Tisztelt Olvasók!

Egy hónap nem nagy idő, de a település életében nagyon sok minden történik. A májusi hónapban kimondottan nagy horderejű és fontos döntéseket kellett meghoznunk a település érdekében, elsősorban az egészségügyi alapellátás biztosításáért. Az első ilyen – gondolom mindenkit érdeklő – döntési helyzetünk az 1. sz. fogorvosi ellátás helyettesítésének betöltéséről szólt. Mint köztudott, dr. Muhi Katalin fogorvos asszony július 1-jével felmondta a korábbi ellátási szerződést. A helyettesítésről a városi önkormányzatnak kell döntést hozni. A hivatal több munkatársa, így elsősorban Göblyös Mónika aljegyző napokon, heteken át csak telefonált. Végül olyan tervezetet terjesztettünk a testület elé döntésre, amely várhatóan hosszú évekre meg fogja oldani a körzet ellátását. Július 1-jétől a FortunaDent Kft-vel kötöttünk szerződést, melynek a működési engedélyeztetését is lefolytattuk. Így a helyettesítésnek gyakorlatilag nincs akadálya. Két új fogorvos fog dolgozni az alapellátásban, dr. Illyés Kinga és dr. Vincze Mátyás. Ők fölváltva, heti 30 órában látják el ezt a feladatot. Megköszönöm minden közreműködőnek az aktív munkáját, és köszönöm a helyettesítést ellátó kft. ügyvezetőjének, Bacskai Jánosnak a pozitív hozzáállását. Kérem, fogadják őket szeretettel, hiszen fiatal, de képzett fogszakorvosokról van szó, akik örömmel jönnek településünkre.

Tisztelt Olvasók!

A másik, szintén egészségüggyel kapcsolatos problémát a központi ügyelet további ellátása okozta. A korábban a feladatellátásra közbeszerzésre Live08 Kft. bejelentette, hogy a korábbi feltételek mellett nem tudja ellátni ezt a feladatot. Tájékoztatásul mondom, hogy a központi ügyelet ellátását Szolnok város gesztorálásával a kistérség társulása több településével közösen oldottuk eddig meg. Ha egy település, mint pl. Újszász is egyedül lenne kénytelen megoldani ezt a feladatot, úgy ez havi szinten minimum 2,5 millió forintba kerülne. Jelenleg a társulás ezt a településünknek éves szinten 987 ezer forintért végzi. Mivel a szakemberellátás a jelenlegi bérezés mellett nem volt tovább biztosítható, ezért át lett szervezve a központi ügyelet, illetve óradíjemelésre került sor. A döntés lényege az volt, hogy az eddigi díj ellenében a továbbiakban éves szinten a településünket érintő befizetés 2 240 ezer forint lesz. A döntés úgy szól, hogy ez a díj október 31-ig esedékes, közben pedig lefolytatunk egy új közbeszerzési eljárást. Reményeink szerint ennél a díjnál azért kevesebbet kell majd fizetnünk a továbbiakban a központi orvosi ügyelet ellátásáért. A mostani díjazás egyébként az orvosok részére a korábbi 1900 Ft/óra helyett 3000 Ft/óra díjjal számol, illetve a szakdolgozói 850 Ft/óra helyett, 1800 Ft/óradíjjal kalkulál.

Tisztelt Olvasók!

A hónap egyik legnagyobb eredményét a napokban kaptuk meg, melyben arról értesített bennünket a Járási Építésügyi Hivatal, hogy a Zagyvaparti Idősek Otthonának megvan a végleges és jogerős használatbavételi engedélye. Az eljárás során sajnos azért anyagiakat is kellett áldoznunk, hiszen a tűzi víz tároló eléréséhez mintegy 40 m utat kellett építenünk, illetve a tűz gátló ajtók mágneses rögzítéséhez mintegy 300 ezer forintot kellett befektetnünk. A lényeg azonban az, hogy a pályázati kiírás feltételeinek megfeleltünk, hiszen május 31-ével már rendelkeztünk a jogerős használatbavételi engedéllyel. A továbbiakban az állandó működési engedély megszerzésére kell összpontosítanunk.

Tisztelt Olvasók!

A településünk számára igen fontossá fog válni hamarosan a homoktövis ültetvényünk. Azt nem mondom, hogy az elmúlt három évben nem voltak gondjaink, de úgy tűnik, erre az évre talán jobb kilátásaink vannak. Az elmúlt időszakban kötöttünk a területre egy jégkárbiztosítást, illetve benyújtottuk a terület egységes támogatási rendszerében a földalapú támogatás, illetve a kiegészítő gyümölcstermesztési igényünket. Amennyiben a támogatást megkapjuk, úgy a következő öt évben éves szinten három millió forint támogatást kaphatunk a területre. A tavaszi munkák során levágott nyesedéket a területünkön felaprítottuk, és Szentesre szállítottuk, ahol ebből pellet készül. A nyesedék mennyisége 120 q volt.

