2020.01.24.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Újszász Város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése

 

Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú, „Újszász Város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt keretében 80,00 millió forint összegű, vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Deák Ferenc út, a városközpont, valamint a Munkás út térsége bel- és csapadékvíz elvezető csatornáinak kiépítésére, és társadalmi szemléletformáló akció lebonyolítására.
A projekt megvalósult, az új létesítmény vízjogi üzemeltetési engedélyt kapott, a záró elszámolás előkészítése megkezdődött.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 80,00 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A fejlesztés eredményeként a Deák Ferenc út – mint fő célterület – mindkét oldalán teljes hosszúságban, továbbá a városközpontban a Kossuth Lajos út egy szakaszán és az 1. számú belvízcsatornán, valamint a Munkás út térségében lévő szegregált lakókörnyezeti rész utcáiban összesen mintegy 7,4 kilométer hosszúságban valósult meg bel- és csapadékvíz elvezető csatornahálózat kiépítése, továbbá két szivattyúállás is létesült.

A beruházásnak köszönhetően a belterület belvízzel leginkább veszélyeztetett területein a lakóházak és a műszaki infrastruktúra veszélyeztetettsége mérséklődött. Az új hálózat a károkozó mennyiségű víz gyorsabb levezetését teszi lehetővé a befogadók irányába. A beruházás során 6 fő hátrányos helyzetű lakos foglalkoztatására is sor került.

A projekt során a klímaváltozás hatásaira, a szélsőségesebb időjárás által okozott veszélyhelyzetekre, a vizek helyben történő visszatartására és a vizekkel történő takarékos gazdálkodásra társadalmi szemléletformáló akció keretében hívtuk fel a figyelmet, az alábbi fórumok és kommunikációs csatornák igénybevételével:

  • Újszászi Híradó lapszámai
  • városi honlap;
  • 2017. és 2018. évi városgyűlés keretében tartott előadások;
  • kisméretű nyomdai kiadvány az érintett célterületen lévő háztartások részére, szórólap formájában történő terítéssel;
  • A/4-es méretű tájékozató füzet, amelyből 27 helyi civil szervezet vett át példányokat, amely e civil szervezetek több mint 1.600 tagja számára vált elérhetővé, továbbá a városi könyvtárban nagyobb példányszámban lehet hozzájutni, illetve az általános iskola a környezeti oktatás-nevelés céljára használhatja fel.

A projekt megvalósítására 2017. július 1 – 2019. november 15. között került sor.

A projektről a megvalósítás során folyamatosan információkat tettünk közzé, amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt megtekinthetők.

További információ kérhető:
Újszászi polgármesteri hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
tel.: +36-56/552-022
e-mail:

 


LAKOSSÁGI SZEMLÉLETFORMÁLÓ TÁJÉKOZTATÓ

Újszász város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése

 

Korábban már több alkalommal adtunk tájékoztatást arról, hogy Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú projektje keretében a bel- és csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztése mellett kiemelt figyelmet fordít a vizekkel történő ésszerű gazdálkodásra, a környezeti elemek megőrzésére, illetve a fenntarthatósággal és klímaváltozással kapcsolatos alapvető ismeretek közlésére.

A projekt keretében egy szórólap formátumú tájékoztató, valamint egy bővebb terjedelmű kiadvány készült, amelyek számos információt tartalmaznak egyrészt magáról a belvízről, mint természeti jelenségről és annak kiváltó okairól, másrészt azokról a lehetséges védekezési módokról, amelyekkel megelőzhetjük, illetve mérsékelhetjük a hatására kialakuló károkat. Mivel a természet egy összetett rendszer, így a belvíz jelenségét és hatásait sem függetleníthetjük más tényezőktől, ezért a hivatkozott kiadványok a természeti jelenséggel összefüggésben hangsúlyt helyeznek a klímaváltozás hatásainak mérséklésére, a környezeti elemek és az emberi egészség védelmére is. Röviden, lényegre törően mutatják be azt, hogyan tehetünk pár egyszerű lépést annak érdekében, hogy biztonságosabb, egészségesebb, a klímaváltozás jelenségének kevésbé kitett környezetben élhessünk.

