Tisztelt Olvasók! 

Az év eleji munkánkat igencsak befolyásolta az a téli időjárás, amelytől már kicsit elszoktunk. A hónap eleji hóesés után sok észrevételt kaptunk a hóeltakarítás miatt. Leginkább hideget és nem meleget, és több esetben jogos kérelmet, de sajnos volt olyan is, amely nem méltó egy emberhez. A magam részéről azt tudom mondani, hogy mind a közszolgáltató, mind a karbantartó csoport tagjai és közmunkásaink is megpróbáltak helyt állni. Ez a helytállás a hétvégi munkavégzést és a kora reggeli munkát takarja. Arról a helyzetről, ami a hónap elején és a hónap végén is kialakult, nem tehetünk, és megoldást sem nagyon találunk rá. Ez az ónos eső. Az év eleji havazás előtt ónos eső esett, és hiába próbáltunk a sózással a havazás előtt megfelelő előkészítést találni, ez nem sikerülhetett. Általában -4 fok alatt a most használt síkosság-mentesítés nem hat, mivel ennél sokkal hidegebb volt. Ami számomra nyugtalanító volt, az az, hogy sokan kérdőre vonták a szerződött partnerünk hiányosságaként, hogy nem időben, nem megfelelően és hány millió forintért végezték ezt a munkát. Ezt a magam és az ő nevükben is visszautasítom, és úgy látom, hogy az önkormányzat szempontjából mindenki megtette kötelességét, és jó munkát végzett. 

Tisztelt Olvasók! 

Ez a hónap nem egy a sok közül, amely a melankolikus évkezdetet jelenti, hiszen az időjárás miatt sokaknak sok munkája volt, többek között a hónap elején osztottunk ki közel 300 család számára tüzelőt és tüzelési támogatást. A város önkormányzata igyekezett segíteni mindazoknak, akik igényeltek, vagy meglátásunk szerint rászorultak erre a támogatásra, melynek összértéke megközelíti a 4 millió forintot. Köszönöm mindazoknak, akiket arra kértünk, hogy ismerőseik köréből jelezzék mindazokat, akik ilyen típusú támogatásra rászorulnak (civil szervezetek, képviselők, egyházak). 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során több olyan pályázat előkészítésében vettünk részt - és egy részében már döntött is a képviselő-testület -, amely lehetőségként előttünk áll. Így többek között döntés született a központi gazdálkodásról kiírt pályázatról (ASP) illetve a Vidékfejlesztési Programban elérhető és a város számára szükségszerű fejlesztésekről is. A legközelebbi feladatunk a Vidékfejlesztési Programban benyújtandó gépbeszerzési támogatás előkészítése és benyújtása, mely egy általam már rég elképzelt közös feladatként a zagyvarékasi és a szászbereki önkormányzattal konzorciumban történik. Polgármester társaim örömmel fogadták, hogy Újszász Város Önkormányzatának képviseletében elvállaltuk a konzorciumvezetői szerepet, és minden olyan dologban könnyen megegyeztünk, amely a költség viseléséről szól. Így várhatóan 20 millió forintos nettó értékű gépbeszerzést tudunk megvalósítani, amely Újszász városának a következő gépek beszerzését teszik lehetővé: 1 db MTZ traktor, 1 db pótkocsi, 1 db sószóró, 1 db rakodó-berendezés + villa, 1 db árokásó.  A gépek kezeléséhez szükséges szakember felvételét is vállaljuk. 

A Vidékfejlesztési Programban lehetőségünk van terveink szerint könyvtárépületünk felújítására, illetve a Zagyvaparti Idősek Otthona konyhájának részleges felújítására is. Szeretném ismételten megemlíteni, hogy a Vidékfejlesztési Programban megpályázott céljainkhoz a városi önkormányzatnak 25 %-os önerőt kell biztosítani. 

Tisztelt Olvasók! 

Nem várt, de számunkra felvállalt kötelezettségként jelentkezett az a probléma, ami a Rózsa Imre Középiskola és Kollégiumban jelentkezett a korábbi fejlesztések során kialakított fűtésrendszer felfüggesztése miatt. A felfüggesztés 5 cm-es csavarokkal történt, mely az elmúlt időszakban annyira elhasználódott, hogy a csövek megfelelő stabilitása megszűnt. Ennek érdekében karbantartóink első ütemben a csövek és a gipszkarton borítás alátámasztásával oldották meg, hogy a csövek ne okozzanak balesetveszélyt. A korábbi kivitelezővel egyeztetve - amely már nem garanciális javítás - el tudtuk érni, hogy biztonságos megoldással a fűtési csövek felfüggesztésre kerüljenek, illetve a gipszkarton borítás is újra a megfelelő módon kerüljön elhelyezésre. 

