszönet az elmúlt 50 évért. Kívánom, hogy a bennünket követők is találják meg második otthonukat itt, a most már Rózsa Imre Középiskolában.”

Az igazgatói beszédet egy rövid képes összeállítás követte, amely a nagy intézmény-átalakításoktól az apró hétköznapi eseményekig igyekezett dokumentálni az évek múlását. A filmet Dalmadiné Nagy Ilona nyugalmazott tanárnő visszaemlékezése követte. Az iskola legelső éveiről számolt be, amikor ő pályakezdő tanárként és osztályfőnökként szerezte élete első tanítási tapasztalatait. Szeretettel gondolt vissza a település akkori vezetőire, akik nehéz anyagi helyzetén ösztöndíjjal segítettek, s akiknek első munkahelyét is köszönhette.

Az ünnepi műsorban a továbbiakban is az iskola volt tanárai és diákjai léptek föl. Kiváló versmondó képességeit mutatta meg Bogárné Simon Klára, az iskola egykori diákja, aki jelenleg az újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola igazgatója. Tóth Árpád versét mondta – nemcsak színből, hanem szívből.

Operettel szórakoztatta a közönséget Bárkányi Adrienn, ő 2001-ben érettségizett az iskola falai között. Nagy sikert arattak fergeteges műsorukkal az újszászi néptánccsoport tagjai, akik között szép számmal akadnak régi diákok is. Az iskola citerazenekarában pedig vendég énekesként szerepelt Szekeres Ágnes, aki 2005-ben fejezte itt be középiskolai tanulmányait.

A műsor utolsó jelenete az iskola jelenlegi tanárainak diákparódiája volt: hogyan is zajlik egy kirándulást előkészítő osztályfőnöki óra.

A műsor befejeztével a vendégsereg a tornateremhez vonult. A jubileumi rendezvénysorozat szervezőinek kezdeményezésére az iskola tornatermét ünnepélyes keretek között Diószegi Sándorról, az iskola legendás hírű kézilabdás testnevelőjéről nevezték el. Vargáné Király Ildikó, az iskola testnevelője, a tanár úr volt tanítványa emlékezett meghatódva mesterére, egykori tanárára.

„Diószegi Sándor az újszászi középiskola legendás hírű testnevelője. Endrődön született 1943. október 18-án vasutas családban. Általános iskolai tanulmányait követően a mezőtúri gimnázium tanulója. A jó fellépésű, ügyes mozgású fiú több sportágban is indult iskolai bajnokságokon: kézilabdában, tornában, atlétikában, labdarúgásban. Már ekkor is a kézilabda a legkedvesebb számára.

Az érettségi vizsgát követően a Budapesti Műszaki Egyetemre és a Testnevelési Főiskolára (ma a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara) felvételizik. Mindkét helyre felveszik. A döntés pillanatában a sportot választja, és tanulmányait a Testnevelési Főiskolán folytatja. Versenysportága a kézilabda marad.

A diploma megszerzése után állásajánlatot kap a Szolnok Megyei Tanács Művelődési Osztályának vezetőjétől, aki akkora már jól megismerte őt a gimnáziumi versenyeken és a Jász-Kun viadalok rendezvényein.

Így lesz 1965-ben az újszászi Általános Iskola és Gimnázium tanára. Lelkesedésével, egyéniségével maga köré gyűjti a tehetséges fiatalokat, és az iskolai sportéletben komoly munka kezdődik. Az újszászi diákok egyre több versenyen indulnak, és megismerik őket az egész megyében. S nemcsak megismerik, hanem ellenfélként számolnak velük.

Szívügye továbbra is a kézilabda marad. Játékos edzőként megalakítja a férfi kézilabda szakosztályt a községi sportegyesületben, a női csapat pedig a gimnázium színeiben indul a versenyeken. Mindkét csapat a megyei első osztályban szerepel.

Sok harcot kell vívnia, hogy a hagyományokkal rendelkező labdarúgás mellett a kézilabdát is elismertesse, és megfelelő támogatást szerezzen. Ennek köszönhetően egyre több szurkoló biztatja a csapatokat a hazai mérkőzéseken, és sokan megszeretik a sportágat.