A kiadványok elérhetők lesznek a városi honlapon, a szórólapok a projektben közvetlenül érintett háztartásokhoz jutnak el, míg a nagyobb terjedelmű dokumentum a civil szervezeteken és a városi intézményeken keresztül jut el a széles nyilvánossághoz.

Ahogyan arra már korábban is felhívtuk a figyelmet, az éghajlatváltozás napjaink egyik legfontosabb természeti- társadalmi- gazdasági kihívása, amely nem pusztán globális kérdés, hanem a településünk minden lakójának életére is kihat.  

Miért fontos a vizekkel történő ésszerű gazdálkodás és a környezeti elemek védelme? Hogyan hat ez ránk, lakosokra és mindennapi életünkre?

  • a károkozó mennyiségű víz (árvíz és belvíz egyaránt) veszélyt jelent anyagi javainkra, de akár az életünkre is;
  • a víz ugyanakkor az életet is jelenti, a talajvíz-háztartáson keresztül élteti a növényzetet, amely egyrészt táplálék számunkra, másrészt a párologtatása révén javítja a mikroklímát, amely kihat az emberi közérzetre és egészségre egyaránt;
  • a víz – a körforgása révén – folyamatos kapcsolatban áll a talajjal, a levegővel és az élővilággal, ha ezen elemek bármelyike megsérül vagy szennyeződik, az hatással lesz a többi elemre is (felborítva a hosszú idő alatt kialakult természeti egyensúlyokat).

Ha a vizet megpróbáljuk minél gyorsabban elvezetni, akkor szárazságot idézhet elő, tovább erősítve a klímaváltozás negatív hatásait. Ha nem védekezünk műszaki megoldásokkal a túl sok víz ellen, akkor akár az életünk vagy javaink kerülnek veszélybe, amelyet saját vagy a közösség „pénztárcáján” érzünk meg. És ha elszennyezzük, akkor az más környezeti elemeken keresztül visszahat ránk, amely a saját vagy utódaink egészségét, életét sodorja veszélybe.

Ezért fontos az ismeretek minél szélesebb körű átadása, mert mind egyénileg, mind közösségileg felelősséggel tartozunk a következő generációk felé. 

Újszász Városi Önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a klímaváltozás kérdésére és hatásainak mérséklésére, ezért együttműködő partnerként részt vesz a Belügyminisztérium LIFE16 CCA/HU/000115 azonosítószámú, „Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében” című projektjében. Ugyan még csak kis lépéseket sikerült tennünk, de bízunk benne, hogy érdemi eredményekkel tudjuk ellensúlyozni a várható hatásokat. E projektből szerzett ismereteket több fórumon keresztül osztjuk meg a lakossággal.

A fenntarthatósággal és klímaváltozással kapcsolatosan információkat teszünk közzé, amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt is nyomon követhetők.

További információ kérhető:
Újszászi Polgármesteri Hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
tel.: +36-56/552-022
e-mail:

 


 

2019.04.30.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

LAKOSSÁGI SZEMLÉLETFORMÁLÓ TÁJÉKOZTATÓ

A belvíz és belvíz elleni védekezés - avagy mi az ÉN szerepem ebben?

 

 

 

 


 

2019.02.01.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

LAKOSSÁGI SZEMLÉLETFORMÁLÓ TÁJÉKOZTATÓ

ÚJSZÁSZ VÁROS BELTERÜLET BELVÍZ-ELVEZETŐ HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSE

Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú, „Újszász város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt keretében 7,2 km hosszúságban épített ki bel- és csapadékvíz elvezető csatornarendszert.

A biztonságos környezeti infrastruktúra kialakítása mellett a projekt célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a vizekkel történő ésszerű gazdálkodásra, a környezeti elemek megőrzésére, illetve a fenntarthatósággal és klímaváltozással kapcsolatos alapvető ismeretekre.

A projekt keretében jelenleg a használatbavételi engedélyezés előkészítése zajlik. E folyamat során a vízügyi hatóság a település valamennyi vízjogi engedéllyel rendelkező csatornarendszerét egy egységes, összevont üzemeltetési engedély hatálya alá fogja vonni.

A szóban forgó engedélyhez, ágazati rendelet alapján üzemeltetési szabályzat készül, azonban a hatékony működés biztosításában szükség van a lakosság részvételére.

