Dr. Mazúr Gyula, Újszász tisztelt és nagyra becsült egykori körzeti orvosa Homonnán (Homenné: szlovákiai város) született 1902. február 1-jén és Újszászon hunyt el 1959. augusztus 18-án.

A középiskolát Kalocsán, az Orvostudományi Egyetemet Budapesten végezte. (Két szemesztere volt Münchenben.)

Az orvosi diploma megszerzése után 1925-ben a Somogy megyei Igal községbe került körzeti orvosnak. 1930-ban érkezett Újszászra, ahol haláláig ugyancsak körzeti orvosként működött. 1936 decemberében kötött házasságot Kneiss Ilonával. A házasságból három leánygyermeke született: Ilona "Sziszi" (1938), Judit "Tuti" (1939) és Márta "Baba" (1944). A "Mazúr doktor-féle" családi ház Újszászon, a mai Kossuth L. u. 2. szám alatti épület volt, amely egyben körzeti rendelőként is szolgált. Dr. Mazúr Gyuláné Kneiss Ilona úrasszony halála után (1989-ben hunyt el) a "Mazúr dr.-féle" házat Kasza József és neje Simon Márta vásárolta mweg, és 1990-től ők lakják. Az ingatlan karbantartott, őrzi egykori lakója emlékét.

Mazúr doktor úr a II. világháború vérzivataros időszakában - a háború elől nem elmenekülve - halált megvető bátorsággal gyógyította a sebesült katonákat, "civil" betegeket. Felesége, Ilona asszony nagyban segítette nyelvtudásával a munkáját. A háború végnapjaiban a felettese (elöljárója) kézigránátja felrobbant, amelytől életveszélyesen megsebesült. Viszontagságos körülmények között, a halál közvetlen fenyegetettségében tért haza Újszászra. Hálája jeléül, hogy életben maradt, háza kertjében az utcafrontra egy emlékművet állíttatott 1947-ben Kaszap István (*) tiszteletére. Oláh Károly volt újszászi plébános: "Új élet Újszászon a háborús romokon 1944. november 10. után" című (1994) emlékeiből idézve: "Dr. Mazúr Gyula kertjében díszes emléktáblát állított, melyre rávésette azt a meggyőződését, hitét, hogy háborús sérüléseiből csodás módon Kaszap István közbenjárására gyógyult meg."

Mazúr doktor urat az újszászi hívők egyházközösségi (világi) elnöknek választották. Abban az időben az ilyen tisztséget nem igen jutalmazták. Tiszta jellemére, szakmai munkájára, példaértékű szorgalmára figyelemmel azonban e tisztséget sosem rótták terhére. Igaz, állami kitüntetést sem kapott. Az újszászi emberek máig élő szeretete, megbecsülése, tisztelete övezi személyét, ez az ú jutalma, kitüntetése. Azok közé tartozott, aki orvosi esküjének megfelelően "tetőtől talpig" gyógyított. Az általa készített fogsorok, a szülészeti, a sebészeti és egyéb szakorvosi feladatokat igénylő tevékenységek ellátására mindenkor készen állott. Gyakori volt, amikor az időjárási viszonyokkal dacolva, betegségével nem törődve, esőben-sárban, vasúti hajtókával, vagy lovas szekérrel ment betegeihez rokkantan, fájós lábbal, rossz szívvel.

Akik még ismertük, gyógyító munkáját igénybe vettük, emlékezzünk és emlékeztessünk szeretett és nagyra becsült körzeti és háziorvosunkra, Mazúr Gyula doktor úrra. Kedves Doktor úr! Ígérjük, nem feledjük!

(*) Kaszap István (Székesfehérvár, 1916. március 25. - Székesfehérvár, 1935. december 17.): papnövendék volt és kórházi ágyon, másfél évig tartó, igazán szörnyű gégerák betegségét példamutató türelemmel viselte. Életrajz írói szerint: "Kaszap István nemcsak, hogy szívesen szenvedett, mert Jézusért szenvedett, hanem maga kérte a keresztet." Halála után boldoggá avatását kezdeményezték, de a II. világháborús események miatt feledésbe veszett.
Kaszap István emlékművével kapcsolatban Szabó Pál Antal: "Újszász vallási életének emlékei" című, Helytörténeti Füzetek 1/2001. számában a következőket olvashatjuk: "Az orvos 1958. évi halálát követően családja elköltözött Újszászról. Az emlékművet elszállították, és tudomásunk szerint balatoni nyaralójuk udvarán állították fel újra."
Dr. Vörösné Mazúr Márta tájékoztatása szerint a Kaszap István emlékmű valójában Szolnokon a református temetőben lett felállítva, jelenleg is ott található.

Varga Ferenc
Újszász díszpolgára

 

Újszász 2020©

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.