Nyomtatás
Kategória: Egyéni sportok
Találat: 1071

NB-II

TÁKISZ SE (Kecskemét) – Újszászi VVSE 3,5-8,5

Újszászi VVSE – Maróczy Géza SE-II (Szeged) 7-5

Szeptember első vasárnapján megkezdődött az NB-II-es csapatbajnokság küzdelemsorozata. Az első fordulóban a közepes játékerőt képviselő TÁKISZ együtteséhez látogattunk. Szinte a lehető legjobb összeállításban ültünk asztalhoz, ezért csak a nagyarányú győzelem volt az elfogadható eredmény. Már a megnyitási szakaszban látszódott, hogy ellenfelünk tudásszintje alacsonyabb. Sorra arattuk a győzelmeket, elsősorban az ifjúsági játékosoknak köszönhetően tovább növeltük az előnyt. Sajnos, nyerő állásból Muhari vesztett, így a kiütéses győzelem elmaradt. Ennek ellenére a végeredménnyel elégedettek lehetünk, hiszen a bajnokság kezdeti szakaszában még idény eleji formában szoktunk játszani.

Győzött: Simonyi, Dosztán, Takács, Szíjártó, Váradi, Pásztor A., Inges

Döntetlenezett: Czeglédi, Molnár, Varga

Vesztett: Muhari, Kovács

 

A következő fordulóban a meglepetés csapatnak számító Szeged együttesét fogadtuk. Az első fordulóban a tavalyi ezüstérmes Karcag együttesét legyőzte, ezért nem vehettük fél vállról a mérkőzést.
Sajnos, ezen a napon sakkozóink nagyon rossz formában játszottak, több táblán már a középjátékban hátrányosabban álltunk. Két éltáblásunk (Simonyi, Muhari) veresége tovább nehezítette a helyzetet. A végjátékban azonban már kijött a nagyobb tudás, s végül némi szerencsével, de megnyertük a mérkőzést. Már most megállapítható, hogy ez a játék kevés lesz a soron következő rangadókon.

Győzött: Dosztán, Szíjártó, Molnár, Váradi, Gulyás

Döntetlenezett: Takács, Varga, Pásztor A., Inges

Vesztett: Simonyi, Muhari, Czeglédi

 

A bajnokság állása a 2. forduló után:

1. Orosháza 16,5 pont, 2. Újszászi VVSE, Tóth László SE-II (Kecskemét), Szentes 15,5 pont, 5. Karcag 12, 5 pont, 6. Maróczy Géza SE-II 12 pont, 7. Makó SE-II 11,5 pont, 8. Kiskunfélegyháza, Békés 10 pont, 10. TÁKISZ SE (Kecskemét), Gyula 9 pont, 12. Röszke 7 pont.

Szakosztályunk október havi programja:

Varga László

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.