Honlap Események Szent Iván-éjjelén
Szent Iván-éjjelén Nyomtat Email
Információk - Események
2010 június 30., szerda 18:07

Úgy tartották, hogy ezen az éjjelen bármi megtörténhet. Az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta a Nap küzdelmének tekintették a sötétséggel szemben, azért is gyújtottak tüzet, hogy segítsék őt ebben. Számtalan hagyomány kötődik a nyári napfordulóhoz, sok írót, költőt és zenészt megihletett már. Az idén úgy gondoltuk, mi is hozzáteszünk valamit ehhez az éjszakához, megpróbáltunk varázslatot csempészni bele.

Június 19-ét lázas készülődés előzte meg a Nosza Mami, a Senora és a Sparkling Diamonds tánccsoportoknál. A rendezvény, amely a Szent Iván-éji Álom címet viselte, egy olyan kezdeményezés része, melyből külön-külön kivettük már a részünket, de ezúttal közösen vágtunk a feladatba. Korábbi gyűjtéseink eredményeként mindenekelőtt meg kell említeni, hogy ezen az estén már olyan függöny gördült szét nézőink szeme előtt, mely egyetlen gombnyomással működik. Mi megálmodtuk, Önök segítettek, Bakó Pál, Bakó Gyula, Kaló Hajnalka és Nyíri Lajos pedig formába öntötték nekünk. Köszönjük.

Forró táncok, varázslat, virágok, pillangók, barátok, család, szerelem, tündérek és mese – ha csak néhány rövid szóval kellene jellemeznem az estét –, ezek elegendőek is lennének. De mindenképpen szeretném bővebben megosztani az olvasókkal ezt az élményt:

Ezúttal is igyekeztünk bevonni Újszász tehetségeit, de szerettük volna megmutatni, hogy a környező településeken is ígéretes fiatalok élnek és alkotnak. Nekik pedig bemutatni Újszászt és a közönséget, akikkel együtt valósítjuk meg céljainkat. El is fogadták a meghívásunkat. Így álhatott ugyanazon estén Jászapáti, Szolnok, Cegléd és Újszász jövője a színpadon.

 

Fotó: Fehér Judit

 

Természetesen nem tudtunk elszakadni saját szenvedélyünktől: most is a táncé volt a főszerep. Ezúttal az UGSZI Dance szép leányzói, a nagy múlttal rendelkező, sok tehetséget felvonultató Fire Dance középső csoportja, a fiatalosan pezsgő Nosza Mamik, az életművész Senorák és a Sparkling Diamonds pillangóvá vált fiataljai képviselték Újszász minden táncosát. Valódi latin szenvedéllyel perdült a színpadon Kis Nikolett és Csávás László, akik Jászapátiról érkeztek hozzánk. A szolnoki Habybi hastánccsoport pedig keleti fantáziával színezte esténket. De nem lehetett volna mindez a Szent Iván-éji álom igazi tündérek nélkül, akik már mesénk elején elvarázsoltak mindenkit: Oláh Eszter, Sipos Kitti, Makai Lea és Berta Lilla.

Zene nélkül nincs tánc sem, vagy ha van is, nem az igazi. Ezért szívünkhöz éppoly közel áll ez is. Forika Attila volt az újszásziak közül, aki megörvendeztetett minket hangjával és gitárjátékával. Obrácz-Nagy Ági és Szabó Adél Ceglédről érkeztek hozzánk, hogy bemutassák, a tehetség önmagában nem elég, kitartó munka vezet annak tökéletesítéséhez. Hegedűik hangja nem először, és reméljük, nem is utoljára csendült fel művelődési házunkban. Jászapátin is hagyományai vannak a zenei nevelésnek, ennek köszönhető, hogy mindjárt három szép lány sietett énekhangjával a segítségünkre, az önök szórakoztatására: Nagypál Ági egyedül, Jámbor Judit és Báthor Anett pedig együtt álltak színpadra.

A próza sem maradhat el egy igazi Szent Iván-éjjelen. Csupán egyetlen bátor jelentkezőnk akadt: Ágotai Csenge biztosított nekünk egy kis változatosságot.

Köszönet Borsos Ferencnek és Kovács Nándornak a hangosításért. Köszönet a művelődési házunk dolgozóinak, illetve azoknak, akik a szervezők ruháit elkészítették: Simon Mihályné Marikának és Tukacsné Horkai Ágnesnek. Nem feledkezhetünk meg táncpartnereinkről sem, akik kisegítettek minket reneszánsz nyitótáncunkban: Kaló István, Németh József és Kovács Sándor.

Ezen az estén mesébe próbáltuk szőni különálló történeteinket. Ehhez elengedhetetlen volt két főszereplőnk, az események narrátorai: Turza Róbert és Urbán-Pap Tibor. Köszönjük, hogy elvállalták és teljesítették is ezt az újszerű kihívást.

Szent Iván éjjelén Újszászon is tüzet gyújtunk minden évben. Ezúttal is megtettük a piactéren, ahol vendégeink a jegyeikért cserébe egy-egy lángost fogyaszthattak el. Köszönet illeti Bakos Sándort, hogy lehetővé tette számunkra, hogy ezt ajándékozhassuk.

Műsorunk után a további szórakoztatásról a ZaFire miskolci tűztáncosok és a Liliom Hagyományőrző Néptánccsoport gondoskodott. Sikerült a jó hangulatot megtartaniuk.

Sajnos nálunk nem csak a tűzgyújtásnak vannak hagyományai, hanem annak is, hogy kevesen veszünk részt rajta. Most sem voltunk tömegben, de örömmel láttuk, hogy jóval többen, mint eddig bármikor. Jó előre, jövőre invitálunk hát mindenkit: érdemes eljönni, mert ennek az éjszakának a hangulata nem fogható a többiéhez. Most különösen körüllengte valami, hiszen újra összefogtunk egy közös célért, kultúránk és annak környezete építéséért, szépítéséért. Így zárásként utoljára Önöknek, újszásziaknak mondok köszönetet, hiszen közönség nélkül nem létezne szórakoztatás.

Tukacs Ágnes

 
Ügyfélfogadási rend

Újszászi Híradó választási melléklete
Újszászi Híradó 2010. szeptember
Újszászi Híradó archívuma

Jánoska Antal

Picasa Web képtár
Lábtoll-labda hírek Picasa Web képei
magyarorszag.hu
Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal
Magyar Lábtoll-labda Szövetség
Gimnázium, Műszaki Szakközépiskola és Kollégiuma, Újszász
Újszászi Nevelési Központ
Copyright © 2010 Újszász város honlapja. Minden jog fenntartva.
A honlap megtekintéséhez a Mozilla Firefox vagy a Google Chrome böngésző legfrisebb verziója ajánlott.