„A mindennapos munkavégzésünk hosszú sorát az évfordulók zárják le, hogy aztán megint a mindennapok következzenek. De az évfordulók arra is köteleznek bennünket, hogy megálljunk egy pillanatra, és végiggondoljuk a mögöttünk lévő időben elvégzetteket.” – ezeket a sorokat lehet olvasni a Kastély Krónika jubileumi számában.

15 éves a Kastély Otthon

Én is végiggondoltam a 15 esztendőt, és megosztom az újság olvasóival gondolataimat.

A Kastély Otthon 1994. november 4-én kezdte meg működését a korábban itt működő kórházi pszichiátriai osztály helyén.  Létrehozása egyrészt jelentősen enyhítette az elhelyezési gondokat a megyei ellátó rendszerben, másrészt megoldotta a kórházi osztály megszűnésével munka nélkül maradt, többségében szakképzett dolgozók további foglalkoztatását. Az intézmény eddigi működése azonban bizonyítja, hogy a megalapításáról született döntés helyes volt.

Az elmúlt 15 évben a rendelkezésre álló feltételek között az intézmény dolgozóival együtt az ápoló-gondozó tevékenység, valamint a terápiás és rehabilitációs feladatok ellátása terén humánus, emberközpontú, színvonalas szakmai munkát alakítottunk ki. Az itt dolgozó valamennyi munkatárs elhivatottsággal végzi munkáját az ellátottak jelen és jövőbeli boldogulása érdekében.

Jelentős eredményeket hozott az elmúlt 15 év az ellátottak elhelyezésének színvonalában és a szolgáltatások korszerűsítésében. Az ápolási, gondozási feladatok fokozatosan egészültek ki rehabilitációs feladatokkal, kialakításra került a lakóotthon, és mára a szociális foglalkoztatás minden szintje biztosított az ellátottak részére. Az eredmények eléréséhez anyagi segítséget nyújtottak a különböző pályázatok és legfőképpen a fenntartónk.

Az ellátotti létszám az elmúlt 15 év alatt a minőségi fejlesztéseknek köszönhetően elérte a 248 főt. Ebből 85 fő pszichiátriai ápoló-gondozó és 75 fő szenvedélybetegeket ápoló-gondozó osztályon kapott elhelyezést. A rehabilitációs részlegen 34 fő lakik, és 14 fő él jelenleg lakóotthonban.

A 40 férőhelyes időskorúakat ápoló-gondozó otthonrészben kerülnek elhelyezésre azok a személyek, akik napi négy órát meghaladó ápolási szükségletük miatt kerülnek felvételre, és elhelyezést nyernek azok a rehabilitált személyek is, akik szakintézeti hátteret már nem igényelnek.

Az ellátotti létszám mellett arányosan növekedett a dolgozói létszámunk is. Jelenleg 130 fő dolgozik a Kastély Otthonban. A dolgozói létszám 64 %-a az ápolás–gondozásban és a foglalkoztatási csoportban dolgozik, a 36 % adminisztratív, technikai dolgozó.

Az egészségügyi és a szociális ellátások terén megjelenő új szakmai előírások azt eredményezték, hogy átalakultak a hagyományos szerepek, és új, kiterjesztett szerepek alakulnak ki, amelyek szakmák közötti együttes munkát tesznek szükségessé. Ennek a kihívásnak próbáltunk eleget tenni.

Az első években törekedtünk arra, hogy az intézménynél dolgozó, szakképesítéssel nem rendelkező kollégákat különböző iskolarendszerű képzés felé irányítsuk, hogy a szép, de nagyon nehéz munkát elméleti tudás megszerzésével tegyék még hatékonyabbá. A munka melletti tanulás mindenkitől többlet feladatot kívánt. A magasabb szintű tudás elsajátítása nemcsak fizikai megterhelést jelentett a dolgozók részére, hanem egyre nagyobb anyagi terhet ró mindenkire.

Erről a helyről is köszönöm minden támogatásban részesült dolgozó nevében az intézményünk mellett működő „Visszaút” Rehabilitációs Alapítvány Kuratóriumának, hogy anyagi támogatást nyújtott a dolgozók szakmai képzéséhez.

Az ember életében 15 év korszakváltást jelent, kíváncsiak voltunk, hogy mit jelent ennyi idő egy intézmény életében.

