Mária Terézia 1774-ben rendelte el birodalmának településein a templom és a temető szétválasztását. E pátens következményeként meg kellett szüntetni a belterületeken a temetkezést. Ám körülményesen haladhattak a dolgok már akkor is, mert negyedszázadnak kellett eltelnie Újszászon a közegészségügyet és a településfejlesztést egyaránt szolgáló rendelet végrehajtásához.

Az újszászi családok 1801 előtt a templom köré temetkeztek. Ebből a korból nem találtam írásos emléket. Az első, később csak öreg temetőnek nevezett terület a község északi oldalán, a Jászberénybe vezető út mellett volt. 1801. június 29-én szentelte fel Huszka Imre kerületi esperes, Péter és Pál apostolok ünnepén. (A plébánián 1787 óta megőrzött anyakönyvek adatai sejtetni engedik, hogy már 1801 előtt is temethettek ide.) 1854 októberében a sírkert megtelt, és bezárták, ám 1874-től ismét megnyitották. Ettől kezdve az öreg temetőbe a falu északi részének lakói helyezték végső nyugalomra elhunyt családtagjaikat. Ma egyetlen emlékként az öreg temető keresztjének romjai láthatók a Nagy út végén. A keresztet Nagy András hitbuzgó uradalmi juhász költségén készítették, Lieszkovszky Pál plébános feljegyzései szerint 1800-ban. Közelében volt egy Mária szobor is, melyet az újszászi hívek állíttattak szintén ebben az időben. A szobor sorsa ismeretlen. Az öreg temetőbe talán a XX. század tízes éveiben temettek utoljára, pontos adatot erről nem találtam. Szabó Pál Antal korábban megjelent kis tanulmányában írta meg a sírkert maradványainak árvíz okozta végzetét: innen hordtak földet a gátakhoz 1963 tavaszán, hogy megvédjék Újszászt a folyóvizek áradásától.

A második temetőt a Tápiógyörgyei úton 1854. november 1-jén nyitották meg, és temetkeztek ide 1876. október 1-jéig. Mikor ez is megtelt, a plébános kérésére báró Orczy Andor kegyúr tiszttartója három hold területet bocsátott az egyház rendelkezésére, közvetlenül a második temető mellett, a Tápiógyőrgyére vezető úton. Ezt a harmadik, legújabb sírkertet 1876. szeptember 17-én a zagyvarékasi plébános szentelte fel. Az első kőkeresztet itt Juhász Antal uradalmi kerékgyártó özvegye, Petykó Eszter állíttatta 1879-ben. A nyolcvanas években a templomépítés körüli lelkesedést kihasználva, Lieszkovszky plébános gyűjtést kezdeményezett az új temető keresztútjának megépítésére. A 14 stációt 1885-ben készítették el, felszentelése szeptember 13-án, Szűz Mária névünnepén volt. A régi olajfestmények közül négyet nagyon rossz állapotban találtam meg, a többiről nem sikerült fényképet vagy leírást felkutatni. A képek festőjének neve ismeretlen maradt. Lieszkovszky plébános papságának 25. évfordulójára saját költségén, Pesten faragtatott kőkeresztet, mely ma is áll a keresztutat lezárva. Ezen ugyan az 1885 évszám szerepel, de a plébánia házkönyve szerint csak 1887-ben került felállításra.

1905-ben Hirling János plébános 2355 négyszögöl területet - a mai K, L, M és N parcellákat - vásárolt az új birtokostól, gróf Dessewffy Auréltól, a gőzmalom és a harmadik temető között. Az összeget a templom pénztárából fizették. Így alakult ki a két régebbi temető és az újonnan megvásárolt terület összevonásával a mai sírkert.

A temető útjait járva néhány történelmi emlékkel is találkozhatunk. Ilyen az 1944. év őszén aknatámadás következtében a plébánián életüket vesztett Prukker István és Fitos Pál esperes plébánosok, valamint Varsányi Istvánné Prukker Mária emlékére állított kereszt az emléktáblákkal. Requiscat in pace! Másik a nem is oly régen még nagyszabású koszorúzásokat megélt szovjet katonai emlékmű, melyen a vörös csillag helyét már csak rozsdás acéltüske jelzi. A harcokban elesett magyar és német katonák sírját, emlékét hiába is keresnénk. Előbbiekre csak a kevesek által ismert és látogatott, külsejében is szerény, felirata szerint a "Nemzetünkért elesett magyar hősök emlékére" emelt oszlopnál nyílik módunk emlékezni az A parcellában.

Az újszászi plébánosok egyházmegyéhez címzett leveleikben többször panaszkodtak arról az áldatlan körülményről, hogy a temetők nincsenek elkerítve, így a sírhelyek gyakran a vonuló állatok közlekedésének áldozatává váltak. Sebestyén Sándor adminisztrátor ezek mellett leírta, hogy a temető kedvelt találkahelye volt a szerelmeseknek. Hosszú időn át nem tudtak gondoskodni a temetők bekerítéséről és őrzéséről sem. Végül 1942-ben Sebestyén kezdeményezésére 10 nap alatt építették meg az utcai oldalak deszka és léckerítését. A plébánia nem alkalmazott sírásót, mert az volt a helyiek szokása, hogy ezt a munkát az elhunytak családtagjai végezték. A még fellelhető síremlékek és a községben kialakult temetkezési szokások - a fa-, fém- és kőemlékek milyensége, a családi kripták hiánya - jelzik számunkra, hogy az újszászi temető a múltban inkább a szegény emberek végső nyugvóhelye volt. Az utcai oldal megkopott, helyenként hiányos deszkakerítését 1974-ben bontották le, és építették meg az új drótkerítést. A temető belső oldalai ma is nyitottak a környező kertek felé, szabad járást engedve kóbor szellemeknek és állatoknak. A temető új kapujának elkészítését legutóbbi látogatásom alkalmával láttam.

A Vörösmarty utcával szemben lévő temető bejáratot a ravatalozó építésekor megszüntették. A gyászszertartásokhoz méltóbb, új ravatalozót Mandula József plébános kitartásának és a hívek adakozó készségének eredményeként 1978-ban építették fel. A legújabb kor eseménye, hogy a karbantartás hiányában pusztulásnak indult keresztút maradványait az Együtt Újszászért Egyesület támogatásával 2003-2004-ben felújították. A 14 stáció kép Turza Ferenc festőművész alkotása.

Az Abonyi úti Orczy-kastély kertjének délnyugati oldalánál kb. 1935-1950. között hozták létre az "apácatemetőt". A terület 1934-ben került az Isteni Megváltó Leányai zárda tulajdonába. Az emlékezők 6 sírhantról számoltak be. E híren kívül egyelőre nem is tudtam meg többet az itteni temetkezésekről. Egyetlen adat jelzi, hogy a mai sírkert Jézus a kereszttel szobra az apácatemetőből került át mai helyére, a városi temetőbe.

Jézus szobor a D parcellában

A régi temető keresztje

 

Jánoska Antal

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.