Tisztelt Olvasók!

Az idei fejlesztési terveink között három új elemet tudok elmondani. Az Önkormányzati és a Gazdasági Minisztérium által kiírt pályázatok közül az alábbi három témára szeretnénk pályázni, melynek a beadási határideje június 9-e.

  • A Horgász út felújítása, aszfaltozása. Pályázati lehetőség 15 millió forint.
  • Az Erkel Ferenc út 3. sz. alatt található fogorvosi és védőnői szolgálat helyét biztosító épület energetikai felújítása. Elérhető pályázati összeg 30 millió forint.
  • A Városi Sportcsarnok bővítése. Elérhető pályázati összeg 20 millió forint.

Gondolom, az itt élők értik azt, hogy miért fontosak a megjelölt célok, mindenesetre a tervező munkák folynak, és hamarosan soron kívüli testületi ülés fog dönteni a beadandó pályázatokról.

Tisztelt Olvasók!

Kicsit a civil szféráról. Május 21-én vendégünk volt a művelődési házban dr. Bene Ildikó képviselő asszony, aki a Szolnoki Kistérség Egészségügyi Fejlesztési Intézet felkérésére adott egészségügyi felvilágosítást. Köszönjük díszpolgárunk remek előadását, melyben a mai élet legfontosabb egészségügyi problémáiról szólt, illetve az egészségünk gyakorlatban történő megőrzéséről. Kár, hogy viszonylag kevesen voltunk. Köszönjük az előadás megszervezését.

A Százszorszép Népdalkör sok helyen járt ebben a hónapban. Többek között részt vett egy besenyszögi ünnepségen, járt és jól szerepelt a palicsi testvérvárosunkban, illetve május 28-án részt vett Pócs János képviselő úr meghívására egy országházi kiránduláson. És emellett hozzá kell, hogy tegyem, tudomásom szerint július első felében részt vesznek ők is erdélyi testvértelepülésünk, Csíkcsicsó falunapján. Gratulálok nekik, hiszen nemcsak énekhangjukkal, hanem a népviseletükkel is viszik a Jászság, így Újszász hírét a világba.

Tisztelt Olvasók!

A hónap végén tartotta az Újszász Városi Vasutas Sportegyesület közgyűlését. Remek teljesítményekről kaphattunk információt. Így gratulálok sakk szakosztályunknak, hogy megnyerte az NB II-es bajnokságot, így ismételten indulni fog az NB I/b-ben. Jól szerepeltek a lábtoll-labdázóink szinte minden korosztályban. A versenyzőket, illetve Fehér Jánost illeti dicséret. Minden sportágunkban fegyelmezett, jó munka folyt, és emellett a szakosztályok – kihasználva minden lehetőséget –, a fejlesztésekkel is foglalkoznak. Itt elsősorban a városi sportpályát szeretném kiemelni, ahol a szisztematikus, tervszerű munka ma már meglátszódik, hiszen a sporttelep szinte teljesen megújult. A sport az önkormányzat számára kiemelt terület, és azt láthatjuk, hogy az önkormányzat támogatása jó termőtalajra talált. Gratulálok minden szakosztályban dolgozó vezetőnek és sportolónak.

Tisztelt Olvasók!

Idén is megrendeztük a hagyományos városi anyák napi ünnepséget. Úgy gondolom, a résztvevők igen jól érezhették magukat, hiszen egy felszabadult, kellemes hangulatú délutánt tudtunk egymással tölteni. Köszönöm a Zagyva Menti Integrált Központ és a művelődési ház dolgozóinak szervezőmunkáját, mellyel nagyon sok résztvevő számára adtak felejthetetlen élményt. Ugyanígy szeretnénk hagyományossá tenni a gyermeknapi megemlékezést is. Ebben az évben a Kertvárosban, a Táncsics úti sport- és szabadidő központban rendeztük ezt meg, ahol nagyon sok gyermek, szülő, nagymama töltött el kellemes órákat. Köszönöm a szervezők munkáját.

Köszönöm figyelmüket.

Molnár Péter
polgármester

 

Dr. Bene Ildikó előadásán
(Fotó: Krassóiné Gyüre Rozália)

 

Az UVVSE küldöttgyűlésén a díjazott Farkas Lillával
(Fotó: Fehér János)

 

Anyáknapi köszöntés

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.