Tisztelt Olvasók!

Az első nyári hónapban, oktatási rendszereinkben elballagnak kis- és nagydiákjaink, és az évzáró ünnepélyen búcsúznak az elmúlt tanévtől. Nos, ez így történt nálunk is az elmúlt hónapban. Diákjaink nagy része sikerrel vette a reá mért akadályokat, és bizony vannak néhányan, akik a vakáció alatt is remélem, szorgalmasan tanulnak. Az idei évzárók során különleges élményem volt, hogy több területről is hallottam és láttam azokat a nyugdíjba vonuló kollégákat, akik az elmúlt évtizedekben sokat tettek a település oktatási rendszerében. Most elsősorban nekik szeretnék gratulálni, és hosszú, egészségben eltöltött nyugdíjas éveket kívánni.

Ebben a hónapban két testületi ülésünk is volt, amelynek döntéseiről néhány információt szeretnék közölni. Az elmúlt hetekben gőzerővel dolgoztunk azokon a pályázati lehetőségeken, amelyeket a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium hirdetett meg. Mint azt már korábban is jeleztem, és most örömmel jelenthetem Önöknek, hogy három pályázati területre adtuk be a város igényeit. Így az Erkel Ferenc út 3. sz. alatti védőnői szolgálat épületének felújítására, melynek önereje a 30 millió forint 15 %-a, a Városi Sportcsarnok bővítésére, melynek önereje a pályázott összeg – 20 millió forint – 25 %-a, illetve a Horgász út felújítására, mely 15 millió forintos összeg 25 %-a. A testület arról is döntött, hogy az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola működtetését továbbra is finanszírozza. Ezek úgy gondolom, megnyugtató gondolatok, bízunk benne, hogy a település – ha nem is mind a három pályázatot – de egy-kettőt biztosan nyerni fog.

Tisztelt Olvasók!

A korábbi információ korrigálása arról szól, hogy az 1. sz. fogorvosi körzetünkben a helyettesítés június 15-ével megkezdődött. Bátran ajánlhatom Önöknek a helyettesítésben dolgozó fogorvosokat, hiszen ők bár fiatalok, de jó néhány éve a praxisban dolgoznak, és jól. Persze ide tartozik az a gondolat is, amelyet az előző lapszámunkban Petrik Ferenc képviselőtársam jegyzett. Nem kívánok állást foglalni ebben a kérdésben, és nagyon kommentálni sem szeretném, mert információim szerint az érdekeltek ezt megtették és megteszik. De arra azért szeretném emlékeztetni képviselőtársamat, hogy az egyik elmúlt testületi ülésen felmerülő probléma kapcsán azt mondotta, hogy az ő 25 éves testületi tagsága ideje alatt ilyen személyeskedést még nem tapasztalt. Nos, ez az eset egy kicsit fölülmúlja az akkorit.

Tisztelt Olvasók!

A hónap során több olyan esemény történt, amely a Zagyvaparti Idősek Otthonához kapcsolódik. Az intézmény június 23-án ünnepelte a fennállásának 55. évfordulóját. Az intézményben dolgozók és az első számú vezetők példamutatóan végezték az elmúlt időszakban munkájukat. Az összetartó erő, amely jellemzi ezt az intézményt, szintén példamutató. Nemcsak az elmúlt időszakban bizonyították – még a nyugdíjasok is azt, hogy ez az intézmény a „sajátjuk”. És én ugyanígy gondolom, hogy ez az intézmény Újszász város önkormányzatáé. Ezt bizonyították jelenleg is, amikor a munkatársaknak egy könnyed délutánt biztosítottak, és szakmailag is alátámasztották, hogy nem túl régen az ellátott-jogi vonalról meghirdetett rajz- és versmondó versenyt ebben az intézményben zárták le egy kiállítással egybekötve. Volt újszászi nyertes is, de azt gondolom, hogy mindannyian nyertesek vagyunk, hiszen az intézményben ápoltaknak – és nemcsak nálunk – nagy élményt nyújt, ha odafigyelnek rájuk, mert ezzel is segítjük az ő életüket, gyógyulásukat. És hogy az intézményekben, így nálunk is, a korábbi 55 év három emberhez kapcsolható, ez pedig azt jelzi, hogy a döntéshozók, amikor döntöttek, jól döntöttek. Így Bajnai Laci bácsi 25 évet, Mérész Jóska másik 25 évet, és reményeink szerint Nyitrainé Kiss Katika következő 25 éve jelzi majd az intézmény fejlődését. Köszönöm nekik is, és ezúton is gratulálok.