Mit tehetnek a településen élők, illetve miben várjuk az együttműködésüket?

  • Az új árokrendszert maga az időjárás fogja tesztelni az elkövetkező hónapokban, években. Kérjük, ha azt tapasztalják, hogy a károkozó mennyiségű vizet nem vezeti el az árok, a helyszín megjelölésével jelezzék azt a polgármesteri hivatal felé. (Károkozó mennyiségű vízről beszélünk, ha a víz nem az elvezetését és/vagy szikkasztását biztosító árokban van, nem folyik el onnan, hanem kilép az árok medréből, illetve oda valamilyen akadályozó tényező miatt nem tud belefolyni és így a víz lakóházat, járdát, utat vagy más műszaki létesítményt veszélyeztet.) A felmerülő hibák javítása garanciális feladata a kivitelezőnek, melyet szerződés szerint évente el is kell végezni.
  • Kérjük, NE KEZELJÉK GYOMIRTÓ SZERREL az árkokat és azok környezetét, mert azon túl, hogy mérgező és veszélyes, megakadályozza, hogy az árkok medrét fűvegetáció nője be. A vegetáció megtelepedése nagyon fontos, hiszen a gyökérzóna megakadályozza a talaj lemosódását. Ha nem fogja meg a növényzet gyökere a rézsűt, akkor onnan a föld az árkok aljába kerül, és az eső bemossa az átereszekbe, amelyek így feliszapolódnak, eltömődnek. Ez a folyamat vízkárhoz vezet! Kérjük, figyelmeztessék minderre a környezetükben élőket is.
  • Ne töltsék fel az árkokat. Azon túl, hogy hatósági engedélyhez kötöttsége miatt szabálytalan, és ez bírságot von maga után, akár veszélybe is sodorhatja az utcában élőket, továbbá másra fordítható költségeket és humán kapacitásokat köt le az önkormányzatnál.
  • Az árok nem hulladéklerakó, kérjük, NE helyezzenek el benne nagy mennyiségű zöldhulladékot vagy építési törmeléket. A rendszeres kaszálás nyomán az árokban maradó zöldhulladék lebomlik, és csak nagyon lassan, évtizedes távlatokban töltődik fel nyomában az árkok alja. Ebben az esetben évtizedenként egy egyszerű profilozási munkával az árok funkciója tovább biztosítható. Ha azonban az árok aljába nagy mennyiségű kaszált füvet vagy gallyazásból származó nyesedéket, esetleg építési törmeléket tesznek, az a vízelvezető funkciót akadályozza meg szinte azonnali jelleggel.
  • Már egy műanyag palack is komoly vízvisszatartó hatást fejt ki, ha felakad egy átereszben. Kérjük, ha ilyet észlelnek, a szemetet mihamarabb távolítsák el az árokból, átereszek környezetéből, tegyék azt a kukába.

Az önkormányzat együttműködő partnerként részt vesz a Belügyminisztérium LIFE16 CCA/HU/000115 azonosítószámú, „Az önkormányzatok integráló és koordináló szerepének megerősítése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás érdekében” című projektjében. A két projekt több ponton kapcsolódik egymáshoz, egymás hatását erősíti.

Az éghajlatváltozás napjaink egyik legfontosabb természeti-társadalmi-gazdasági kihívása, amely nem pusztán globális kérdés, hanem a településünk minden lakójának életére is kihat. Már a városgyűlésen is felhívtuk a figyelmet a víz visszatartásának, a vízzel történő ésszerű gazdálkodásnak fontosságára.

Miért is fontos ez, hogyan hat mindennapi életünkre?

Akár mennyire is furcsának tűnik, az aszály, a tartósan száraz időszakok egyes kutatások szerint kétszer- vagy akár négyszer több gazdasági kárt okoznak az országnak, mint a vízhez köthető veszélyhelyzetek - sőt az emberi egészségre is sokkal nagyobb hatást gyakorolnak. A klímaváltozás egyik jellemzője, hogy az időjárási szélsőségek fokozódnak, ezért ritkább, de intenzívebb csapadékokkal és tartósabb száraz időszakokkal kell szembenéznünk.

Melyek a víz visszatartásának pozitív hatásai?

