Kedves Olvasók!

Egy ekkora településen, mint amilyen városunk, havonta nagyon sok esemény történik. Ez a december azonban talán túltett minden eddiginél. A hónapot egy városgyűlés megrendezésével kezdtük. Mivel a művelődési ház felújítás alatt áll, így a Vörösmarty Mihály Általános Iskola adott helyet a rendezvénynek. Viszonylag sokan vettek részt, és véleményem szerint nagyon kulturált keretek között zajlott. Amiben mi, a rendezők egy kicsit hibáztunk, az az volt, hogy nem jelentettünk be előre valamiféle kitételeket. Így nem sok embernek jutott lehetősége a hozzászólásra, de úgy gondolom, hogy mindazon problémák, amelyekkel már évek óta küzdünk, megjelentek a hozzászólásokban. Mindenesetre az itt elhangzottakat a következő évek döntéseiben figyelembe fogjuk venni. Tehát azt mondhatjuk, hogy eredményes párbeszéd zajlott ezen az estén.

Szintén a hónap elején indult az a fejlesztés, ami a polgármesteri hivatal és a művelődési ház, illetve a Zagyvaparti Idősek Otthona új épületének hőszigetelését tartalmazza. Mint ahogy Önök is látják, lassan a befejezéshez közeledik ez a fejlesztés, amelytől a működési költségeink közel 50 %-os csökkenését várjuk. Itt szeretném megjegyezni, hogy a munkálatok miatt elsősorban a polgármesteri hivatal dolgozói illetve karbantartó munkásaink és a takarítószemélyzet munkájában történt változás, hiszen az építési munkálatok miatt nap mint nap kellett este és hajnalban takarítani, a karbantartó munkásaink pedig bútorok mozgatását voltak kénytelenek elviselni. Köszönöm odaadó munkájukat.

Tisztelt Olvasók!

Decemberben, az év utolsó hónapjában civil szervezeteink általában évzáró rendezvényt tartanak. Ebben az évben is így történt, és se szeri se száma nem volt a sok meghívásnak. Azokon a rendezvényeken, ahol részt vettem, megelégedést tapasztaltam, és különösen az óvodai karácsonyi ünnepség volt számomra nagy élmény, ahol is a közel kétszáz ifjú emberke önfeledten ünnepelte a karácsonyt. Természetesen a karácsonyvárást megelőzte egy nagyszabású önkormányzati rendezvénycsokor, amely az adventhez illetve a karácsonyhoz kapcsolódott. Jó érzés volt látni vasárnaponként azt a néhány száz embert, akik ezen részt vettek. Remélem, jól érezték magukat. Köszönöm a művelődési ház dolgozóinak, a fellépőknek, a tér díszítésében közreműködőknek, hogy ilyen élményben részesítettek bennünket.

Aztán volt még két olyan rendhagyó ünnepségünk is, mint az Újszász Városi Vasutas Sportegyesület fennállásának 90., illetve az Újszászi Híradó működésének 25. évfordulója. Jó volt látni az elmúlt évtizedek jól szereplő, ma már kissé „öregedő” sportolóit, sportvezetőit, és jó volt megtapasztalni azt is, hogy az Újszászi Híradót megteremtő és azóta üzemeltető kis csapat mennyire magáénak érzi ezt a munkát. Köszönöm a részvételt, és köszönöm a szervezők munkáját.

Számomra meglepő volt azt is látni, hogy a Fordulat tánccsoport jótékonysági rendezvényén mennyi szereplő és mennyi résztvevő volt jelen. Ez a jótékonysági rendezvény megteremtette azt az alapot, hogy ifjú táncosaink megmérettették magukat vidéki versenyeken. Köszönöm Tukacs Ági odaadó munkáját. Én korábban nem tudtam, hogy ennyi gyermeket tud erre a célra bevonni, illetve szabadidejüket így eltölteni.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt években hagyománnyá váló Magányosok karácsonyi ünnepségét, amit Fehérné Szekeres Zsuzsa teremtett meg, szintén új helyen kellett megrendezni. Ezt a rendezvényt nem a szociális alapellátásban dolgozó kollégák, hanem a művelődési ház munkatársai szervezték. Az itt fellépők közreműködését köszönöm, ugyanúgy, mint a szervezők munkáját.