Örömmel számolok be arról, hogy a hónap közepén homoktövis ültetvényünk tavalyi termését a BIOCONTROL Kft. ismét bio minősítésűnek találta. A tavalyi termésből ebben a hónapban mintegy 20 q-nyi homoktövis gyümölcsöt adott el közel 1 millió forint értékben. 

Tisztelt Olvasók! 

Ebben a hónapban két nagyon örömteli családi rendezvényen vehettem részt, amikor is két újszászi polgárunkat ünnepeltük 90. születésnapja alkalmából. Violáné Kovács Erzsébetet családja körében ünnepeltük. Ami számomra meglepő volt, az az ünnepelt nagyszerű egészségi állapota és a világra való nyitottsága. Vachal Zoltánné Erzsike nénit a Zagyvaparti Idősek Otthonában szintén családja és az intézmény dolgozói körében ünnepelhettük. El kell mondanom, és talán nem árulok el nagy titkot, hogy Erzsike nénivel több mint 30 éve együtt dolgoztunk a MÁV-nál Debrecenben. Nagyon köszönöm mindkét családnak a meghívást, hogy ezen az igen szép ünnepen együtt lehettünk velük. 

Tisztelt Olvasók! 

Januárban ünnepeltük a Magyar Kultúra Napját. Az idei rendezvény egy picit különleges volt, eltért az előzőektől. Elsősorban azért, mert a műsort a művelődési házban dolgozók adták, másodsorban pedig azért, mert az ünnepséget követően megnyíló kiállítás az Újszászon élő hobbi alkotók: Mező Miklósné Évike, Ulviczki Józsefné Magdika és Kézsmárki Karina munkáiból készült. Gratulálok nekik is, a szervezőknek is. Azt hiszem, hogy picit közelebb hozták a kultúrát napjainkhoz, nem egy elvont művészi világot láttunk, hanem a napi élet visszatükröződését. 

Január 21-én nemzetközi teremlabdarúgó-tornát rendezett az Újszászi VVSE labdarúgó-szakosztálya. Az újszászi győzelemmel végződött jó hangulatú tornán nagy örömömre testvérvárosunk, Palics csapata is részt vett 

Tisztelt Olvasók! 

Szeretném Önöket informálni arról, hogy az év végével nem kevés személyi változás történt a polgármesteri hivatalban. Nyugdíjba vonult Budai Pálné Zsuzsa az adócsoportból, ő a 40 éves munkaviszonya után ment el tőlünk. Az adócsoportban dolgozni nem hálás feladat, hiszen adót általában nem nagyon szeretünk fizetni, de Zsuzsika ezt a munkát 17 évig végezte. Kívánom neki, hogy nyugdíjas éveit egészségben és boldogságban élje meg, és ha a hivatal felé jár, keressen fel bennünket, régi munkatársakat. 

A másik távozó kollégánk Fehér Judit, a város anyakönyvvezetője, fejlesztési munkatársa, a helyi újság főszerkesztője. 13 évig dolgoztunk együtt a város érdekében. Egy nagyszerű fiatalt ismertem meg benne. Kívánom, hogy találja meg helyét egy másik munkaközösségben, legyen továbbra is mindenre nyitott, és ha kell, még képezze magát. Sok sikert kívánok! 

Néhány szót új kollégáinkról. Az adócsoportnál a korábban alkalmazott Barta Gábor mellé Csőkéné Berdó Ildikó érkezett. Az anyakönyvi részen Szegő János szolnoki kolléga, illetve Kovács Györgyi újszászi lakos pótolja a munkában Fehér Juditot. Természetesen ez a személyi változás elég soknak tűnik, de várhatóan februártól búcsúzunk majd a bölcsőde jelenlegi vezetőjétől, Tugyiné Barta Máriától és Zsigmond Ernőné Ibolykisgyermekgondozótól. Az ő helyükre a polgármesteri hivatal kiírta a pályázatot, melynek elbírálása jelenleg folyamatban van. 

Tisztelt Olvasók! 

Ebben a hónapban is sok embertől búcsúztunk, akik az evilági életet befejezték. Minden családdal együtt érzek, bár pótolni halottainkat nem lehet. Búcsúzom Rézsó Istvántól, családtagjaival együtt érzek. 

Molnár Péter
polgármester 

 

Új munkatársak: Csőkéné Berdó Judit, Szegő János, Kovács Györgyi és Barta Gábor
(Fotó: Fehér János)

 

A nemzetközi teremlabdarúgó-torna megnyitóján
(Fotó: Fehér János)

 

A 90 éves Vachal Zoltánné köszöntése a Zagyvaparti Idősek Otthonában

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.