A talajba beszivárogva javítja annak vízgazdálkodását, ezáltal növeli a terméshozamot és csökkenti a téli fagykárok mértékét, valamint javítja a növényvilág élőhelyi adottságait. A párolgás és a növények párologtatása révén kedvezően hat a mikroklímára, ennek pedig pozitív élettani hatásai vannak az emberi egészségre (pl.: a párásabb levegőben kisebb a napi hőingás).

Hogyan járul hozzá a TOP projekt mindehhez?

A projekt keretében kialakított mintegy 7,2 km hosszúságú csatornahálózat kb. 60%-a földmedrű árok. A burkolt mederelemes árokszakaszoknál is megfigyelhetők olyan kisebb lyukak a mederelemeken, ahol a víz el- vagy be tud szivárogni. Ezek az árkok nem csupán elvezetik a vizet, hanem egyúttal szikkasztó funkciót is ellátnak, és pontosan ez az, ami biztosítja a víz visszatartását. A károkozó mennyiségű víz befogadóba történő vezetését hivatott ellátni a rendszer, ugyanakkor minél kevesebb az árokban lévő víz mennyisége, úgy csökken az elvezetés sebessége, az árkok aljában lévő víz jelentős része elszikkad vagy lassan a talajba szivárog.

A fenntarthatósággal és klímaváltozással kapcsolatosan további információkat is teszünk közzé egy következő újságcikkben, illetve lakossági tájékoztató kiadványban, és amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt is nyomon követhetők lesznek.

További információ kérhető:
Újszászi Polgármesteri Hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
tel.: +36-56/552-022
e-mail:

 


 

2018.08.24.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KÖZLEMÉNY

ÚJSZÁSZ VÁROS BELTERÜLET BELVÍZ-ELVEZETŐ HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSE

Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú, „Újszász város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt keretében 80,00 millió forint összegű, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el a Deák Ferenc út, a városközpont, valamint a Munkás út térségében lévő szegregátum utcáinak bel- és csapadékvíz elvezető csatornáinak kiépítésére.
A projekt keretében megvalósuló kivitelezési munka a végéhez közeledik, szeptember hónap folyamán a műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdhető lesz.

Többször beszámoltunk már arról, hogy a város belvíz-elvezető hálózatának fejlesztésére támogatást nyert el az önkormányzat. A projekt keretében megvalósuló fejlesztés kivitelezési munkáit a Jász-Terra Mélyépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. végzi. A műszaki ellenőrzés az Alföldi Vállalkozásfejlesztő Innovációs Kft. feladata.

A projekt három célterületre irányult, melyek közül először a városközponti részen, az 1. számú belterületi lecsapoló-csatorna kotrási munkáival kezdődött meg a kivitelezés. A vállalkozó feladata a folyási szelvény kialakítása volt, melyet nehezített a területi adottságok miatti szűk keresztmetszet. Ezúton köszönjük a lakosság megértő türelmét a kiskertek végeiben történő munkavégzés okozta kellemetlenségek miatt. A munkák még nem fejeződtek be teljesen, hiszen a műszaki átadás-átvételi eljárás lezárása előtt még a terület-helyreállítási munkák hátra vannak.
Szintén e célterülethez tartozik a Kossuth Lajos úton lévő fedett-burkolt árokszakasz, amely július hónapra teljes mértékben elkészült.

A nem túl kegyes tavaszi időjárás a Deák Ferenc úton folyó kivitelezési munkákat is megnehezítette, elsősorban a sárfelhordás miatt. Az itt élőknek is köszönjük a türelmét, és a beérkezett lakossági jelzéseket is, amely a mi munkánkat is segítette. A Deák Ferenc úton döntően a kapubejárók helyreállítása van még hátra, némi területrendezési munkákkal, és az útátvágások visszaaszfaltozásával.
Többen kérdezték, hogy a Deák Ferenc utcában miért van az egyik oldali árokrendszer hosszabb szakaszon mederburkoló elemekkel kiépítve, mint a másik oldalon. A tervezőtől kapott információk alapján ennek oka elsődlegesen a közmű védőtávolságok biztosítása, és a járdás oldal szűkebb helyén a fás szárú növényzet védelme. A mederburkoló elemeken megfigyelhetők kisebb lyukak is, melyek funkciója a károkozó mennyiségű víz csatornába való belépésének elősegítése, illetve szikkasztása.