Tisztelt Olvasók!

December 23-án részt vettem a Zagyvaparti Idősek Otthona karácsonyi rendezvényén, ahol részt vett Pócs János országgyűlési képviselő is. A dolgozók által adott műsor illetve a hittan oktatásban résztvevő gyermekek által előadott betlehemes játék úgy gondolom, mindenki számára élményszerű volt. Jó volt látni ezen a rendezvényen Miklós János plébános urat is, aki rendszeres résztvevője az intézményben tartandó egyházi eseményeknek.

Tisztelt Olvasóim!

Örömmel jelenthetem Önöknek, hogy a több hónap óta előkészítés alatt álló, Újszászon megvalósuló élelmiszeripari feldolgozó üzem megépítésére komoly döntést hozott a testület. A beruházó megvásárolta az ehhez szükséges egy hektáros területet, melynek megépítésére hamarosan pályázatot fog benyújtani. Reményeink szerint talán a következő évben a beruházási munkálatok itt is elkezdődnek. Azt is örömmel mondhatom el Önöknek, hogy települési önkormányzatunk a Belügyminisztériumtól 18 millió forint összegben kapott támogatást működési feladatainak ellátására. Többek között ennek az összegnek köszönhetően és az egész évi takarékos gazdálkodásunknak eredményeképpen ma úgy látom, hogy Újszász Város Önkormányzata az elmúlt évek legjobb költségvetési évét zárhatja majd le. Ebben az esetben is köszönöm Pócs János képviselő megértő, segítő közreműködését.

Tisztelt Olvasók!

Mint ahogy már korábban írtam, települési önkormányzatunk a megyei TOP keretében kíván benyújtani pályázatot a város belvízhelyzetének javítására. A hónap során a tervező céggel (KEVITERV-AKVA) egyeztetve, már a városgyűlésen elhangzott problémák megoldására és a korábbi terv módosítására is adott utasítást.

Tisztelt Olvasók!

Azt is láthatjuk, hogy a már sokszor szóba hozott homoktövis termesztés ebben az évben is jövedelmező lesz. Amit most megtapasztalunk, az a kereskedelmi vonal, amely megújításához úgy érzem, kellő információval rendelkezünk. Ez azt jelenti, hogy találkoztunk olyan partnerekkel, akik a kereskedői folyamatot jól ismerik, a gyümölcs feldolgozásához megfelelő létesítménnyel rendelkeznek, további eredményt illetve tartós partneri kapcsolatot tudunk elérni.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt időszakban sajnos településünk az országos médiába is bekerült. Ehhez a közlekedési ügyhöz annyit fűznék, hogy sajnos résztvevője voltam. Az ezzel kapcsolatos felelősségemet elismerve, mindazoktól kérek elnézést, akik korábban bíztak bennem. Az ügy jelenlegi állása szerint további információt nem tudok Önökkel megosztani, mivel az ügy még nincs lezárva. Természetesen a sérülttől és családjától is elnézést kértem, és minden segítséget megadok ahhoz, hogy fájdalmukat enyhítsem. Az biztos, hogy még az ellenségeknek sem kívánom azt, amin az elmúlt időszakban átmentem. Kérem megértésüket.

Tisztelt Olvasók!

Ezek után nem marad más hátra, mint hogy minden újszászinak és Újszászról elszármazottaknak is békés, boldog, egészségben megélt új évet kívánjak.

Köszönöm figyelmüket!

Molnár Péter
polgármester

 

Gyertyagyújtás advent második vasárnapján
(Fotó: Barta Imréné)

 

Az Aranyifjak Nyugdíjas Klub karácsonyi évzáróján

 

Papp Eszterrel, Újszász első diákolimpiai bajnokával az ÚVVSE közgyűlésén
(Fotó: Fehér Judit)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.