Nyomtatás
Kategória: Lábtoll-labda
Találat: 867

A gyerekek által nagyon kedvelt helyszínen, a Zánkai Sport- és Rendezvényközpont sportcsarnokában rendezték május 18-án és 19-én 17 iskola 132 versenyzőjének részvételével a Lábtoll-labda Diákolimpia® III-IV. korcsoportos országos döntőjét. A döntő megnyitójára felsorakozott versenyzőket Fehér János, a Magyar Lábtoll-labda Szövetség ügyvezető elnöke köszöntötte, majd Németh Noémi, a Magyar Diáksport Szövetség közép-dunántúli régiójának irodavezetője kedves szavakkal megnyitotta versenyt.

A kétnapos tornán legeredményesebben az Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola tanulói szerepeltek. Hat versenyszámban bajnokként állhattak a dobogón. A bajnoki címek mellé még egy ezüst és öt bronzérmet is begyűjtöttek.

 

Google Photos

Fotó: Fehér János és Tóth Gábor

 

A harmadik korcsoportos fiúk csapatversenyében könnyedén nyert a Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander összeállítású csapat. A Balogh Dávid, Gudics Bálint, Sebők Rolandmásodik számú egység a döntőbe jutásért szoros mérkőzésen három játszmában veszített Szepetnek ellen, majd a bronzmeccsen 13-15, 11-1, 11-5-re nyert Szederkény ellen.

Az egyéniben Kökény Martin és Rab Alexander döntőzött. Alex nyerte az első játszmát. A másodikban Martin egyenlített. A harmadikban 10-7-nél Rab Alexandernak egy pont hiányzott a bajnoki címhez, de a végén mégsem ő nyert. Kökény Martin nagy hajrával, 12-10-re fordított és megismételte tavalyi győzelmét.

A IV. korcsoport fiú csapatversenyben a Dániel Márk, Farkas Levente, Molnár Dániel összetételű gárdát nem tudta senki megállítani, annak ellenére sem, hogy Farkas Levente egy focisérülésből lábadozva lépett pályára. A Galambos László, Kenyeres Krisztián, Lakatos Márk összeállítású csapat a harmadik helyért a Nagykanizsai Piarista Gimnázium és Általános Iskola csapata ellen nyert 12-10, 11-8-ra.

Egyéniben Molnár Dániel megszenvedett a bajnoki címért. Az elődöntőben a szepetneki Büki Bálintot 8-11, 11-6, 11-6-ra, a döntőben a cserszegtomaji Sándor Barnabást győzte le 11-9, 8-11, 11-9-re. Kovács Márton a Verseghy Gimnázium színeiben harmadik helyezést ért el.

A IV. korcsoportos lányok döntőjében a pusztaszeriek 11-6-ra nyerték az első játszmát a tétován játszó újszásziak ellen. A második szettben összekapták magukat az újszásziak. Diós Letícia és Ézsiás Zsófia jól szedték az ellenfél ütéseit és pontosan adták fel a labdát, amit Szaszkó Dorka védhetetlenül talpalt az ellenfél térfelére. 11-9-el egyenlítettek. A harmadik játszmában még jobban ment a játék. Szaszkó Dorka labdáival nem tudott mit kezdeni az ellenfél. A fölényes 11-4-es győzelem a bajnoki címet jelentette.  A második számú csapat – Bakó Lili, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Sándor Bernadett, Tóth Kitti – rossz kezdés után a vigaszágon visszakapaszkodott, és az utolsó mérkőzésen Szepetneket 11-13, 11-8, 11-4-re legyőzve a harmadik helyen végzett.

Egyéniben Szaszkó Dorka folytatta kiváló szereplését. A fináléban látványos mérkőzésen verte pusztaszeri riválisát, Németh Barbarát. (11-9, 12-10). A bajnokcsapat másik két tagja Diós Letícia és Ézsiás Zsófia bronzérmesek lettek.

Minden korcsoportban volt egy-egy kiemelkedő tudású versenyző, akik miután a csapatukat győzelemre vezették, egyéniben is diadalmaskodtak. A III. korcsoportban Belovári Pannának (Cserszegtomaj Szabó) és Kökény Martinnak (Újszász Vörösmarty), a IV. korcsoportban Szaszkó Dorkának és Molnár Dánielnek (mindkettő Újszász Vörösmarty) sikerült ez a bravúr.

A verseny után a kellemes nyárias időben balatoni hajózással és balatonfűzfői bobozással lazított az eredményes újszászi csapat.