Tisztelt Olvasók!

A hónap második testületi ülésén is igen sok döntést hozott a testület. Tárgyalta és elfogadta a város 2014. évről szóló közbiztonsági beszámolókat, és megköszönte az elmúlt évben végzett munkáját az Újszászi Rendőrőrsnek, a Városi Polgárőr Egyesületnek és a Közbiztonságért Alapítványnak. Azt gondolom, hogy a településen élők is érzik, hogy az elmúlt két évben a közbiztonság területén javulás történt. Ezt mutatják a bűnelkövetés számai, és azt gondolom, hogy a szubjektív biztonságérzet is javult a településen. Természetesen nem lehetünk nyugodtak. A tavalyi év értékelése után a testület arról is hozott döntést, hogy rövid időn belül megalkotja a város közbiztonsági koncepcióját. Ehhez felhívással fordulunk a településen élőkhöz, a civil szervezetekhez, és elsősorban a rendvédelemmel foglalkozó szervezetekhez, hogy rövid időn belül adjanak javaslatot, hogy mi kerüljön bele véglegesen ebbe a koncepcióba. Remélem, e közös munkánkat szeptemberben megkoronázhatjuk, amikor is elfogadjuk a koncepciót.

Ezen a testületi ülésen fogadtuk el az Újszászi Városi Vasutas Sportegyesület és a Piac Kft. beszámolóját is. A sportegyesület szinte minden szakosztálya jól teljesített. A szakosztályokban több száz fiatal, újszászi gyermek tölti el szabadidejét, ezért a vezetőket kellene dicsérni, de én elsősorban a szülőket szeretném megdicsérni, akik hetente több alkalommal helyben, vagy a vidéki sporteseményekre elkísérik gyermekeiket, egy olyan célt adva a fiataloknak, hogy úgyis el lehet tölteni a szabadidőt, hogy közben erősödünk, vagy közben rendet és fegyelmet tanulunk, és jól érezzük magunkat egymással.

A Piaccsarnok Kft. beszámolója során több olyan dologra is figyelemfelhívás került, ami a napi életet a piac területén zavarja. Ezek közül voltak nagyon fontos dolgok is, ami elsősorban a piac működtetésének körülményeire utaltak. Továbbra is a legnagyobb gondnak azt tartjuk, hogy a piac területén nincs megfelelő színvonalú mosdóhelyiség. Erre már többször próbáltunk megoldást találni, remélem a Kft. ügyvezető igazgatójával erről is meg tudunk egyezni.

Tisztelt Olvasók!

És ezen a testületi ülésünkön döntöttünk arról is, hogy ebben az évben kik lesznek a város kitüntetettjei. Mivel a város díszpolgári címre nem érkezett javaslat, így ebben az ügyben nem kellett dönteni. A többi kategóriában minden esetben többségi vélemény született. Gratulálok a kitüntetetteknek, az egyéni jelölteknek, és a kollektíváknak is.

Tisztelt Olvasók!

Bár sok információnk nem állt rendelkezésre, de elkezdtük a hónap során a nyári diákmunka szervezését is. Közel 60 diák jelezte, hogy szeretne a nyári munkában részt venni, de erre a Munkaügyi Központtól 10 fő foglalkoztatására kaptunk lehetőséget. Ezért azt a döntést hoztam, hogy kéthetes váltásban két hónapon keresztül 40 főt alkalmazunk, a többi jelentkező alkalmazását pedig az önkormányzat ajánlotta fel. Tehát elvileg minden gyermeket alkalmazunk, minden családból legalább egy fővel ebben a foglalkoztatási formában.

Tisztelt Olvasók!

