Tisztelt Olvasók! 

Gondolom, mindenki nagyon várja a tavaszt, amely nagyon nehezen jön el, bár április a szeszélyes időjárás hónapja. Ezt meg is tapasztalhattuk az elmúlt időszakban. De az időjárástól függetlenül azért volt néhány olyan nap, amely szívet melengető és bensőséges volt. 

Április elején tartotta a Vörösmarty Mihály Általános Iskola Oktatási és Sport Alapítványa a már megszokott tavaszi alapítványi bálját. Aki részt vett a rendezvényen, tapasztalhatta, hogy nem mindig a nap melegít. Elsősorban arra gondolok, hogy a fellépő diákok műsora, annak hangulata jól vezette fel a későbbi történéseket. A most búcsúzó nyolcadikosok báli ruhában előadott tánca minden édesapát, édesanyát felvidított. Remélem, hogy az alapítvány céljainak megfelelően ez a rendezvény is olyan támogatási lehetőséghez juttatta a kuratóriumot, amelyet mindig nagyon jó cél érdekében tudnak felhasználni. Szeretném ezért megköszönni Pócs János képviselőnek és feleségének a részvételt. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap elején részt vettem az Újszász és Vidéke Takarékszövetkezet küldöttgyűlésén is. Itt a korábban már egyszer elutasított 3/a takarékszövetkezeti integrációhoz való csatlakozásról született döntés. A kormány a Takarékbank által szerveződő integrált takarékszövetkezetek valószínűleg megadják azt a pénzügyi üzemméretet, amely napjainkban szükséges a pénzügyi szektorban. Reméljük, hogy ez rövid időn belül látható lesz a pénzintézet működésében. 

Tisztelt Olvasók! 

Az idei költségvetés elfogadása során tisztábban láthatjuk a település lehetőségeit. Ezek a lehetőségek általában a lakosság által elvárt feladatok forrásainak biztosítására is adnak esélyt. Így az elmúlt időszakban a karbantartó csoportunk viszonylag nagyobb értékben vásárolt mart aszfaltot, hideg aszfaltot és bitumen emulziót. Ezek az anyagok a település útjainak karbantartását szolgálják elsősorban, illetve a település észak-keleti részének belvíz-elvezetési munkálatainak befejezése után az ott lévő utak felújítását. Költségvetésünk arról is rendelkezett, hogy a nem kötelező feladataink biztosítására szolgáló épületeinket is felújíthatjuk. Így az elmúlt időszakban a gimnázium épület-együttesében található szolgálati lakás, illetve a Zagyvaparti Idősek Otthona szolgálati lakásának felújítása is folyamatban van, illetve megtörtént. Reményeink szerint a következő évben az Iskola úton található két szolgálati lakást is fel tudjuk újítani. 

Tisztelt Olvasók! 

Az elmúlt időszakban lehetőségem volt arra, hogy a Katasztrófavédelmi Igazgatóság keretében működő tűzoltóság illetve a rendőrség egyik dolgozóját jutalomban részesíthessem. A Rendőrség napja alkalmából (Szent György nap) Dóra Ákos rendőr törzszászlóst, a Tűzoltóság napja alkalmából Samu Norbert tűzoltó törzszászlóst részesítettem a város nevében jutalomban. Mindkét intézménnyel jó a kapcsolata a városvezetésnek, ismerjük és elismerjük a munkájukat, melyet ezzel a gesztussal is próbáltunk megerősíteni. 

Tisztelt Olvasók! 

Áprilisban történt az is, hogy az egyik óvodapedagógusunk, Nagy Jánosné Marika tartotta nyugállományba vonulása alkalmából búcsúztatóját. Nagyon köszönöm a meghívást, nagyon jól éreztem magam az óvodapedagógusok között, ahol több, már korábban nyugalmazott óvónő is részt vett. Bízom abban, hogy ezt a hagyományt az Újszászi Városi Óvoda és Bölcsőde Intézmény-együttese fenntartja, hiszen így sokkal közelebb kerülhetünk egymáshoz. 

Tisztelt Olvasók! 

Most néhány olyan civil szervezetről szeretnék szólni, amely a sok munka után végre ismét több elismerésben részesülhetett. A XVII. Országos Nyugdíjas Találkozón az újszászi Nosza Mami tánccsoport, a Senora tánccsoport illetve a Százszorszép Népdalkör vett részt. Mind a három civil együttesünk első helyen jutott tovább a döntőre, amit szintén Hajdúszoboszlón rendeznek majd meg. Közben a Nosza Mami táncegyüttesünk és a Százszorszép Népdalkörünk Szandaszőlősön is részt vett egy megmérettetésen, ahonnan szintén az első helyezést hozták el. És ez még nem minden, mert a város által megrendezett május 1-jei családnapon mindhárom együttes nagy sikert aratott. Köszönöm a település érdekében kifejtett tevékenységüket! Teljesítményükhöz gratulálok! 

Molnár Péter
polgármester 

 

A majálist Pócs János, dr. Bene Ildikó és Molnár Péter nyitotta meg
(Fotó: Barta Imre)

 

Báli forgatag
(Fotó: Bóta Adrienn)

 

Nyitótánc
(Fotó: Bóta Adrienn)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.