Tisztelt Olvasók!

Lassan itt az év vége, ennek ellenére nem mondhatjuk el, hogy minden feladatunkat elvégeztünk. A november eleji rendkívüli testületi ülésünkön döntöttünk arról, hogy a korábban már jelzett három utunknak az idei költségvetésből elkészítjük az alapját. Ezek a munkák folynak, és azt mondhatom, hogy lassan be is fejeződnek. Természetesen ez a három utca, vagyis az Alkotmány utca, Szászbereki utca és a Védgát sor, nem lesznek olyan minőségűek, mint amit esetleg el lehetne várni, de most az igazi cél az, hogy járhatóak legyenek. 

A hónap elején több olyan rendezvényünk is volt, amit szeretnék megemlíteni. Nagy örömömre szolgált, hogy a helyben működő pedagógiai szakszolgálat, amely a szolnokinak egy telephelye, szakmai fórumot szervezett. A korábbi években az oktatással összefüggő szakmai munka erősítését a nevelési központunk oldotta meg, és évente volt egy hetes periódus, amikor is az oktatásban dolgozó szakmai műhelyek beszámoltak, illetve átadták tudásukat. Erre a szakszolgálatra egyre nagyobb szükség van, és mindenképpen előnyös, hogy helyben is működik egy telephelye. Így azok a családok, ill. gyermekek, akik igénybe veszik, nem kell, hogy a megyeszékhelyre utazzanak. Nagyon köszönöm Bogdán Evelin igazgató asszonynak a szervezőmunkáját. 

A másik ilyen rendezvényünk Pócs János képviselőhöz fűződik. Arra kértem képviselő urat, hogy a 2014-2020-as vidékfejlesztési programot mutassa be a településünkön élő mezőgazdaságban dolgozó gazdáknak. Ebben a ciklusban a vidékfejlesztésre mintegy 1300 milliárd forint áll rendelkezésre, nagyon sok címszó alatt. Mivel korábban ugyanebben a témában hallottam képviselő úr  előadását, úgy gondoltam, hogy nálunk is meg kell egy ilyet szervezni, úgy, hogy legyen jelen pályázatíró illetve pénzügyi szervezet is. 

Remélem, hogy Pócs János előadása felkeltette a helyi gazdák érdeklődését, és azzal is könnyítünk helyzetükön, hogy a korában említett szervezeteken belül jelen volt a JÁSZ-TÉR Kft, illetve a helyi takarékszövetkezet képviselője is. Köszönöm, hogy elfogadták meghívásunkat, és természetesen köszönöm képviselő úrnak is, hogy időt szakított erre a rendezvényre. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap elején befejeződött a homoktövis ültetvény termésének betakarítása. Úgy ítélem meg, hogy ez az év már érzékelhető nyereséget hoz a településnek. Mintegy 330 q növényt szállítottunk el, melyből várhatóan 150 q hasznos gyümölcs nyerhető. Ennek eladási ára várhatóan 500-650 Ft között lesz kilogrammonként. Köszönöm az egész évben dolgozó közmunkások és a karbantartó dolgozók nagyszerű helytállását. 

Ismételten kiírtuk a közterület-felügyelői állásra pályázatunkat, most a korábbitól annyi az eltérés, hogy ez az álláshely középfokú végzettséggel is betölthető lesz. 

Tisztelt Olvasók! 

Így év végén több civil szervezetünk tartja évzáró rendezvényét. Nagyon örültem, hogy részese lehettem a Mozgássérültek JNSZ Megyei Egyesülete újszászi csoportjának rendezvényén. E rendezvény minden évben jól szervezetten és viszonylag nagy létszámmal kerül lebonyolításra, és általában nagyon jó hangulatban. Az egész éves szervezőmunkát köszönöm Ulviczki Józsefné Magdikának, és továbbra is számítok az ő munkájára. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során a legtöbb munkát az egészségügyi alapellátásunk szervezésével töltöttünk. Nagy örömömre szolgál, hogy Karácson János doktor úr az újonnan kialakított 4. sz. háziorvosi körzetre benyújtotta pályázatát, amelyet a testület el is fogadott. Köszönjük doktor úrnak, hogy tervein egy kicsit változtatva továbbra is vállalja ennek a körzetnek az ellátását, és persze köszönni kell a családnak és különösen feleségének, Évikének, hogy hozzájárultak ehhez a pluszmunkához. Bízom benne, hogy doktor úr még sokáig, erőben és egészségben, és ugyanazzal a felelősséggel és emberi támogatással fogja ellátni ezt a feladatot is, melyet már megszoktunk tőle. 