 

Eredmények

III. korcsoport

Fiú csapat (12): 1. Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Hohl Bálint György, Kalányos Rajmond Bence, Kocsis József (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek), döntő: 11-4, 11-8, 3. Balogh Dávid, Gudics Bálint, Sebők Roland ((Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola). További újszászi eredmények: 10. Oláh Péter, Zachar Norbert, Zsigmond Tamás, 12. Kulcsár Zalán, Skultéti István, Vidák József

Fiú egyéni (42): 1. Kökény Martin (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Rab Alexander (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), döntő: 9-11, 11-5, 12-10, 3. Kocsis József (Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek) és Fark Vencel (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 7. Fodor László

Leány csapat (7): 1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra, Pál Diána (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Riberio-Morais Barbara, Ordasi Szimonetta, Ujj Barbara (Bénye-Káva Általános Iskola), döntő: 11-6, 11-7, 3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza Réka, Tarczal Kíra Mónika (Gárdonyi Géza Általános Iskola Dunaújváros), 6. Breszkó Klaudia, Breszkó Viktória, Hajdú Fanni, Kolmanics Bianka, Nagy Barbara

Leány egyéni (31): 1. Belovári Panna (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), 2. Horváth Lili (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő: 15-13, 8-11, 11-6, 3. Pál Diána (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj) és Riberio-Morais Barbara (Bénye-Káva Általános Iskola)

IV. korcsoport

Fiú csapat (11): 1. Dániel Márk, Farkas Levente, Molnár Dániel (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Fark Vencel, Koszorús Mirkó, Román Zsolt, Sándor Barnabás (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő: 11-8, 11-8, 3. Galambos László, Kenyeres Krisztián, Lakatos Márk (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 6. Gudics Richárd, Regényi Dániel, Remecz Gábor

Fiú egyéni: (33): 1. Molnár Dániel (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola),2. Sándor Barnabás (Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj), döntő: 11-9, 8-11, 6-11, 3. Büki Bálint (Thúry György Szakiskola Nagykanizsa) és Kovács Márton (Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok), 5. Dániel Márk, 6. Kenyeres Krisztián

Leány csapat (6): 1. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Szaszkó Dorka (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Németh Barbara, Szeri Boglárka (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 6-11, 11-9, 11-4, 3. Bakó Lili, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Sándor Bernadett, Tóth Kitti (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola)

Leány egyéni (26): 1. Szaszkó Dorka (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 2. Németh Barbara, (Szent Miklós Katolikus Általános Iskola Pusztaszer), döntő: 11-9, 12-10, 3. Diós Letícia és Ézsiás Zsófia (mindkettő (Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola), 6. Bakó Lili

 

Éremtáblázat
Az iskola neve arany ezüst bronz összesen
Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola 6 1 5 12
Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj 2 3 2 7
Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer
- 2 - 2
Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek - 1 1 2
Bénye-Káva Általános Iskola - 1 1 2
Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thury György Szakképző Iskolája - - 1 1
Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye - - 1 1
Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok - - 1 1

 