Ahhoz, hogy a mérkőzéseket megfelelő körülmények között játsszák, kézilabdapályát kellett építeni. Napi munkája mellett együtt dolgozik a tanítványokkal, segítőkkel és mindazokkal, akiknek szívügye a kézilabda és az iskolai testnevelés. 1973-ban az új iskolaépület átadása után újabb pályaépítés következik az ő vezetésével.

Munkájának eredményét sok érem, serleg őrzi. Tanítványai nemcsak iskolai sportversenyeken vettek részt. Nagy létszámmal és eredményesen képviselték Újszászt szélesebb körben is. Diószegi Sándor minden versenynek aktív részese volt mint edző vagy éppen játékos.

15 év adatott neki a tanári pályán. Mintha csak érezte volna, mennyire rövid az ideje, reggeltől estig töretlen lendülettel és lelkesedéssel dolgozott. Este hét óráig tartotta az edzést még azon a napon is, amelynek éjszakáján leállt a szíve, és ő örökre megpihent. Sporttársai, tanítványai, munkatársai szeretettel emlékeznek rá.

Odaadó munkásságának eredményét őrzik azok a tanítványok is, akik hivatásként választották a testnevelő tanári pályát.

Osztályfőnöki órán, amikor a példaképekről beszélgetünk a gyerekekkel, nekem először mindig Diószegi Sándor jut az eszembe. Elmesélem a gyermekeknek ki volt ő, milyen tanár, milyen ember, mit tanultam tőle, és mindig elmondom, az ő motivációja segített abban, hogy küzdjek, hogy legyen kitartásom, hogy soha ne adjam fel és abban is, hogy most testnevelő tanárként dolgozom itt. A keze alól kikerült diákok közül mindenkinél sikerült a sport szeretetét csírájában elültetni, és életmódjuk szerves részévé tenni. Életútja hihetetlen gyorsan és érthetetlen módon egyik pillanatról a másikra ért véget, de itt hagyott számunkra sok mindent: emberi tartást, küzdelmet, helytállást, sportszeretetet, munkabírást, kedvességet. Egyszóval olyan követendő normákat, amely mindenképp példaértékű.

A beszédet követően Újszász Város Önkormányzata nevében Molnár Péter polgármester úr koszorút helyezett el az emlékfalon. Ezt követően Rózsa Imrének, az iskola alapító igazgatójának emléktáblájánál került sor koszorúzásra.

Az est további részében többek között kiállítást tekinthettek meg a vendégek. Az újszászi középiskola volt és jelenlegi munkatársainak és diákjainak képző-és iparművészeti alkotásaiból láthattunk ízelítőt. Kiállított festményeikkel, rajzaikkal, fotóikkal, kerámiáikkal, ékszereikkel és foltvarró technikával készített darabjaikkal élményt, színvonalat hoztak a rendezvényre: Bagi Ilona, Bajor Zita, Barta Katalin, Berkó Sándor, Feke Ildikó, Gulyás Judit, Kaizer Kata, Kovács Nándorné, Kurdiné Tóth Melinda, Nyolcas Károlyné, Péteri Zsolt, Péteriné Bevíz Katalin, Rózsa Györgyné, Szabó Tímea, Szúróczki Mária, Vincze Melinda.

Az est folyamán lehetőség nyílt az iskola archívumában megőrzött videofilmeket megtekinteni, azokból dvd-másolatot kérni, beszélgetni, táncolni. Az aulában Bálint Ferenc működtetett büfét. A zenét Kasza József szolgáltatta, ezzel is támogatva a rendezvényt.

S végül hadd mondjunk köszönetet mindazoknak, akik anyagi felajánlásukkal biztosították, hogy vendégül láthassuk az iskola volt tanárait, diákjait:

A támogatók névsora: Kovács Milán, Kovács Dávid, Almási Klára, Notprovided (Nász Imre), Golden Lube (Kasza József), Grand Krima Kft., Gulyás Speed, Obsitos Védelem Kft., Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet, Lénárt Frenc és Lénárt Ferencné (Kollár Márta) Agárd, Mérész Zoltán.

Tóth Péterné Retkes Irén