Néhány rendezvényről szeretnék még szót ejteni. Az elmúlt években rendszeresen találkozom az általános iskolából ballagók legjobbjaival. Így volt ez most is, egy néhány órás kellemes beszélgetés zajlott le a most végzett legkiválóbbakkal. Gratulálok a családnak, osztályfőnököknek, illetve ezeknek a gyönyörű fiataloknak. További sok sikert!

Szintén ebben a hónapban zajlott le az Apák napi ünnepség, ami szerintem igen jó hangulatban telt el. Köszönöm a Zagyva Menti Integrált Központ vezetőjének és munkatársainak, valamint a konyha dolgozóinak önzetlen munkáját. Ugyanígy szeretném megköszönni a művelődési ház dolgozóinak a lebonyolításhoz szükséges teendők elvégzését.

Tisztelt Olvasók!

Ebben a hónapban is volt egy olyan velünk élő személy, aki most töltötte be a 90. életévét. Ő Kiss Árpád Széchenyi úti lakos. Ezúton is szeretnék jó egészséget és hosszú életet kívánni őrnagy úrnak, hiszen ő több mint 20 évig volt a szolnoki vasútállomáson működő rendőrség parancsnoka. A kedves feleségének és családtagjainak is kívánok egészségben és boldogságban megélt hosszú életet.

Tisztelt Olvasók!

Az elmúlt időszakban, mint ahogy erről kaptak már korábban információt, tudják, hogy az elmúlt évek pályázatainak lezárásán dolgoztunk, illetve az új pályázatok előkészítésén. Amiről kevesebb szó esett, azok a pályázati célok, amelyek elsősorban a Szolnok Kistérség, illetve Szolnok Járás települései közösen nyújtottak be, általában Szolnok Város Önkormányzatának gesztorálásával. Röviden a mai helyzetről. Nem túl régen fejeződött be az az egészségügyi pályázat, mely során a járáshoz tartozó települések lakóinak nyújtottak egészségügyi felvilágosítást, amely elsősorban a prevencióról szólt. Ennek keretében létrejött a járásban az Egészségügyi Fejlesztési Intézet, melynek szervezésében nem túl régen nálunk járt dr. Bene Ildikó képviselőasszony is. Egy másik pályázat, amelyet szintén ez a társulás nyert meg – melynek indítása a napokban történt –, ez EGYÜTT-ES-ÉLY. Ez a mozaikszó megadja a tartalmat is, hiszen az esélyegyenlőség biztosítására próbálja a megoldást megtalálni a járás területén. A munka most kezdődik, amelyben településünk is részt vesz, mind az önkormányzat, mind a szociális alapellátást végző Zagyva Menti Integrált Központ közreműködésével. A végső cél, hogy minden település számára álljon rendelkezésre olyan esélyegyenlőségi koncepció, melynek végrehajtása során minden bevonható csoportban nőhet az esélyegyenlőség. És a harmadik ilyen közös pályázati konstrukció a Szolnok Térségi Regionális Hulladékgazdálkodási Rendszer fejlesztése eszközbeszerzéssel. Ez a program közel egy milliárd forintot fektet be a pályázatba, melynek során elsősorban a szelektív szemétszállítás házhoz történő megvalósításával számol. Ez azt jelenti a településen élőknek, hogy minden család fog kapni egy 120 literes hulladékszállító edényt, ingyenesen. Ebben az edényben kell majd gyűjteni elsősorban a csomagolóanyagokat, papír, fém és műanyag hulladékot. Ezek elszállítása rendszeresen és ingyenesen fog történni. A pályázat tartalmazza ezen túlmenően a tudatformálást is, hiszen a nélkül ez a rendszer nem működne kellő hatékonysággal. Erről a későbbiekben fognak tájékoztatást kapni. Ami még ide tartozik az, hogy az üveg begyűjtése várhatóan a most meglévő gyűjtőszigeteken kerül megoldásra.

Tisztelt Olvasók!

A Köztisztviselők napja alkalmából köszöntöm munkatársaimat, valamennyiüknek kitartást, jó egészséget kívánok!
Köszönöm figyelmüket, kellemes nyaralást kívánok!

Molnár Péter
polgármester 

 

A 90 éves Kiss Árpád köszöntése

 

Apák napján

 

Újszászra érkezett a Nemzeti Bor Maraton

 

Kitűnő tanulók és tanáraik

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.