A harmadik célterület a Káposztás-ér öblözete, ahol a belvízcsatorna Védgát sorral érintkező részén szivattyúállás kerül kialakításra, hasonlóan a Szászberki út végén, a Tápió védőtöltés melletti részen. A két helyszín közötti utcák (Erzsébet körút vége, Munkás út, Védgát sor, Szondi út, valamint a Kiss Ernő út, Zagyva út, Dankó Pista út és Horgász út Munkás út – Védgát sor közötti szakaszai) elvezető árokhálózata kialakításának munkái még aktívan folynak e sorok írása idején.
A kivitelezés során feltárt problémát, mely leginkább a Munkás utat érintette – ivóvízbekötések védőtávolságának biztosítása – is sikerül megoldani, amely projekten kívül, projekten kívüli forrásból, az ún. koncessziós díj terhére, a víziközmű-szolgáltató külön megrendelésében valósul meg. Az erről szóló előterjesztést Újszász Városi Önkormányzat Képviselő-testülete legutóbbi ülésén elfogadta.

 A fentieken túl az alábbi tájékoztatással élünk a projekt kapcsán:

  • a projekt keretében kialakított árokrendszer összhosszúsága 7.276 folyóméter, melynek legnagyobb része földmedrű árok, kapubejárók és közutak alatti átereszekkel, aknákkal, egyes szakaszokon mederburkoló elemekkel, a Kossuth Lajos úton fedett kivitelben;
  • az árokrendszer kialakítására az önkormányzat vízjogi létesítési engedélyt kapott, mivel az vízelvezetést biztosít, ugyanakkor a földmedrű kialakítás egyúttal a szikkasztást is elősegíti;
  • mind európai uniós, mind kormányzati szinten egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a vizek helyben tartásának fontosságára, amellyel a klímaváltozás hatásainak mérsékléséhez járulnak hozzá a projektek (erről a következő hónapokban többször nyújtunk részletesebb tájékoztatást);
  • a kialakított árkok esetében fontos, hogy a rézsűk megfelelő állékonyságukat minél hamarabb elérjék, ezért kérjük a lakosságot, hogy az árkokat és azok környezetét ne kezeljék gyomirtóval (azon túl, hogy veszélyes és környezetszennyező, sok esetben a töltött föld árokba mosódását is elősegíti, amely az elvezető árokrendszer működésére is negatív hatást gyakorol, növeli a fenntartási költségeket).

A projekt megvalósítására 2017. július 1 – 2019. február 28. között kerül sor.

A projektről a megvalósítás során folyamatosan információkat teszünk közzé, amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt követhetők nyomon.

További információ kérhető:
Újszászi Polgármesteri Hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
tel.: +36-56/552-022
e-mail:

 


 

2017.12.19.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÓ KÖZLEMÉNY

ÚJSZÁSZ VÁROS BELTERÜLET BELVÍZ-ELVEZETŐ HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSE

Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú, „Újszász város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt keretében 80,00 millió forint összegű, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el a Deák Ferenc út, a városközpont, valamint a Munkás út térségében lévő szegregátum utcáinak bel- és csapadékvíz elvezető csatornáinak kiépítésére.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a város belvíz-elvezető hálózatának fejlesztésére támogatást nyert el az önkormányzat. A projekt megvalósítása a Támogatási Szerződés alapján 2017. július 1-jén megkezdődött. Első lépésben a három célterületre kihelyezésre kerültek a projekttáblák, amelyek kötelezően előírt tájékoztatási elemek minden projekt esetében. A közbeszerzési szakértő kiválasztását követően – a Magyar Államkincstár, mint Közreműködő Szervezet által ellenőrzött és jóváhagyott – eredményes közbeszerzési eljárást folytattunk le, amelynek végén a Jász-Terra Mélyépítő, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft-vel került vállalkozói szerződés aláírásra. A kivitelezési munkák megkezdéséhez szükség volt még műszaki ellenőr kiválasztására, amely tevékenységet az Alföldi Vállalkozásfejlesztő Innovációs Kft. látja el.

