Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban embert próbáló időjárást éltünk meg. Ettől függetlenül, településünkön nagyon sok minden történt. A hónap elején tartottuk a köztisztviselők napját, melynek keretében a polgármesteri hivatal dolgozói egy budapesti kiránduláson vettek részt. Nosztalgiáztunk egy kicsit a libegőn, illetve az Úttörővasúton, és úgy érzem, hogy egy kellemes napot töltöttünk közösen, és a munka nemigen került szóba. Köszönöm minden kollégámnak azt az embert próbáló munkát, amit nap mint nap végeznek a város, az Önök érdekében. Bár a munkabér az elmúlt jó néhány évben nem emelkedett, mégis magas színvonalon, emberségesen végzik munkájukat. 

A hónap elején indult az ún. diák munka is. A munkaügyi központ által biztosított viszonylag kis létszám miatt a diákok csak két hetet dolgoznak, illetve néhányuknak még erre az időszakra is az önkormányzat állja a bérét. Annak azért örülök, hogy aki jelentkezett, mindenki kap lehetőséget. 

A hónap elején tartotta a helyi vasutas nyugdíjas klub a vasutasnapi megemlékezését. Örülök, hogy működnek, és nagyon sok nyugdíjas kollégának tudnak segítséget nyújtani a bürokrácia útvesztőjében. A klubbal az önkormányzat kapcsolata rendszeres, és részünkről minden támogatást megadunk a további működésükhöz. 

Tisztelt Olvasók! 

Nem múlhat el úgy hónap, hogy ne köszönthessünk az itt élő szép korúak közül néhány embert. Ebben a hónapban Tóth Józsefné Marika nénit köszöntöttük 90. születésnapján. A családja körében eltöltött rövid idő egy olyan embert ismertetett meg velem, aki az élete során rengeteget dolgozott, bár ma már néhány betegséggel küszködik, de családja körében jól látja még a mai világot is. Gratulálok neki és családjának. 

Ugyanígy szeretném megköszönni Hudák Pálné Mártika néni 102. születésnapi ünneplésének megszervezését is a családjának. Nagyon remélem, hogy sokáig tudjuk még őt köszönteni, hiszen az életkorához képest jó egészségben és szellemi frissességben éli életét. 

És természetesen ahol születnek, ott sajnos haláleset is történik. Ebben a hónapban búcsúztattuk Vásár Andrásné Marika nénit, aki nem túl rég vette át az önkormányzat által odaítélt szakmai díját. Nagyon sajnáljuk, hiszen Marika néni nem volt még idős, és én mindig „nagyhangú”, vidám embernek ismertem. Emlékét megőrizzük. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során meghívtam egy beszélgetésre Pócs János képviselőt. Egyeztettünk azokról a kérdésekről, amelyekben ő személy szerint tud segíteni a város céljainak elérése érdekében. A képviselő úr ilyenkor többoldalas feljegyzést kap tőlem, és bízom benne, hogy tud segíteni, mert hogy akar, az egyértelmű. Ebből a szempontból az azóta eltelt időszakban történt néhány döntése a kormánynak, így örömmel jelenthetem, hogy a szociális otthon felújításához benyújtott további támogatási igényünket a közreműködő szervezet által küldött értesítés szerint elfogadták. A város számára ez 23 millió forint további támogatást jelent, amely nagyban megkönnyíti az idei költségvetési évünket. 

Volt egy kevésbé pozitív döntése is a kormánynak, melynek értelmében a város működési költségeihez való hozzájárulást az első körben nem fogadta el. 

Tisztelt Olvasók! 

A hónap során – mint azt már korábban jeleztük – új gazdája lett a Rózsa Imre Középiskola és Kollégiumnak. A korábbiaktól eltérően nem a KLIK-hez, hanem a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fog tartozni az intézmény, azon belül pedig a Szolnoki Szakképzési Központhoz. A vagyonátadási szerződések kialakítása megkezdődött. A központ vezetője Hicsó György, úgy érzem jó partnere lesz az iskola vezetésének és az önkormányzatnak is. 

Tisztelt Olvasók! 

Ha nyár, akkor parlagfű irtás. A megyei önkormányzattól nyert pályázatunk végrehajtása lassan befejeződik, melynek értelmében közmunkásaink segítségével a fertőzött területeket lekaszáltuk. Így a vásártér területe, a régi szeméttároló területe került a munka során tisztításra. 

Korábban már jeleztem, hogy meg fog változni a hulladékszállítás rendje és minősége a településen. Információim szerint augusztus elején fog érkezni településünkre az a 2500 db 120 literes hulladéktároló, melyben várhatóan 2016. január 1-jétől kezdődően elindul a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés. Addig természetesen további információt fogunk a település lakói felé eljuttatni, hiszen ennek a gyűjtési formának az előnyeit csak Önökkel közösen tudjuk majd a gyakorlatban megvalósítani. 

Tisztelt Olvasók! 

