Az újszászi vasúti felüljáró

Az újszászi vasútállomás a keresztező vasútvonalak átadásától kezdve jelentős személy- és teherforgalmat bonyolított le. Ennek egyik jele, hogy már 1890-ben megépítették Szolnok felé a második vágánypárt. Az újszászi állomás II-IV. vágányán többnyire személy- és gyorsvonatok közlekedtek, az I. és VIII. megépítése után a IX. vágány is rakodóként működött. Az V-VIII. vágányokon hosszú, akár 40-50 kocsiból álló tehervonatok várakoztak továbbhaladásra. Ezek arra késztették a vasutat az állomás területén keresztező gyalogosokat, hogy átbújjanak a vasúti kocsik alatt, vagy a vagonokra mászva győzzék le az akadályokat. Ezek az akciók gyakran vezettek balesethez is. Újszász község képviselő-testületében első alkalommal 1911-ben hangzott el a gyalogos felüljáró építésének gondolata, de ezt hosszú időre elsodorták a történelmi események.

1953-ban a MÁV budapesti igazgatósága bejárást tartott a vasútállomáson, hogy megszemlélje a gyalogos felüljáró építésének lehetőségét.* A szemlét nem követték tettek, három évtizedre el is felejtették a felüljáró ügyét. Rontott viszont a helyzeten, hogy a vasútállomás Budapest felé vezető kijáratánál a villamosításkor megszüntették a sorompós átjárót. Aztán váratlanul 1981-1983 között elkészültek a statikai számítások, a tervek és a költségvetés. Utóbbi 3.431.467 forintot irányzott elő a felüljáró megépítéséhez. 1984 őszén kezdték az építést. A három tartóoszlop elhelyezése után a két áthidaló elemet emelték a helyére. A 28 és 23 méteres elemek mozgatása és beemelése egyfajta technikai bravúrnak számított. 1984. december 28-ra végül elkészült a mű, próbaüzemelése megkezdődhetett. A lakosság körében nem aratott osztatlan sikert a gyalogos felüljáró, főleg a kerékpárral és babakocsival közlekedők és az idősek mellőzték használatát. Az üzembe helyezési engedélyt olvasva meglepő volt számomra, hogy egy látszólag egyszerű építmény milyen sok ember összehangolt és gondos munkáját igényli. Tűzvédelmi, biztonságtechnikai, érintésvédelmi, forgalmi, fenntartási, stb. körülményeket sorolnak az okmányok. S amint az kiderült, tulajdonképpen átmeneti megoldásnak szánták a gyalogos felüljárót, a tervbe vett aluljáró megépítéséig.

A felüljáró közelről

Időközben a vasúti fuvarozás látványosan hanyatlásnak indult, ma már nem várakoznak tehervonatok az állomáson, így az újszásziak ismét a síneken át közlekednek. Próbamegfigyelésem alkalmával - nyári szombat délután 16-18 óra között - 7 személy kelt át a vasút felett, 18-an a síneken keresztül érkeztek/távoztak.

És amit a gyalogos felüljáróról még tudhatunk: tervezte a MÁV Tervező Intézet munkatársa, Asztalos Károly mérnök. Kivitelezte a MÁV Hídépítési Főnöksége. Üzembe helyezték 1985. április 18-án. A három oszlopon álló, a vágányok felett 6,7 méter magasan átívelő, acélszerkezetű felüljáró elemeinek hossza 28,17 és 23,42 méter.*

*MÁV Központi Irattár dokumentumai

Jánoska Antal

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.