Rajz- és irodalmi pályázatot írtunk ki EZ A MI OTTHONUNK címmel. Az ellátottak köréből 13 fő 37 munkával jelentkezett a rajzpályázatra, és az irodalmi pályázaton 9 fő 14 művel vett részt.

A rajzpályázaton résztvevők közül Nívó – Díjban részesült:

Bunkóczi Istvánné

Földes Erzsébet

Szelik Mihályné

Zsoldos László

Az irodalmi pályázaton résztvevők közül Nívó – Díjban részesült

Gulyás Ferenc

Kovács Ferencné

Nagy Györgyi

Szatmári Tibor

A jubileumi ünnepségsorozat nyitánya volt 2009. október 29-én a JUBILEUMI VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ TALÁLKOZÓ. A találkozón a helyi versenyzők mellett a füzesabonyi, tápiógyörgyei és a törökszentmiklósi otthonból összesen 27 versenyző mérte össze tudását. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a zsűri elnöki feladatokat Vitrai Tamás látta el, aki elfogadta Szalóki Miklós igazgató meghívását, és a díjakat együtt adták át a zsűri által kiválasztott 12 fő részére. (Ebből 6 fő Újszászról, 1 fő Füzesabonyból, 3 fő Tápiógyörgyéről és 2 fő Törökszentmiklósról.) Minden résztvevő emléklapot kapott, amit Vitrai Tamás egy-egy kedves szó kíséretében dedikált.

2009. november 4-én került sor a Kastély Otthon fennállásának 15. jubileumi ünnepségére.

Az ünnepi köszöntőt Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés elnöke mondta, melyben megemlékezett az eltelt 15 év fontosabb eseményeiről, és szólt az előttünk álló feladatokról. Szalóki Miklós igazgató beszédében összefoglalta az eddig végzett munkát, és köszönetét fejezte ki mindenkinek az eddig végzett munkáért. Megköszönte a támogatóknak, szponzoroknak a segítségét, melyet az ünnepi megemlékezés színvonalának emeléséhez, illetve a jubileumi szakmai kiadvány megjelenéséhez biztosítottak.

A születésnapot jubileumi gálaműsor zárta, mellyel az ellátottak készültek. Két fő verssel készült, Gulyás Ferenc előadásában ismeretlen szerzőtől Lassú tánc című verset, Zsidai Zoltánnétól József Attila Kései sirató című verset hallottuk. Az Irodalmi Színjátszó Csoport előadásában részletet láthattunk Rideg Sándor Indul a bakterház című művéből. Volt, aki magyar nótát és operett részletet énekelt. Az ellátottak és a mentálhigiénés csoport tagjai közül néhányan tánccal készültek, az énekkar Bródy és Koncz Zsuzsa dalával köszöntötte a résztvevőket, és közösen elénekeltük a Boldog születésnapot című dalt.

 

Díjátadás

Vitray Tamás zsűri elnök

Szalóki Miklós igazgató pohárköszöntője

Az énekkar

 

2009. október 05-én került megrendezésre a JUBILEUMI Kastély KUPA, ahol közel 50 versenyző mérte össze erejét, egyéni és csapat számokban – kapura rúgás, darts, kosárra dobás, lengőteke, karikadobás, asztalitenisz, medicinlabda dobás, kötélhúzás, váltóverseny.

Képek az Indul a bakterházból

Fotó: Fehér Judit

Összesített pontszámok alapján Pusztataskony csapata 19 pontot, Újszász csapata 17 pontot, Füzesabony csapata 5 pontot, Tápiógyörgye csapata 4 pontot, Törökszentmiklós csapata 3 pontot gyűjtött. A versenyzők kedves emlékekkel és értékes ajándékokkal tértek haza.

Befejezésül ezúton is megköszönjük támogatóink segítségét, hogy a rendezvénysorozatunkhoz támogatást nyújtottak.

Támogatóink voltak: Gulyás Béla Jászberény, Lakatos István Tápiógyörgye, Kovács Mihályné, Szabó János, Rátóti Pál, Makai János, Répási Csaba Újszász, Jégszilánk Kecskemét, Pretox Kft., Ozirisz Kft, Spirex Bt, Kék Láng Kft., Jásztej, Béres Rt, Szöginé és Társa Bt., SCA, Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet.

Tarcsa Istvánné
gondozási igazgatóhelyettes

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.