Az elmúlt időszakban több nagy rendezvényen vehettem részt. Többedmagammal képviselhettem Újszász várost a XXI. Jász Világtalálkozón. Az itt szerepet vállaló szervezeteink, így a szociális otthon konyhája, amely első díjat nyert a főzőversenyen, a kiállításra érkező helyi művészeink, a táncegyüttesünk, öregbítették településünk hírnevét. 

Ugyanígy képviseltem városunkat a III. Kerületi Arató versenyen, Jászapátin, illetve a Magyar Kenyér ünnepén. Ez a rendezvény számomra újdonság volt, mindenesetre egy nagyszabású, nagyon sok nézőt vonzó rendezvény volt. Köszönöm a meghívást a szervezőknek. 

Nagy sikerrel került lebonyolításra a XX. Hungarian Open Magyar Nyílt Lábtoll-labda Bajnokság. A közel egyhetes rendezvénysorozat lehetőséget adott a sportoláson túl az ország megismerésére a szűkebb és tágabb környezetünkben. Mivel elég sok időt töltöttem én is a rendezvényen, tudom és láttam, hogy micsoda óriási munkát végeztek a szervezők, hogy minden frappánsan és időben meglegyen. Új színfoltja volt a rendezvénynek, hogy a XX. évfordulót tűzijátékkal zárták, mely szerintem sokunk örömére szolgált. Az már majdnem természetes, hogy a díjak nagy részét az újszászi sportolók szerzik meg, de hát ezért az év során nagyon sokat kell tenni. Örültem annak, hogy szinte minden induló kapott – ha csak jelképesen is – elismerést. Ez ennek a sportágnak a velejárója. Így aztán különösen köszönöm Fehér Jánosnak és családjának, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség tagjainak és minden kedves segítőnek, hogy ezt a néhány napot ilyenné tették. 

Tisztelt Olvasóim! 

Az elmúlt kiadványunkban egy nem nagyon kívánatos esemény volt jelen. Itt a Petrik Ferenc képviselő kontra Dentál Bt. sajtó helyreigazításra gondolok. Mivel az újság önkormányzati kiadású, így nagyon sommásan annyit szeretnék hozzáfűzni, bizony a sajtó nyilvánosság és a közélet okozhat néha problémát, ha valaki nem teljesen gondolja át, hogy véleményével milyen kárt okozhat másoknak. Különösen akkor, hogyha ez a vélemény nem teljesen tükrözi a valóságot, az igazságot. Természetesen ezeket nagyon nehéz megítélni, de úgy gondolom, hogy törekedni kell arra, hogy véleményünkkel ne sározzunk be másokat, hiszen mindahányan emberből vagyunk. 

Tisztelt Olvasók! 

Még valamit a most folyó munkákról. Karbantartóink a nyári szabadságolások alatt több területen dolgoztak és dolgoznak. Így a festési munkálatokat elvégezték a Kertvárosi Óvodában, részben a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában, és teljes festésre került sor a Bajcsy úti óvodában. A diákmunkások bevonásával a közeljövőben felújítjuk a Vörösmarty Mihály Általános Iskola kerítését és a Kertvárosi Óvoda kerítését is. 

A Szabadság tér 4. alá tervezett egészségügyi központ tervezői munkálatai javában folynak, illetve már egy vázlat is elkészült, melyet hamarosan be fogunk mutatni a településen élőknek. Az Erkel Ferenc u. 3. sz. alatt található fogorvosi és védőnői szolgálat épületének felújítása is terveink között szerepel, melynek a vázlatterve szintén elkészült. Augusztus hónapban a Vásártéren felhalmozódott inert hulladék feldolgozása is megkezdődik, illetve talán be is fejeződik, melyből három út alapját szeretnénk elkészíttetni. Természetesen több területen végzünk előkészítő munkát a gazdaságfejlesztés vonalán. Így az előzetes döntések alapján egy beruházáshoz szeretnénk területet biztosítani, illetve a korábban kialakított ipari területről jelen pillanatban több beruházóval tárgyalunk olyan üzemek létrehozásáról, amely nagyban enyhítené a város munkahelyi lehetőségeit, illetve növelné a település iparűzési adó bevételét. 

Tisztelt Olvasók! 

Még egy gondolat az elmúlt hónapról. Nagy öröm volt számomra, hogy több civil szervezet, illetve egyházi szervezésben biztosítottak az itt élő gyermekeknek táborozási lehetőséget. Amennyiben kérték, minden esetben segítettük ezt a törekvést, hiszen ezek a lehetőségek a lehető legolcsóbbak voltak, mégis pihenés, a szabadidő jobb eltöltését biztosították az itt élő gyermekek részére. Köszönöm minden szervező munkáját, amelyet önkéntesen vállaltak. 

Tisztelt Olvasók! 

A nyár további részére kellemes időtöltést kívánok, és várom Önöket majd az augusztus 19-én este rendezendő Szent István napi megemlékezésre. 

Molnár Péter
polgármester 

 

A 90 éves Tóth Józsefné köszöntése
(Fotó: Fehér Judit)

 

A 102 éves Hudák Pálné születésnapján
(Fotó: Konka Csaba)

 

Pócs János országgyűlési képviselő is meglátogatta Hungarian Opent
(Fotó: Kézér Zsolt)

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.