A kivitelezési munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás lefolytatásán túl, minden projekttevékenység esetében a piaci ár alátámasztását igazoló eljárás lefolytatására volt szükség, amely minden tevékenységhez legalább három, érvényes ajánlatot jelent, amelyek azonos tárgyú, összehasonlítható, összegében egyértelmű, írásos ajánlatok.

A fent részletezett előzmények után 2017. október 11-én az elektronikus építési naplóban a munkaterület átadása megtörtént a kivitelező részére. A területbejárások és előkészületek után a kivitelező – az önkormányzat kérésének megfelelően – a projekt elsődleges célterületén, a Deák Ferenc úton tervezte a munkák megkezdését október végétől, azonban az ősz második felében jelentkező csapadékos időjárás miatt erre nem nyílt lehetőség. A tényleges kiviteli munka így a decemberi fagyok beálltával, a 2. számú célterület (városközpont és az ezen keresztül a Tápió-lecsapoló-csatornáig húzódó 1. számú belsőségi lecsapoló belvízcsatorna) medertisztítási munkáival kezdődött meg. Ezzel összefüggésben már anyagdeponálás is folyamatban van, amely az Esze Tamás utat, illetve a Szekszárdi út – Holló út közötti területet érinti egyelőre. Az anyagdeponálás és a kivitelezési munkák okozta esetleges kellemetlenségek miatt kérjük a lakosság megértő türelmét!

Felhívjuk az érintett belvízcsatornákkal szomszédos ingatlanok tulajdonosainak figyelmét arra, hogy a 83/2014. (III.14.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdés c) pontja alapján – az ingatlanok jogi határától függetlenül – 3 méter széles parti sávot szükséges biztosítani a vízgazdálkodási feladatokkal összefüggő munkák elvégzéséhez. Ebben a 3 méter széles sávban semmilyen építmény (beleértve a kerítést is) nem helyezhető el!

Többen érdeklődtek a projekt keretében érintett utcákról, valamint a kijelölt célterületek kiválasztásáról. Ezzel kapcsolatosan az alábbi tájékoztatást adjuk:

A projekt 3 célterületre irányul, ezek:

Az 1. számú célterület a Deák Ferenc út mindkét oldalán elvezető árokrendszer kialakítása teljes hosszúságban, a Tápiógyörgyei út felől a Dózsa György útig. A kiválasztás indoka: belvizes időszakokban, több esetben vált szükségessé szivattyúzás, az utca két szakaszán is vízbetörés fenyegetett lakóházakat.

A 2. számú célterület a városközpont két kisebb területrészét (a piactér felől a Kárpát út, illetve a művelődési ház felől a Szabadság térig terjedő Kossuth Lajos úti útszakasz) érinti, és innen a Tápió- lecsapoló- csatornáig húzódó belvízcsatorna medertisztítása és az útátereszek újraméretezése is része a munkáknak. A kiválasztás indoka: a városközpont fejlesztésére irányuló pályázati projekt megvalósításával összefüggésben a Jász- Nagykun- Szolnok megye által meghatározott specifikus területfejlesztési célok érvényesülése érdekében a projektek egymást erősítő, egymásra épülő hatása.

A 3. számú célterület a Káposztás-ér öblözete, ahol a belvízcsatorna Védgát sorral érintkező részén szivattyúállás kerül kialakításra, hasonlóan a rekultivált hulladéklerakó Tápió védőtöltés melletti részéhez. A két helyszín közötti utcák (Erzsébet körút vége, Munkás út, Védgát sor, Szondi út, valamint a Kiss Ernő út, Zagyva út, Dankó Pista út és Horgász út Munkás út – Védgát sor közötti szakaszai) elvezető árokhálózatának kialakítása is része a projektnek. A kiválasztás indoka: árvíz és belvíz együttes jelentkezése esetében több esetben vált szükségessé szivattyúzás, az érintett utcákban lakóházat érintő vízbetörés is történt.

A kijelölt célterületek lehatárolása e közlemény mellékleteként a városi honlapon, térképi formában tekinthető meg.