Lábtoll-labda Diákolimpia® Országos Döntő
III-IV. korcsoport
Zánka, 2017. május 18-19.
17 iskola, 132 versenyző
  III. korcsoport  
  Fiú csapat (12)  
1. Fodor László, Kökény Martin, Rab Alexander Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Hohl Bálint György, Kalányos Rajmond Bence, Kocsis József Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
3. Balogh Dávid, Gudics Bálint, Sebők Roland Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
4. Balogh Patrik, Francsics Gergő, Makaró Patrik, Táborosi Trisztán, Zsdrályevics Nikó Szederkényi Általános Iskola
5. Hell Patrik, Merschdorf Dániel, Mészáros Ágoston Kisteleki Általános Iskola és Kollégium
6. Pirbus Domokos, Pölcz Máté, Takács Péter Kőrösi Csoma Sándor -Péterfy Sándor Általános Iskola Péterfy Sándor Tagintézménye Nagykanizsa
7. Gódány Bálint Milán, Kattári Dávid, Sebestyén Attila Patrik Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
8. Banka Adrián Tamás, Liga Sándor, Potornai Dániel Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
9. Czuri Erik Patrik, Majtán Márk, Schmidt Gábor Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
10. Oláh Péter, Zachar Norbert, Zsigmond Tamás Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
11. Fazekas Dávid, Galló Márk, Racskó Mátyás Patrik Bénye-Káva Általános Iskola
12. Kulcsár Zalán, Skultéti István, Vidák József Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
  Fiú egyéni (42)  
1. Kökény Martin Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Rab Alexander Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Kocsis József Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
3. Fark Vencel Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
5. Kalányos Rajmond Bence Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
6. Zuniga Adam Leonard Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
7. Fodor László Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
8. Hohl Bálint Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
9. Táborosi Trisztán Szederkényi Általános Iskola
10. Makaró Patrik Szederkényi Általános Iskola
11. Balogh Dávid Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
12. Balogh Patrik Szederkényi Általános Iskola
13. Schmidt Gábor Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
14. Czuri Erik Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
15. Rupa Roland Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
16. Sebestyén Attila Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
  Leány csapat (7)  
1. Belovári Panna, Horváth Lili, Lázár Petra, Pál Diána Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
2. Riberio-Morais Barbara, Ordasi Szimonetta, Ujj Barbara Bénye-Káva Általános Iskola
3. Sin Viktória, Szöllősi Vanessza Réka, Tarczal Kíra Mónika Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
4. Börzöli Nikoletta, Fónai Panka, Hammer Judit, Tóth Réka, Tratnyek Fruzsina Szederkényi Általános Iskola
5. Benhart Patrícia Virág, Kocsis Virág, Kóbor Kíra, Molnár Krisztina Tünde Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
6. Breszkó Klaudia, Breszkó Viktória, Hajdú Fanni, Kolmanics Bianka, Nagy Barbara Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Bebesi Emília, Berezvai Barabara, Forster Fruzsina, Gumhert Noémi, Kovács Liliána Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
  Leány egyéni (31)  
1. Belovári Panna Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
2. Horváth Lili Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
3. Pál Diána Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
3. Riberio-Morais Barbara Bénye-Káva Általános Iskola
5. Sin Viktória Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
6. Ordasi Szimonetta Bénye-Káva Általános Iskola
7. Berezvai Barbara Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
8. Lázár Petra Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
9. Szöllősi Vanessza Réka Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
10. Tarczal Kira Mónika Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
11. Gumhert Noémi Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
12. Buki Napsugár Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer
13. Börzöli Nikoletta Szederkényi Általános Iskola
14. Kocsis Virág Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
15. Molnár KrisztinaTünde Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
16. Tóth Réka Szederkényi Általános Iskola
  IV. korcsoport  
  Fiú csapat (11)  
1. Dániel Márk, Farkas Levente, Molnár Dániel Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Fark Vencel, Koszorús Mirkó, Román Zsolt, Sándor Barnabás Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
3. Galambos László, Kenyeres Krisztián, Lakatos Márk Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
4. Sziva Botond, Tordai Norbert, Tordai Viktória Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda Nagykanizsa
5. Bakos Dávid Márk, Kántor Milán, Szakács Olivér Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészet Iskola Szolnok
6. Gudics Richárd, Regényi Dániel, Remecz Gábor Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Rupa Roland, Tokodi Dániel, Zuniga Adam Leonard Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
8. Molnár Soma, Monori Márk, Varga Barnabás Hajdúböszörményi Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
9 Barna Benjamin, Göller Máté, Lázár Tamás, Molnár Botond Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
10. Bartalos Péter, Kozma András, Menyhárt Zsolt Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészet Iskola Szolnok
11. Szabados Zoltán, Szluka Patrik Dávid, Varga Kristóf Bénye-Káva Általános Iskola
  Fiú egyéni (33)  
1. Molnár Dániel Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Sándor Barnabás Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
3. Büki Bálint Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thury György Szakképző Iskolája
3. Kovács Márton Verseghy Ferenc Gimnázium Szolnok
5. Dániel Márk Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
6. Kenyeres Krisztián Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Tordai Norbert Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda Nagykanizsa
8. Román Zsolt Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
9. Menyhárt Zsolt Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola és Néptánc Alapfokú Művészet Iskola Szolnok
10. Galambos László Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
11. Farkas Levente Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
12. Koszorús Mirkó Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
13. Lakatos Márk Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
14. Sziva Botond Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda Nagykanizsa
15. Kanalas Márió Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
16. Barna Benjamin Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
  Leány csapat (6)  
1. Diós Letícia, Ézsiás Zsófia, Szaszkó Dorka Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Buki Napsugár, Horváth Orsolya, Németh Barbara, Szeri Boglárka Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer
3. Bakó Lili, Kenyeres Bernadett, Konka Tímea, Sándor Bernadett, Tóth Kitti Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
4. Horváth Izabella, Kucs Kinga, Tóth Amanda Kitti Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
5. Gyetvai Boglárka, Pataki Lili, Rénes Boglárka, Török Lili Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
6. Csenki Doroti, Oláh Noémi, Pottondi Judit Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézménye
  Leány egyéni (26)  
1. Szaszkó Dorka Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
2. Németh Barbara Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer
3. Diós Letícia Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
3. Ézsiás Zsófia Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
5. Horváth Orsolya Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer
6. Bakó Lili Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
7. Kanász Zsófia Batthyány Lajos Gimnázium Nagykanizsa
8. Gyalog Csenge Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Keszthelyi Közgazdasági Szakgimnáziuma
9. Tordai Viktória Piarista Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Boldog Donáti Celesztina Óvoda Nagykanizsa
10. Gyetvai Boglárka Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
11. Rénes Boglárka Szabó István Általános Iskola Cserszegtomaj
12. Tóth Kitti Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
13. Mészáros Eszter Kisteleki Általános Iskola és Kollégium
14. Kucs Kinga Királyi Pál Általános Iskola Szepetnek
15. Konka Tímea Újszászi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
16. Szeri Boglárka Szent Miklós Katolikus Általános Iskola és Óvoda
5. telephely Pusztaszer

 

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyja, hogy cookie-kat használjunk. Adatvédelmi nyilatkozatunkat honlapunkon elolvashatja.