Tisztelt Olvasók!

Eljött az új év, reméljük, hogy településünk számára eredményes, az itt élők számára pedig egészségben és sikerekben gazdag évet zárunk majd. Új év, új időjárás. Az új év beköszöntével eljött a tél is, amely nem kis gondot okozott az itt élők számára. A hó eltakarítás – úgy gondolom – mindenki számára megelégedéssel történt, nagyon köszönöm karbantartóink és Hajdú Gyula munkáját, akik még éjjel is dolgoztak alkalmasint. A hideg idő beálltával örültem annak, hogy közel 500 családnak tudtunk segíteni a tüzelő biztosításával. Az idei kiosztásban is sok ember dolgozott, ezért szeretném megköszönni Korpácsi Ferenc Tüzép tulajdonosnak a segítségét, melyet a rakodás, tárolás és kihordás terén tett. 

Az év vége illetve az év eleje a polgármesteri hivatal és az önkormányzat számára nagyon fontos idő, hiszen az éves költségvetési likviditásunk fenntartása érdekében mindig szeretnénk a lehető leggyorsabban folyószámlahitelhez jutni. Az idén is így történt, így már az első héten – köszönve az Újszász és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet segítségét – ez rendelkezésre állt. 

Tisztelt Olvasók! 

Mivel nagyon rövid időn belül meg kell alkotnunk az idei év költségvetését, ezért ebben a hónapban a pénzügyes kollégák, illetve az intézvényvezetők közreműködésével határidőre elkészül az idei költségvetésünk. 

Ami már most elmondható, hogy egyetlen területen lesz lehetőségünk talán még új rendeletet is alkotni, ez a szociális terület. Az idei szociális feladatokra jutó pénzügyi keret az elmúlt évihez képest legalább 4 %-kal több. És persze amikor a pénzügyi tervünk készül, mellette szorgos munka folyik az idei év és a következő évek fejlesztéseinek tervezésére is. Ebben a hónapban több esetben egyeztettünk a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűléssel a megyei TOP pályázatok elérhetőségéről. Ami most biztosnak tűnik, hogy ebből a 100 %-os támogatottságú pályázati rendszerből a következőket tudjuk elérni: 

  • A két önkormányzati konyhának a HACCP szerinti fejlesztése, erre várhatóan 55 millió forintot költhetünk. 
  • Az egészségügyi központunk megépítésére 160 millió + 25 millió forint áll majd rendelkezésünkre. 
  • A település belvízelvezetésének fejlesztésére 80 millió forint, 
  • A településközpont kialakítására (Zöld város pályázat) 140 millió forint, 
  • Turisztikai fejlesztésre pedig 20 millió forint áll a település rendelkezésére. 

A megyei programokon túl lehetőség nyílik a Vidékfejlesztési Programokra is pályáznunk. Itt elsősorban a Közép–Tisza–Zagyva LEADER csoport által kiírandó pályázatokat lehet majd elérni. Az elmúlt években több civil szervezetünk is pályázott LEADER programok megvalósítására, így épült meg a térfigyelő rendszerünk, illetve néhány játszóterünk is. Ezek továbbra is céljaink maradtak. Ugyanígy szeretnénk a Vidékfejlesztési Programon belül pályázni a polgármesteri hivatal épületének tetőfelújítására, a könyvtár épületének felújítására, illetve a közutak karbantartásához gépek és eszközök beszerzésére. 

Tisztelt Olvasók! 

Mi is azon önkormányzatok közé tartozunk, akinek kevés a saját bevétele. Ettől függetlenül úgy látjuk, hogy ebben az évben saját erőből felújítjuk a Horgász utat, illetve a Zrínyi út végét is modernizáljuk. Mint azt az ott élők tudják, amikor a terménybeszállítás megkezdődik a tárházhoz, a Zrínyi úton végig áldatlan állapotok uralkodnak. Abban egyeztünk meg a cégvezetővel, a BONA-FARM vezetésével, hogy amennyiben a Zrínyi utat meghosszabbítjuk, ebben az esetben megépítik a belső parkolójukat. 

Terveink között szerepel még a Vércse út megterveztetése, illetve ennek az útnak útalappal való ellátása. 

Tisztelt Olvasók! 

2017-ben fogja ünnepelni településünk várossá avatásának 20. évfordulóját. Erre a nagyszabású ünnepre való felkészülésünk egyik állomása, hogy elindítottuk a település történetének megírását. Ez a munka várhatóan idén befejeződik, és reményeink szerint e nagyszabású történeti áttekintés igen díszes kiadásban fog megjelenni. A könyv beszerzésének lehetőségét előnyös áron lehet majd megigényelni. 

Tisztelt Olvasók! 

Már többször említettem azt a beruházót, aki településünkön akar egy élelmiszeripari feldolgozó üzemet létesíteni. Nos, az elmúlt időszakban a korábban előkészített szerződést aláírtuk, és a beruházó a kért földterületet kifizette. Így nincs akadálya részükről a további fejlesztési munkálatoknak. 

Még egy fejlesztéssel kapcsolatos hír, ez pedig a településközpont kialakításához kapcsolódik. Ezen a területen található a vadásztársaság épülete. A minap egyeztettünk arról, hogy miután az ingatlant felértékeltetjük, ezután megállapodunk az ingatlan megvételéről. 

Tisztelt Olvasók! 

Január hónapban, a Magyar Kultúra Napján került sor Turza Ferenc művész úr kiállításának megnyitására. A 70. születésnapjára megnyitott kiállítás hűen tükrözi az ő látásmódját és a település szeretetét is. Úgy gondolom, ezen a bensőséges ünnepségen, ahol nagyon sokan megjelentek, egy picit vissza tudtunk adni művész úrnak, aki településünk jó hírnevét vitte országba és világba. 

Januárban két városi sportrendezvényen vettem részt. 23-án az újszászi győzelemmel zárult X. Nemzetközi teremlabdarúgó tornán, amelyre vajdasági testvérvárosunk, Palics is küldött csapatot. 31-én pedig az asztalitenisz szakosztály pingpongasztal avatóján én is kipróbáltam az új asztalokat. 

Molnár Péter
polgármester 

 

A pingpongasztal avatón
(Fotó: Fehér János)

 

Díjátadás a nemzetközi focitornán
(Fotó: Fehér János)

 

Turza Ferenc kiállításán
(Fotó: Kovács Györgyi)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.