 

 

A kiválasztási indokok nem az önkormányzat öncélú döntései, a projekt tervezése során figyelembe kellett venni az alábbi szempontokat, és együtt kellett működni a következő szervekkel:

  • a belvíz okozta károk miatt az elmúlt tíz évben benyújtott, és a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó vis maior támogatási kérelmekben érintett helyszínekre irányulhat a projekt;
  • a vis maior káresemények vonatkozásában a kérelem jogosságát a területileg illetékes katasztrófavédelmi szerv helyszíni szemle keretében minden esetben ellenőrizte;
  • a vis maior káresemények összege (esetünkben tíz év alatt 8.250 ezer forint) meg kell, hogy haladja a támogatási igény 10%-át, amely behatárolta a projekt költségvetését is (ezért hiába van belvíz által esetenként érintett terület a Fecske úton, az Ady Endre úton a Holt-Tápiónál vagy a Mező út térségében, ezek a területek nem férhettek be a projekt célterületei közé);
  • a település polgári védelmét meghatározó veszély-elhárítási terv melléklete a vízkár-elhárítási terv, amelyet a projekt tervezése során a Közép- Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóságnak (KÖTIVIZIG) jóvá kellett hagynia; a benyújtott pályázatnak összhangban kell állnia a vízügyi szakember által készített tervvel, és a KÖTIVIZIG jóváhagyása mellett egyúttal része a Megyei Védelmi Bizottság és a JNSZ Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által jóváhagyott alaptervnek is;
  • az előző pontban hivatkozott összhangot a vízügyi szervek által koordinált Területi Vízgazdálkodási Tanács (TVT) vizsgálta, és a pályázat benyújtása előtt jóváhagyta; a TVT támogató szakvéleménye nélkül egyetlen belvizes projekt sem kerülhetett támogatásra.

A projekt megvalósítására 2017. július 1 – 2019. február 28. között kerül sor.

A projektről a megvalósítás során folyamatosan információkat teszünk közzé, amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt követhetők nyomon.

További információ kérhető:

Újszászi Polgármesteri Hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
telefon: +36-56/552-022
e-mail:

 


2017.08.14.
ÚJSZÁSZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT

SAJTÓKÖZLEMÉNY

ÚJSZÁSZ VÁROS BELTERÜLET BELVÍZ-ELVEZETŐ HÁLÓZATÁNAK FEJLESZTÉSE

 

Újszász Városi Önkormányzat a TOP-2.1.3-15-JN1-2016-00038 azonosító számú, „Újszász város belterület belvíz-elvezető hálózatának fejlesztése” című projekt keretében 80,00 millió forint összegű, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatást nyert el a Deák Ferenc út, a városközpont, valamint a Munkás út térségében lévő szegregátum utcáinak bel- és csapadékvíz elvezető csatornáinak kiépítésére.

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 80,00 millió forint európai uniós támogatás segítségével valósul meg. A fejlesztés eredményeként a Deák Ferenc út – mint fő célterület – mindkét oldalán teljes hosszúságban, továbbá a városközpontban a Kossuth Lajos út egy szakaszán és a piactér környezetében, valamint a Munkás út térségében lévő szegregált lakókörnyezeti rész utcáiban összesen 7.276,2 méter hosszúságban valósul meg bel- és csapadékvíz elvezető csatornahálózat kiépítése.

A beruházásnak köszönhetően a belterület belvízzel leginkább veszélyeztetett területein a lakóházak és a műszaki infrastruktúra veszélyeztetettsége jelentősen mérséklődik. A beruházás során minimum 6 fő hátrányos helyzetű lakos foglalkoztatására is sor kerül.

A projekt során a klímaváltozás hatásaira, a szélsőségesebb időjárás által okozott veszélyhelyzetekre, a vizek helyben történő visszatartására és a vizekkel történő takarékos gazdálkodásra társadalmi szemléletformáló akció keretében hívjuk fel a figyelmet.

A projekt megvalósítására 2017. július 1 – 2019. február 28. között kerül sor.

A projektről a megvalósítás során folyamatosan információkat teszünk közzé, amelyek a www.ujszasz.hu oldalon, az EU támogatások hivatkozás alatt követhetők nyomon.

További információ kérhető:

Újszászi Polgármesteri Hivatal
5052 Újszász, Szabadság tér 1.
telefon: +36-56/552-022
e-mail:

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.