A másik gondunk e hónapban keletkezett. Bár ennek már voltak jelei korábban is. A 2. sz. fogászati körzetünk orvosa, dr. Ágotai Ede nyújtotta be lemondását a feladat-ellátási szerződés továbbvitelétől, 2015. december 1-jével. Jó néhányan az elmúlt években és néhány képviselőtársam is „segített” ennek a döntésnek a meghozatalában. Számomra érthetetlen és felháborító, hogy néhányan ennek a jól működő egészségügyi alapellátásnak mindenáron véget akarnak vetni. Azt gondolom, hogy csak a saját tapasztalatból szabad levonni konzekvenciát, és nem szabad mendemondákra adni, pláne nem szabad esetlegesen szervezetten rossz helyzetbe hozni a településen köztiszteletben álló egészségügyi alkalmazottakat. Egy picit helyettük is szégyellem magam. 

Tisztelt Olvasók! 

Nagy örömmel szeretném az Önök tudomására hozni, de azt gondolom, látják is, hogy a KEOP 5.7.0. számú pályázatunk kivitelezése mind a két helyen nagy erőkkel folyik. Bizakodom, hogy az időjárás engedi, hogy még ebben az évben befejezzük ezt a 142 millió forintos projektet. A műszaki tartalmáról még egyszer csak annyit, hogy a polgármesteri hivatal és művelődési ház nyílászáróinak cseréje, a falak külső szigetelése, a pince és a padlás szigetelése, illetve a Zagyvaparti Idősek Otthona B épületének külső hőszigetelése, illetve a padlástér és a pince hőszigetelése történik. 

Újszász nem tartozik azon települések közé, amelyek pályázhattak volna tüzelőtámogatásra. Ennek ellenére saját erőből kb. 400 családnak tudunk természetben támogatást nyújtani 6000 Ft értékben. Reméljük, ezzel a támogatással is sok családnak tudunk örömet szerezni és segíteni. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap végén két, elsősorban a Katolikus egyházzal kapcsolatos információt is szeretnék átadni. Az egyik a templom toronyórájának üzembe helyezése, melyet lakossági és civil támogatással finanszíroztak a szervezők. A másik a karácsonyra készülődve az adventi koszorú elhelyezése, gyertyáinak meggyújtása, melynek néhány művészeti együttes adja a keretét. Az első gyertya meggyújtása megtörtént. Nagy örömmel tapasztaltam, hogy viszonylag sokan részt vettek ezen a rendezvényen, mely terveinknek megfelelően ökumenikus rendezvénnyé változott, valódi közösségformáló eseményen vehettünk részt. Az egyháznak, de nekünk is törekednünk kell arra, hogy mai világunkban – mely sok esetben bizony nagyon negatív attitűddel rendelkezik –, adjunk más értelmet is. Erre kiváló lehetőség a karácsonyi ünnepek előtti áhítat és szeretet. 

Tisztelt Olvasók! 

Persze rossz hír minden hónapban adódik, hiszen most Győrfiné Bencsik Ildikótól búcsúztunk, aki nagyon fiatalon, az életéért küzdve hagyott itt minket. Családjának és szeretteinek őszinte részvétem. 

Tisztelt Olvasók! 

Lehet, hogy ez az újság már addig nem jelenik meg, de szeretném Önöket emlékeztetni arra, hogy december 8-án városgyűlést tartunk a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk, beszéljünk közös dolgainkról. 

A közelgő ünnepek alkalmából városunk minden lakójának, az elszármazottaknak, kellemes karácsonyi ünnepeket, és békés, boldog új esztendőt kívánok! 

Köszönöm figyelmüket. 

Molnár Péter
polgármester 

 

A sorstársak évzáróján

 

Nagy erőkkel folyik a polgármesteri hivatal nyílászáróinak cseréje

 

A pedagógiai szakszolgálati fórumon

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.